Tesztek

A Gameloft 2011-ben a mobilos sikerek után egy PSN-exkluzív játékot is összedobott Dungeon Hunter címmel, majd idén fogták a tavalyi portékát, és átportolták Vitára is. Hack & slash rajongók előnyben!

Manapság már nem számít ritkaságnak, hogy egy játékban olyan tartalmakkal futhatunk össze, melyek nem feltétlenül a kiskorúak szemének valók. A kis piros 18-as karika feltüntetése általában nem véletlen: halomra gyilkolhattuk egy városka lakóit a Postalban, kedvünkre pajzánkodhattunk a GTA-ban, gázolhattunk halálra minden járókelőt a Carmageddonban, bedrogozva bolyonghattunk az apokalipszis utáni Földön a Falloutban, és retteghettünk a nevéhez hű F.E.A.R.-ben -- az efféle művek kapcsán felmerül a kérdés, hogy valóban levezetik-e a feszültséget, vagy még inkább olajt öntenek a tűzre. Mindenesetre az erkölcstelennek, gusztustalannak mondott játékoknak remek reklámot jelent, ha egyes országokban betiltják a forgalmazását. Az orosz Mirage Lab első játéka is tartalmaz jó pár olyan jelenetet, mely alapján nem lehet kérdéses a megcélzott korosztály -- az ellenben erősen kérdéses, hogy kap-e az idő folyamán akkora figyelmet, mint fent említett társai...

Amióta csak az eszemet tudom, imádtam kártyákkal játszani. Emlékszem, mikor nagymamám a konyhai fiókból előhúzott egy pakli régi magyart, és megtanított vele „varázsolni”. Olyan négyéves lehettem. Valahol egy kockás strandpléden kaptam ki először makaóban, amin annyira megsértődtem, hogy visszavágó helyett inkább várat építettem a szétszórt lapokból. Aztán jött az iskola, ahol kezdetben csak tanítás után, később felbátorodva már a szünetekben (urambocsá’ órákon) vertük a blattot a srácokkal. De élénk fantázia ide vagy oda, a harsány snapszerpartik alatt Tell Vilmos sosem lőtte szíven a tök királyt, a Stüszi vadász nem ütötte bottal Fürst Waltert, és a téli tábortűz mellől sem szaladt senki mérgében kastélyt gyújtogatni...

„Az ember ritkán felejti el az első alkalmakat. Nekem az a perc marad emlékezetes, amikor először fegyvert fogtam a kezemben. Persze, jó apám sokat mesélt annak idején az első világháborúról, de egészen más érzés egy esemény kellős közepébe csöppenni, mint ha csak elbeszélések alapján próbálunk valamit elképzelni. Az óceánon túlról, egy másik földrészről aggasztó híreket kapunk, melyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Országok közötti konfliktusok törtek ki, amiket a puszta szavaknál meggyőzőbb eszközökkel szükséges feloldani.” (Részletek Martin közlegény naplójából, Georgia, 1942 nyara.)

Mi a közös Voldemortban, egy marék virtuális Legóban és a megállíthatatlan kacarászásban? Az, hogy előbb-utóbb mindegyik megtámad minket, mikor kipróbáljuk ezt a játékot.

A kifejezetten szórakoztatóra sikeredett Vissza a jövőbe kalandjáték-sorozat után a Telltale Games ismét egy mozifilm játékadaptációjába vágta a fejszéjét, ám a Jurassic Parkot játszva hamar kiderül, hogy az időgépekhez sokkal jobban értettek, mint a méretes őshüllőkhöz.

A Naughty Dog manapság az Uncharted sorozattal villogtatja tehetségét, illetve javában dolgozik a zseniálisnak ígérkező The Last of Us című túlélőhorroron. Volt azonban idő, amikor a rosszcsont kutyák más irányba kergették a botot, és mára elfeledett trilógiákat alkottak, melyekkel segítettek definiálni a PlayStation helyét a játékvilágban. Első jelentős munkájuk, a Crash Bandicoot egy életre bevéste őket az ipar halhatatlanjai közé, hogy hírnevüket tovább öregbítsék a Playstation 2-re készült Jak and Daxter sorozattal. Nos, a Sony -- jó szokásához híven -- ez utóbbi szériát is feltámasztotta egy HD kiadás képében, melyet sok hasonszőrű próbálkozással ellentétben bátran ajánlunk minden PS3 tulajdonosnak.

A Ground Control 2 egy sci-fi RTS. Ezt a mondatot elolvasva a legtöbb stratégiarajongó lelki szemei előtt ugyanazok a képek jelennek meg: bányászat, építkezés, egységek legyártása. Alapjaiban ezzel a rendszerrel nincs is semmi baj, viszont a Massive Entertainment csapata gondolt egyet, és ezt az egészet egy jól irányzott mozdulattal a kukába vágta...

Kopár, magányos sivatag. A tűző nap alatt árva kaktuszok között süvít a szél, távoli harmonikaszót sodorva magával. Sólyom vijjogása visszhangzik, amikor ránézek egyetlen igaz és hű társamra, a hatlövetű coltra. Pisztolytáskámat magamra csatolom, felveszem széles karimájú kalapomat, megmarkolom a lovam kantárját, és megesküszöm: megtalálom azt, aki ezt tette.

Manapság az FPS-eké a világ, és szinte belegondolni is hihetetlen, hogy volt idő, amikor a legjobb és legszebb játékokat kizárólag a játéktermekben lehetett megtalálni. Nálunk már szinte csak a nosztalgia kedvéért érdemes bekukkantani valamelyik arcade-be (néhány napja én is toltam egy kis Time Crisis 2-t a régi idők emlékére), keleten viszont még most is van hagyománya a termeknek (egyes bunyós játékok például sokáig exkluzívak ott), a casual konzolnak csúfolt japán Wii pedig az otthonokban is felélesztette az egykor dívó rail shooter lázat. Eme nagy visszatérés gyümölcse volt a 2009-es The House of the Dead: Overkill, mely felújítva, friss tartalommal PS3-ra is megjelent.

Azokból a régi jó dolgokból mégis megmarad valami, és nem ám csak a krumpliszirom, mert például az Age of Empires is feltámad halottaiból, hogy augusztus idusán bekopogtasson az MMO-k kapuján.

Imádod a krimiket? Tele a polcod a különböző noir regényekkel? Szereted a GTA-szerű játékokat, de a fő küldetésen kívül sosem bajlódsz az extrákkal? Tetszett a Heavy Rain, és hasonló játékélményre vágysz? Ha már kétszer igennel válaszoltál, akkor az L. A. Noire számodra kihagyhatatlan.

A Digital Extremes, valamint a Kaos Studios fejlesztőcsapatok nevei ismerősen csenghetnek azoknak a Battlefield-játékosoknak, akik már a kezdetek óta nyomják az ipart. Az előbbi stúdió már régóta próbálkozik akciójátékaival betörni a komoly konkurenciával telített piacra, legutóbbi szoftverükre, a Dark Sectorra pedig egy rossz szavunk sem lehetett, az utóbbi pedig egy nagyon népszerű modot tett le az asztalra a Battlefield 2142 alá, Desert Combat névvel. Most viszont úgy tűnik, kemény fába vágták a fejszéjüket, hiszen legújabb alkotásuk olyan játékokkal igyekszik felvenni a versenyt, mint a Modern Warfare 2 vagy a frissen megjelent második Crysis-epizód. Az igyekezet dicséretes, ám a Homefront hamar elvérzik a küzdelemben, ugyanis egy hatalmas seb tátong a program oldalán.

A Sony Online Entertainment igen komoly fába vágta a fejszéjét, mikor egy szuperhősöktől hemzsegő MMOG fejlesztésébe kezdett. A végeredmény a komoly kihívás ellenére is kenterbe ver számos korábbi próbálkozót, ám hiába a híres szuperhősök és gonoszok egész garmadája, plusz az alapvetően élvezetes játékmenet, a World of Warcraft trónja egy pillanatra sem volt veszélyben.

Napjaink „menő” videojátékai már 3D-s környezetben pompáznak; hová tűntek azok a régi platformjátékok, amelyek még mindössze két dimenzióban mozogtak, és értelmük is volt, nem csak az esztelen lövöldözés (tisztelet persze a kivételnek)...

Ha az ember előítélettel közeledik egy játékhoz, két dolog történhet: valóra válnak félelmei, és bölcs mosollyal nyugtázza: „én megmondtam előre”', vagy meglepődik, hogy „nahát... de hiszen...”. Jelen teszt alanya esetében utóbbi történt. Nahát. De hiszen...

Aki első számítógépét esetleg nem az ezredforduló környékén vásárolta, az még bizonyára emlékszik azokra a régi szép időkre, amikor a körökre osztott stratégiai játékok műfaja olyannyira felkapott volt, hogy milliónyi mellékágat eresztett, és kis túlzással havonta termelt ki egy-egy máig feledhetetlen klasszikust. A zömében hexa alapú táblákon zajló küzdelmekben nyoma sem volt a sietségnek, amely napjaink stratégiáit kísérti: bár a legtöbb esetben a feladatok javát adott kör alatt kellett teljesíteni, egy-egy ilyen fordulóra végtelen időnk volt, így alaposan megfontolhattuk a lépéseket. A történelemórára nem azért volt szükség, hogy jelen cikkünk írója fitogtassa, ő bezzeg jelen volt az aranykorban, hanem azért, mert az Elven Legacy, akárcsak a megtagadott előd, ugyanezen az úton indul el.

Rémálom, ám szerencsére csak a történet szempontjából, ugyanis megjelenésekor az első rész minden tekintetben magasra tette a lécet. A sztori két szálon futott, s míg a századelőn a Post Mortem főszereplőjét, Gustav McPhersont irányíthattuk, addig a jelenben bájos unokáját, az FBI ügynök Victoriat kellett terelgetnünk az egérrel. A cselekmény csavaros módon két gyilkosság körül bonyolódott, melyeket a nyolcvan év különbség ellenére is teljesen azonos módszerekkel követtek el. Eleinte jól állt a nyomozás, ám a dolgok szerencsétlen fordulatot vettek, és bár Victoria az első játék végén lelőtte a tettest, annak hulláját sosem találták meg. Így hát a kérdés érthető módon merült fel a játékosokban: "Akkor most ki volt a gyilkos?" A folytatás 2005-ben és 2008-ban játszódik, megtartva a többszálú cselekmény koncepcióját. Victoria ezúttal egy új gyilkos után nyomoz, aki fiatal nőket rabol el és kínoz halálra valahol a keleti parton. Igen, Gustav nagypapától ezúttal könnyes búcsút kell vennünk, ám helyette megkapjuk az ugyancsak csini tévébemondót, Paloma Hernandezt. A játék elején épp Victoriával veszekednek a bizonyítékok idő előtti kiszivárogtatása miatt, amikor Palomát elrabolja a gyilkos, és Victoriára hárul a feladat, hogy kiszabadítsa, mielőtt túl késő lesz.

Szinte biztos, hogy rengeteg olvasónk emlékszik még a Francis Ford Coppola által rendezett Keresztapa című mozi játékadaptációjára, amely a filmtörténet egyik legjobb alkotásának történetét ültette át GTA-szerű környezetbe. A The Godfather olyan akciójáték volt, amelyben a legfontosabb szerep a zseniális sztorinak jutott, gyakorlatilag egy interaktív filmet játszhattunk végig, testközelből átélve a korábban csak mozgóképen látott eseményeket. A program ezen része – a lenyűgöző átvezető jelenetek kíséretében – olyan jól sikerült, hogy ennek okán mind a kritikusok, mind a játékosok egy része hajlamos volt szemet hunyni a nyilvánvaló hibák, úgymint a botrányos járművezetés, a kissé kopár világ és a repetitív játékmenet felett. A keresztapai vonalnak hála a játék sikeres lett, anyagilag megtérült a kiadó számára, így semmi meglepő nincsen abban, hogy idén tavasszal már a második rész érkezik szeretett masináinkra.

Legendákat újraéleszteni nem hétköznapi feladat, márpedig a Fallout széria bőven kiérdemli a legendás jelzőt és a sorozat feltámasztásával a Bethesda ebbe a hatalmas fába vágta a fejszéjét. Tesztünkből kiderül, hogy sikerült-e helyt állni a grandiózus vállalkozás során.

Ha van valami, amiért sosem rajongtam túlzottan, az a koránkelés és a logikai játékok. Az előbbi taglalásától ezúttal inkább eltekintenék, utóbbiról pedig elég annyit tudni, hogy kerülöm őket, mint ördög a tömjént. Gyakorlatilag nincs ember, aki ne tudna megverni sakkban, a nyolcévesen kapott Rubik-kockámat még mindig nem tudtam kirakni, a sudoku táblákat pedig rendszeresen összekeverem a lottószelvényekkel. Ezek után gondolom érthető, hogy a legutóbbi mobiltelefon-cserét követően én lepődtem meg a legjobban azon, hogy üres perceimben mindig egy olyan Java-játékot nyüstölök a készüléken, ami simán beleesik a fentebb taglalt kategóriába…

A múlt hónapban a Ratchet & Clank, most pedig az Uncharted dobogtatta meg a szívünket a Sony őszi felhozatalából. A játékok tekintetében kissé hányatott sorsú PlayStation 3, ha fel nem is támadt, de igen pozitív életjeleket adott magáról. A Naughty Dog játéka ugyanis két vállra fektette legfőbb riválisát: az Uncharted durván földbe döngölte Lara Croftot!

Közel két éves fejlesztés után a SEGA legendás sorozata újra színre lép, hogy a tenisz rajongóinak ismét néhány kellemes órát szerezzen. A sorozat új darabját a két legnagyobb konzolra és PC-re is megjelentetik, ráadásként nem maradnak ki a szórakozásból a Wii-tulajdonosok sem, hiszen az új rész aktívan támogatja a MotionPlus kontrollert is. Nézzük meg, mit kapunk a sorozat újabb, évszámmal megtámogatott részétől!

Közel tizenegy éve már, hogy egy szép nyári napon, az akkor még általános iskolás bátyám és jómagam beugrottunk testvérem egyik osztálytársához. A srác — aki a viszonylag „számítógépmentes” környékünkön már akkor meglehetősen nagy játékosnak számított — épp a GTA-t nyüstölte, amikor szerencsétlenségére betoppantunk hozzá: a nyár végéig ugyanis ezután alig tudott minket levakarni gépéről…