Batman új kalandjai


Bevezető


Gotham városkában élő denevérembertől mindenki rettegett. Azonban még neki is lehetnek nagy megmérettetései. Ezért történt egyszer az, hogy egy gonosztevő meghódította a kutatási laboratóriumot, ahol azokat az embereket tartották fogva, akik megfertőződtek. A gonosztevő, Roger nem is találhatott volna jobb helyet, az új játékra, mert mindezt ő ennek tartotta.

1. Fejezet


A bevezetőből már ismertetett Roger, gyorsan felpörgette az eseményeket. Ezért csatlósaival, akik szintén ugyanúgy nem nagy szellemi szinten voltak, főnökükkel együtt beléptek a rettegés házába, a vírussal megtöltött intézménybe. Erejüket kihasználva könnyen átvették az irányítást. A hely veszélyessége őket nem zavarta, sőt még előnyükre is vált, ugyanis nem lenne olyan ember, aki be merne oda menni, kivéve Batmant.

2. Fejezet


Batman várta a kihívásokat. Egy napon érkezett a hír, hogy megszállták a titkos épületet, amiben veszélyes anyagok és a vírustól fertőzött elmebajosak. Batman kapta magát, hiszen ő mindig örült az ilyen kihívásoknak, mondván, hogy ő ezt könnyedén megoldja. Rogert ismerte, ezért, Batman nem számított arra, hogy Roger valami újat mutat be és meghökkenti a hatóságokat is. Ezen gondolatokat követően magára öltötte, a katonai bázisról lopott golyóálló ruháját és beült a szintén katonák által tervezett tankba, ami lényegében nem az volt, de gyorsaságát és speciális képességeit nézve annak minősült. Út közben értesítették, hogy rosszabbra fordult a helyzet, ugyanis Jokerék ( Roger beceneve), kiengedték az ellenszert, ami normális emberekre jó hatással van, de az ottani betegekre oly módon hathat, ha a levegőbe nagyobb mennyiség kerül, hogy azok kiszabadulnak és nagy felfordulást csapnak, amik még a furfangos tervet kieszelő Jokerre és barátaira is veszélyes lehet. Szuper gyorsan a helyszínre ért, miközben szólt még barátainak, segítőinek, hogy úton van. Odaérvén látta, hogy semmi különös nincs ott, de belül komoly bűnözők és megannyi más lakol. Bement és máris észlelt, hogy nem lesz könnyű dolga……

3. Fejezet


- Helló kishaver!- köszöntötte a kapuban álló portás. Batman gondolta magában:
- Ugyan…ez még nem értesült itt semmiről, de ha meg szólok neki, hogy nincs minden a legnagyobb rendben, akkor befut a karanténok, osztályába és riasztja, az ott lévőket, hogy gáz van, azok meg majd a tehetetlen portással is, meg nagy valószínűséggel, a túlerő miatt velem is végeznek- ezért inkább hallgatott és haladt tovább befelé és figyelt. A fő teremben a rosszak mindenre felkészülten várták, az első belépőt. A fő szektorban lévő Joker, ezt az egészet csak viccnek vette, lévén, hogy ő mindnet csak annak vesz. Fehér arc, elhúzott száj, ami mellesleg piros és zöld haj jellemzi a szintén díszes, egy bohócra utaló kinézet mellett. A kettes szektorban levő betegeken pedig már-már látszódott a szer hatása. Batman mindezt tudta, mert mikor még a portán járt látta a biztonsági kamerák felvételeit. Tudta, hogy nincs idő habozásra, tenni kell valamit, hiszen az nem történhet meg, hogy a karanténban gyengélkedő betegek kiszabaduljanak. Immár viszont nem lehet őket gyengélkedőnek nevezni, mert a szer gigantikus erőt biztosít nekik. A hármas szektorban, az ellenszer szivárog ki, ami az intézmény tetején van, hogy ne találja meg senki. A következményekben ez is gondot jelenthet, mert a különleges alakulatoknak, akik majd behatolnak vagy akár denevér emberünknek kell megállítani a szivárgást és a legfelső szintre nem könnyű a feljutás. A denevér a mellékszobákban vagy más rejtélyes helyeken jut befelé a fő szektorba. A továbbjutáshoz még egyedi képességeit is használatba kell vennie amik a következők: denevérszárny, mellyel repülni is képes és a denevér formájú acélpenge, ami dobással lehet fegyverré változtatni. Batman kalandos bejutásának hálául megérkezik a fő szektorba, ahol felkészül a szembeszállásra Joker ellen.

4. Fejezet


Mindeközben kint is zajlanak az események. Megérkeznek a tévériporterek, a rendőrség a kommandósok, és a helyi újság írói is. A megdöbbent civilek puhatolóznak az ügyben, de a történteket senki nem adhatja ki közembereknek, meg amúgy, nem is lenne mit mondani, mert Batman még nem jelentkezett és neki meg nincsen távközlésre alkalmas dolga. Így hát az emberek felkészülnek, a legrosszabbra is. A kommandós alakulatok elfoglalják a helyüket, bármikor tüzelésre készek.
Batman a fő szektorban arra, vár, hogy lecsaphasson. Kifigyeli a legjobb pillanatot és leugrik egyenesen Joker elé. Ezt pillanatokon belül meg is teszi. Leugrik. Természetesen nem sebesül meg. Joker nem szívesen fogadja és megkérdezi tőle hogy jó-e a játék. Batman erre épp emberi ésszel nemmel válaszol és megpróbál beszélni a legfőbb ellenséggel.

Folyt köv……


Azt még leszögezném, hogy a "Roger" nevet a sztoriban, csak én találtam ki!