Ha a harmadik Diablo éveket késett, akkor a StarCraft folytatása egy örökkévalóságot: mindig is tudtuk, hogy a Blizzard nem a munkatempójáról híres, de arra az 1998-as StarCraft kiadásakor egészen biztosan nem gondoltunk, hogy egészen 2010-ig fogunk a második részre várni. Július 27-én ünnepelte ötödik születésnapját a legendás RTS, ennek örömére pedig mikrofon elé ültünk, hogy 20 percen át beszélgessünk a Blizzard korszakalkotó játékáról!
A Katonák voltunk kisfilm és cikk nem új dolog, hiszen még 2010-ben vállalkoztunk arra a feladatra, hogy három napra beállunk a Magyar Honvédség kötelékébe. A 2010/06-os számban erről megjelent egy négy oldalas cikk, a 2010/07-es magazinban pedig egy 20 perces kisfilm, ami később felkerült a YouTube-ra is. Sajnálatos módon aztán a videómegosztóról törlődtek a 2012 előtti videóink, így a Katonák voltunk is, és most láttuk elérkezettnek az időt, hogy ismét feltöltsük a kisfilmünket, és ezzel együtt a PGO-n is közöljük a 2010-es cikkünket. Jó szórakozást mindenkinek!
Az "Ezzel játszunk..." videósorozatunk keretében ezúttal a Sims 3-at vettük elő, hogy a megszokott bolond formában merüljünk el az EA életszimulátorában. FIGYELEM! A videó a fanboyok nyugalmának megzavarására alkalmas, hiszen ez nem egy bemutató és nem egy videoteszt, csak játszunk és bolondságokat beszélünk. A mikrofon és az egér mögött ezúttal is Chris és Chocho.