Futottam már egy próbakört tavaly decemberben a Skull and Bones-szal, ami ugyan nem hagyott annyira rossz szájízt bennem, mint elsőre gondoltam volna, viszont már akkor is teljesen világossá vált számomra, hogy ez a játék egyetlen módon maradhat meg a felszínen: ha sikerül minél több embert behúznia és kellőképp lekötnie hosszú-hosszú időre. És ez az a pont, amit jelenleg, a teszt írásának pillanatában még nem tudok biztosra mondani, ugyanis nem vagyok jövőbelátó. Viszont azt tudom, hogy az előzetes kritikák és reakciók nem voltak mind pozitívak, így a Ubisoftnak komolyan meg kell majd küzdenie azért, hogy a korábban hat (!) alkalommal elcsúsztatott Skull and Bones ne kapjon léket és süllyedjen el idejekorán a 2024-es videójáték-dömpingben. Kezdeném a legelején. Ez egy live-service játék, így komolyabb sztorit nem szabad keresni benne. Az Indiai-óceánon hajókázunk épp, mikor belebotlunk az ellenséges angol flottába, akik szinte azonnal darabokra lőnek minket. Az egész hajónkból egy szempillantás alatt tűzifát csinálnak, azonban minket kiment két alak, és segítségükkel elkezdhetjük a nulláról felépíteni virtuális kalóz-karrierünket. A karakterválasztás (és testreszabás) után Sainte-Anne felé vesszük az irányt, ami a központi kalóz-tanyának felel meg.
Edward Kenway nyomában
Itt kétféle emberrel találkozhatunk: kereskedőkkel és gyakorlott alkoholistákkal. Miután lyukas csónakunkat felfejlesztettük elfogadható szintre és már a környékbeli haramiák sem röhögnek körbe, neki kell állnunk hírnevet és zsákmányt szerezni. Sainte-Anne (és később Telok Penjarah) biztonságos terület, szóval olyasmi, mint a The Division-ben a bázisunk volt. Itt nem tudnak megtámadni más játékosok – viszont a nyílt vízen már más a helyzet. A sziget partjait elhagyva lényegében azonnal mozgó célponttá válunk mindenki számára, bár én mind a bétában, mind a teljes verzióban elég kevés alkalommal találtam szemben magam ellenséges szándékkel közelítő játékosokkal. Teljes nyugiban tudtam csinálni a fő- és mellékküldetéseket, anélkül, hogy bárki megzavart volna ebben mondjuk egy jó ízes ágyúzással. A Skull and Bones lényege a fejlődés. Missziókat kell vállalnunk és abszolválnunk ahhoz, hogy egyre feljebb lépkedhessünk a ranglétrán. Ezt megtehetjük egyedül játszva, vagy kooperatív-módban három társunkkal vállvetve. A 620 négyzetkilométeres térkép meglehetősen méretes és tömve lett érdekességekkel: akadnak hajóroncsok, kisebb kincses-szigetek, erődítmények, halászfaluk, települések és még megannyi más látványosság.
A felfedezés nagyon jól működik a játékban. Ahogy annak idején az Assassin's Creed 4: Black Flag-nél, úgy itt is megvan a hangulata annak, mikor csak úgy céltalanul szeljük a habokat és fedezünk fel új régiókat, majd kötünk ki érdekesnek tűnő helyszíneken. Négy nagyobb, egymástól jól elkülöníthető terület került be, ahol megannyi veszélyt és titkot találhatunk. Különféle frakciók táboroznak ezeken a helyeken, akikkel megéri jóba lenni, hiszen tőlük is felvehetünk mellékküldetéseket, amelyek sikeres teljesítéséért nemcsak ezüst ütheti a markunkat, hanem értékes nyersanyagok is. Ez szintén nagyon fontos, hiszen kalózként a legfontosabb eszközünk nem is a kardunk, hanem a hajónk lesz. Fel kell fejlesztenünk ahhoz, hogy egy kiadósabb vihar ne törje ripityára, ehhez pedig elengedhetetlen, hogy nyersanyagokat farmoljunk. A kalóz-tanyákon található boltosoknál – például kovácsok, élelmiszer-árusok, satöbbi – vásárolhatunk egyre újabb cuccokat a hajónkhoz és a védelem mellett természetesen a fegyverzetre is oda kell figyelni, hiszen az alap 1-es szintű ágyúk a nagyobb fregattok ellen már csak szúnyogcsípésként funkcionálnak.
Ó kapitány, kapitányom!
Érdekesség, hogy többféle hajó-fajtából válogathatunk (jelenleg 10 áll rendelkezésre), amik kellő változatosságot nyújthatnak, ha kooperatív-módban játszik az ember. Ilyenkor például neki lehet állni felfejleszteni egy támogató (support) hajót, ami jól jöhet a csapatnak az összecsapásoknál. És ha már összecsapások, az ütközeteket sem kell túlgondolni. Célzunk és lövünk, ha pedig kellőképp legyengítettük az ellenséges hajó védelmét, akkor meg lehet csáklyázni az értékesebb loot reményében (persze akár el is süllyeszthetjük). Ahogy haladunk előre, fontos kereskedelmi útvonalakat találhatunk, ami azt jelenti, hogy mindig akad a közelben pár értékes holmit szállító hajó, amiket érdemes lehet kirabolni. A loot egy részét felhasználhatjuk nyersanyagként, míg a többit eladhatjuk, az ezüstből pedig hajnalig tartó tivornyázást, akarom mondani, értékes fejlesztéseket vagy új kozmetikai cuccokat vásárolhatunk. A távcső segítségével a nyílt vízen is bármikor lecsekkolhatjuk a közelben lévő hajókat és eldönthetjük, megérik-e a kockázatot.
A harc egyébként tényleg nincs túlbonyolítva. Érdemes az ellenséges hajók gyenge-pontjaira célozni, ha pedig visszalőnek, akkor fedezékbe húzódni – és ennyi. Ha ezeket szem előtt tartja az ember, illetve tudatosan fejleszti minél erősebb szinte a hajóját, akkor nagy probléma nem lehet. Ha mégis elsüllyednétek, akkor amolyan soulslike-mechanikaként a loot egy része a vízben várja majd, hogy újra összeszedjétek az elhalálozás helyszínén. Emellett a külön megvásárolható Repair Tool is jó barátotok lehet, hiszen a hajót nemcsak a szárazföldön lehet megjavítani, hanem a Repair Tool segítségével a nyílt vízen is. De ugyanígy lehet ételt is adni a legénységnek, amiket mi magunk állíthatunk elő a bográcsoknál főzőcskézve. Ezek átmeneti boostot adnak valamiben, például nagyobb védelmet, több staminát vagy hasonlókat – érdemes kísérletezni velük. A főküldetések mellett vállalhatunk mellékes missziókat, de előfordulnak speciális World Event események, valamint akár fejvadásznak is állhatunk. A kincskeresés természetesen adott: egy megszerzett térképen találunk egy ábrát, ami alapján be kell lőnünk, hogy nagyjából hol lehet az elrejtett zsákmány, aztán percekig lehet bogarászni a térképen, hogy vajon melyik irányba induljunk.
Egy roncs a mélyben
Ezzel is az a legfőbb bajom, hogy ezerszer láttuk már. Nemcsak Assassin's Creed-játékokban, de például ugyanilyen volt a Red Dead Redemption két részében is. És itt jön elő a Skull and Bones legnagyobb hibája, amire a cikk címe is utal: ez a játék elkésett, de olyan laza 10 évet. Nagyjából minden elemét láthattuk már korábban (a legtöbbet épp a Black Flag-ben), és az, hogy ennyi év halogatás után nem ingyenes formában adta ki a Ubisoft, számomra teljességgel érthetetlen. A víz-effekt és a környezet továbbra is kellően szép, viszont némelyik kisebb sziget, valamint a karakterek továbbra sem hozzák azt a szintet, amit 2024-ben elvárnék egy ilyen videójátéktól. A PvP, a PvE, és az endgame-tartalmak érdekesek lehetnek (például lehet vadászni hatalmas vízi-szörnyekre és a szellemhajók is előkerülnek), de még ezekkel együtt sem ér a Skull and Bones közel 30 000 forintot. Hiába a kalózos setting, az open-world játéktér, meg az ismerős matróz-nóták, ezt a Ubisoft már csúcsra járatta több mint 10 évvel ezelőtt a Black Flag megjelenésekor (és nyugodtan vegyük még mellé nagy kedvencemet, az Assassin's Creed Rogue-ot is). Ha a Skull and Bones mondjuk 2015-16 környékén jelenik meg, akkor bátrabban tudnám ajánlani, akár a megrögzött Edward Kenway-fanoknak is.
Csakhogy azóta jött már egy Sea of Thieves, ami több elemében is köröket ver rá. Ettől függetlenül persze a Skull and Bones messze nem egy rossz játék, csak egy kissé idejétmúlt. Olyan, mint egy rejtélyes szellemhajó. Egykor eltűnt az Indiai-óceánon, párszor látták feltűnni a horizonton, majd évekkel később előkerült, de a fedélzeten már nincs senki. Ezzel a hasonlattal tudnám a legpontosabban összefoglalni, hogy milyen lett számomra a Skull and Bones, de ahogy a cikk elején is említettem, majd a játékosbázis eldönti, hogy bizalmat szavaz-e neki. Ha igen, akkor lehet még pár jó éve a Skull and Bones-nak (pláne, ha aktívan támogatják), de ha nem találja meg a maga közönségét, akkor úgy eltűnhet a ködben, mint a Bolygó Hollandi.
