Egy jó játék megszületéséhez gyakran elég, ha valaki bedob egy remek ötletet, és már ömlik is a pénz a producerek zsebéből. Nincs is ezzel semmi baj, próbálkozzanak csak a srácok, de vérzik a szívünk, amikor azt látjuk, hogy az ilyen kiváló ötletekből milyen minőségű produktumok lesznek. Itt van például ez a Defiance című MMO-játék, amely lényegében az azonos néven futó tévésorozatra épül. A történet szerint a Földön vagyunk, amit évtizedekkel korábban megtámadott egy idegen faj. A háború természetesen hatalmas pusztítással járt, az emberiség nagy része kihalt, a Földet pedig nyolc különböző rassz kezdte el egyszerre kolonizálni. Különféle terraformálási események hatására a bolygó növényzete és állatvilága teljesen átalakult, s ebben az ellenséges környezetben kénytelenek a megmaradtak tengetni hétköznapjaikat. Az emberiség természetesen ezt is túlélte, s mivel az idegenek egy csoportjának vajból volt a szíve, St. Louis romjaira felépítették Defiance városát, ahol aztán békében éldegélnek egymással.
Bárkavadászok, előre!
A játék azonban nem itt, hanem háromezer kilométerrel nyugatabbra, a régi San Francisco környékén játszódik. A történet főhőse egy bárkavadász, aki a légkörben szétroncsolódott, meteorként aláhulló, úgynevezett bárkák darabjai közt kutat értékes holmik után, amiket aztán eladhat. MMO-játékról lévén szó az első lépésünk most is a karaktergenerálás lesz, ami nagyjából tök felesleges, hiszen azon kívül, hogy meghatározzuk az indítandó karakter nemét, a beállításoknak semmilyen kihatása nem lesz a történetre. Ezután jön a szokásos oktatórész, amiben kiderül, hogy a Defiance lényegében nem más, mint egyszerű, fedezékrendszer nélküli TPS, amiben a játékos dolga csupán annyi, hogy lőjön mindenre, aminek a feje felett piros csík van. Tudunk vetődni, tárat cserélni, ugrálni, sőt, a játék elején még kapunk egy járgányt is, amivel viszonylag gyorsan közlekedhetünk a környéken. Ja, és persze ott vannak a szokásos küldetések! Misszióból szerencsére rengeteget találhatunk, melyeket vagy a főbb történeti szálon haladva kapunk meg, vagy az utak mentén elszórva, egy-egy narancssárgán világító fényoszlopnál megállva vehetünk fel.
Ezen kívül hasonlóan, mint mondjuk a Guild Wars 2-ben, véletlenszerű eseményekbe is botolhatunk, melyeket viszonylag gyorsan teljesíthetünk, ha úgy döntünk, hogy leszállunk a járművünkről. A gond csak az, hogy ezen eseményekben és a küldetések zömében mindig ugyanazt kell csinálnunk; a változatosság csupán abból áll, hogy a készítők lecseréltek egy-két tárgyat, amihez hozzá kell érnünk, de igazából mindössze hat-hét feladat váltja egymást: menj oda, lődd szét, vedd fel, szabadítsd ki, védd meg, hozd vissza. Ezeket párosítja egymással véletlenszerűen a Defiance, ami persze szórakoztató lehet az első húsz alkalommal, de idővel még a legtürelmesebb játékos gyomrát is megfekszi ez az egysíkúság. Ó igen, majd elfelejtettem: vannak időre teljesíthető versenyek is… Hát nem nagyszerű?
Online elemek
Az egyszemélyes küldetések mellett találkozhatunk kooperatív bevetésekkel is, melyek lényegében a WoW-ból ismert istance-oknak felelnek meg. E zárt területeken általában a dolgunk annyival nehezedik, hogy lépést kell tartanunk a társainkkal, akik folyamatosan, többnyire ész nélkül rohannak előre, ami végeredményben nem akkora baj, hiszen itt is csak lőni kell mindenre, ami mozog. Nagy taktikázásoknak helye nincs, néha el kell vetődni valamilyen irányba, be kell állni egy fedezék mögé, hogy a pajzsunk regenerálódjon, fel kell szedni az agyhalott pajtásainkat, akik berohannak mindenhova és meghalnak, és kb. ennyi. Bár a főellenfelek annyiban trükkösek lehetnek, hogy tudni kell, mikor hova kell lőni, szerencsére a fejlesztők gondoltak a nem túl éles eszű felhasználókra is, ugyanis mindig valamilyen narancssárga fényű cuccra kell tüzelnünk, így még a kicsit megerőltető gondolkodás is kikerül a képletből.
Hasonló a helyzet a raidek, azaz a nagyobb számú játékost kiszolgáló események terén is. A Defiance esetében a raid egy nyitott világú küldetés, tehát ez már nem másoktól elzárt területen zajlik. Lényegében itt arról van szó, hogy időközönként lehullnak nagyobb meteoritdarabok a földre, amit a térképen jelez is nekünk a program. Ezekhez aztán csak oda kell menni, majd addig lőni egy vörösen izzó követ, amíg az szétrobban. Ezután irány a következő, majd azt is szétlőjük, aztán addig ismételjük mindezt, amíg megjelenik egy hatalmas robot vagy mutáns rovar, akit ha nagy nehezen szétcincálunk, a szintünknek megfelelő lootot és tapasztalati pontot kapunk. Létezik persze kompetitív játékmód is, de itt csak TDM-mel találkozhatnak a játékosok, ehhez pedig már csak a legfanatikusabb felhasználók nyúlnak, hiszen semmilyen jutalommal nem jár, ha bucira lövetjük magunkat benne.
Harcias ellenállók
A küldetések tehát nem túl változatosak, a harcrendszer és a játékmenet viszont az átlagos szintet simán hozza, amitől a Defiance néha-néha még szórakoztatóvá is válhat. Adott tehát egy sima TPS, a karakterünknek van egy regenerálódó pajzsa, egy gránátja, két fegyvere, valamint egy speciális képessége, amit az úgynevezett EGO-rendszerben választhat ki magának. Ez lényegében a játék fejlődési szisztémája, ami négy főbb skill köré épül. Minden képesség kiválasztása után úgynevezett perkeket, azaz passzív képességeket is kibonthatunk magunknak, melyeket egyenként aktiválhatunk a karakterlapunkon. Ahogy lépjük az EGO-szinteket, úgy kapunk újabb és újabb perk-helyet, s tehetünk be magunknak mind több passzív képességet, így válva kicsit erősebb játékossá. Sajnos ezek a passzív skillek elég gyengék, gyakran észre se vesszük a hatásukat, csupán az elsődleges, aktiválható képességünk lesz az, aminek hasznát vesszük. Ez lehet rövidebb ideig tartó álcázás, nagyobb tűzerő, vagy akár hologramkivetítés is, ami megtéveszti az ellenséges célpontokat.
A játék egyetlen kiemelkedő részét a fegyverek jelentik, melyek elég változatosra sikeredtek ahhoz, hogy érdemes legyen a gyűjtögetésükkel foglalkozni. Rengeteg típussal találkozunk a játékban, kezdve a zárdugattyús és félautomata mesterlövészpuskáktól az idegen technológiával működő pisztolyon át a rakétavetőig – a választék egészen elképesztőre sikeredett. Idővel persze rájövünk, hogy melyik az a kettő, ami szívünknek kedves, de lényegében hasonló változatosságra lehet számítani, mint a Borderlands 2 esetében. Külön érdekesség, hogy a fegyverek egy részét még módosíthatjuk is, bár a játék ezen része kissé átgondolatlanra sikeredett, ugyanis rengetegféle modot találhatunk a játék során, de leltárunk mérete nem teszi lehetővé azt, hogy ezeket huzamosabb ideig meg is tartsuk, valamint alig adnak bónuszt számunkra.
Te jobban teszed, ha ellenállsz
Cikkünket olvasva mostanra talán már kiderült, hogy a Defiance semmivel sem nyújt többet, mint egy hagyományos lövöldözős játék, annak ellenére sem, hogy ellátták egy MMOG címkével, majd azt mondták, hogy szoros kapcsolatban áll majd a tévésorozattal. Egyébként utóbbiból egyelőre csak két rész ment le, tehát nem tudni, mi igaz ebből, mindenesetre magát a szériát olyan gagyinak találtuk, hogy biztosan nem nézünk meg belőle több részt. De visszatérve a játékra, mi is a gond a Defiance-szel? Az, hogy egész egyszerűen nem hozza azt a minőségi normát, amit ma egy MMO-játéktól elvárnánk. A grafika semmilyen, a hangok felejthetők, a játékmenet átlagos, a küldetések pedig végtelenül unalmasak. Emellett a fejlődési rendszer sem tesz semmit azért, hogy huzamosabb ideig lekössön minket – akkor meg minek adjunk pénzt érte?
