Persze nem azért, mert a pakk hibátlan lenne, sőt, épp ellenkezőleg. A The Jak and Daxter Trilogy, csakúgy, mint az utóbbi hónapokban bemutatott többi újrakiadás, megérezte az idő vasfogát. Emiatt viszont olyan bájjal bír, főleg az Uncharted lázban égő milliónyi PS3 tulajdonos számára, amilyennel eddig talán csak az ICO csomag kapcsán találkozhattunk.

Jak and Daxter: The Precursor Legacy

Az első, Jak and Daxter: The Precursor Legacy című epizód 2001 decemberében érkezett PS2-re, hogy átvegye az első gépen uralkodó Crash Bandicoot helyét. A játék története kellően gyerekes és kedves, középpontjában az elfszerű Jakkel és haverjával, Daxterrel, aki egy kellemetlen baleset folytán furcsa rágcsálóvá változik. Hőseink elindulnak, hogy megtalálják a gyógyírt Daxter bajára, ám ahogy a sztori kikerekedik, rájövünk, hogy ez egyáltalán nem lesz egyszerű feladat.

Játékmenet terén a Jak and Daxtert minden bizonnyal a kor egyik Nintendo 64-es nagyagyúja, a Banjo-Kazooie inspirálta, megfejelve az egészet egy kis Crash-féle örökséggel. A pályák nagyok, tele feladatokkal és nyílt területekkel, hőseink pedig egymást segítve igyekeznek átverekedni magukat a különböző kihívásokon. A harc pörgésekre, ugrásokra és rúgásokra lett kihegyezve, nem is beszélve a sztoriban fontos elemekként élő eco nevű anyagról, melynek különböző színű variánsai más és más extrákkal ruházzák fel barátainkat. A kéktől gyorsabban futunk, a pirostól messzebbre ér az öklünk, és így tovább. A recept kiváló... volt, tíz éve, mára nagyon elavult. A Jak and Daxter szórakoztató és aranyos időutazás, de komoly játékélményt nem szabad várni tőle. Sokkal inkább arra jó, hogy lássuk, miként jutott el a Naughty Dog a cuki platformerektől a félkomoly akciójátékokig. Igaz, ebben nagy lépés volt a...

Jak II

Bizony, a sorozat második felvonása már csak Japánban szerepeltette Daxtert a címében, nálunk és az USA-ban Jak II néven került boltokba 2003 őszén. A játék technikailag és játékmenet szempontjából is hatalmas ugrás a sorozat történetében, akkora, amekkorát az elő Crash sosem lépett meg. A sztori rögtön egy börtönszökéssel indít, hogy földalatti mozgalmakkal való kooperációval folytatódjon, és egy évszázados időutazásban teljesedjen ki -- bizony, pápá aranyos eco-gyűjtögetés! Apropó, eco: az első részben kulcsfontosságú anyagot itt leváltja az úgynevezett Morph Gun, ami legjobban egy géppisztolyra hasonlít. A Morph Gunhoz különböző tüzelési módokat oldhatunk fel a végigjátszás alatt, valahogy úgy, ahogy az ecók esetében. Persze utóbbiak szerepe sem tűnt el teljesen, hisz Jak a jövőben képes átalakulni Dark Jakké, hogy erősebb közelharci kombókkal zúzza szét az ellenfelek állkapcsát.

Az előző részhez képest a pályák felépítésében is jelentős változást tapasztalhatunk. A játék központja Heaven City, innen indulunk útnak küldetéseink teljesítésére. Találkozunk járókelőkkel, felvehetünk mellékküldetéseket, felfedezhetünk... nem hiába hasonlították a maga idején a Jak II-t a GTA-hoz. Maguk a pályák kisebbek, átláthatóbbak, lineárisabbak lettek, de persze még így is messze vagyunk a sima platformerek A-ból B-be megoldásaitól. A Jak II mai szemmel már koránt sem olyan elavult, és hála a viszonylag akcióorientált játékmenetnek, pörgősebb is az első rész lagymatag ugrabugrájánál. Érezni benne, hogy a Naughty Dog magára talált: ez az irány, melyet követni szeretnének a jövőben, s mely elvezet minket a trilógia lezárásig.

Jak 3

A Trilogyt záró Jak játék a PS2 életének utolsó korszakában, 2004 késő őszén került boltokba. A sztori még sötétebb tónust kapott, a játékmenet pedig csak kisebb változásokon esett át, hisz a Naughty Dog érezhetően csúcsra tört a Jak II disztópiájával. A korábbi, négyféle fegyvert tucatnyi eszköz váltja, a GTA-s vonást pedig tovább erősíti a járművezetés: megannyi buggyt kipróbálhatunk, melyeknek egyedi fegyverzete segíti a sivatagos senki földje megtisztítását a rosszban sántikáló banditáktól. Enyhe Mad Max utánérzés bejátszik. Az akció, ha lehet, még intenzívebb és durvább, immár nyoma sincs a Naughty Dog gyermekded eredetének. Jól jelzi ezt a Jak 3 nehézsége is: bár nem a legkeményebb dió a PS2-es felhozatalból, tény, hogy az első két játékot röhögve kitoló profik a hajukat tépik majd egy-egy küldetésben. Ráadásul a játék jó hosszú, legalább 15 óra még rohanva is -- és ebbe persze nem játszik be a kismillió mellékküldetés.

A HD változat előnyei

A The Jak and Daxter Trilogy mindössze grafika terén ad hozzá a klasszikus élményhez: eztán szép éles 720p-ben kalandozhatunk hőseink oldalán, akár 3D-ben is, igaz, ez mindössze a második résztől számít előnynek. Az első felvonás mára igencsak megcsúnyult, baltával faragott karakterei és színes, de kidolgozatlan textúrái már-már bántják a szemet. A második és harmadik rész nagyon jól mutat HD-ben, de azért érezni, hogy ezek előző generációs játékok. Még a meseszerű, rajzfilmes (később inkább képregényes) látványvilág sem segít elfeledtetni a tíz éves gyökereket. Az irányítás elmegy, bár a kamerakezelésen javíthattak volna a fejlesztők egy keveset. Pozitívum viszont, hogy a sebesség teljesen rendben van: még a sokszor szaggatásról hírhedt Jak 3 is szépen futott a teszt alatt.

A cikk elején azt írtuk, hogy a Jak and Daxter gyűjteménynek elsősorban eszmei értéke van, és ez igaz is. A sorozat remekül ível át meséből akciófilmbe, hogy teret engedjen a felnőtteknek szóló Uncharted trilógiának. Akik szeretik a PS3-at, rajonganak a Naughty Dogért és a jó üzletért, ne hagyják ki a pakkot, mert  mindössze 9 ezer forint körüli árért nagyon sok kellemes órát nyernek, miközben történelemleckét vesznek a sorozat és a fejlesztőcsapat dicső múltjáról.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!