Legendary című FPS-t gyártani már-már beképzeltség lenne, ha nem legendákról szólna, így azonban fogadjuk el. A kissé gagyi, bugyuta, jellegtelen és ráadásul hihhhetetlenül lineáris játékot a mitológiai lények szerepeltetése és a jól megírt, scriptelt jelenetek garmadája viszonylag korrektül ellensúlyozza, az összhatás azonban így sem jobb egy erős közepesnél.
Lineáris... na igen, ezt a szót idáig számomra a You Are Empty testesítette meg a legjobban, itt azonban még annál is lineárisabb játékmenetre kell felkészülni a bátor jelentkezőknek. Egy irány, egy út, szinte végig, amit ráadásul még az is idegesítőbbé tesz, hogy gyakorlatilag ugrani is alig tudunk. Például ha azt tervezték, hogy egy kocsironcsot mi kerüljünk körbe, akkor bizony arra a kocsironcsra nem lehet felugrani. Hiába vagyunk jólképzett ügynökök, egy kb félméteres járgány utunkat állja... A linearitás másik idegesítő megoldása, hogy bizonyos helyeken csak a lezajlott (nem mindig feltűnő) scriptek után lehet továbbmenni: nem egyszer jártam úgy, hogy úgy éreztem elakadtam, miközben áramlottak az ellenfelek, és én meg nem találtam továbbvezető utat (kocsironcsok ugyebár...), amíg le nem öltem az ellenfeleket. Ez már csak azért is idegesítő, mert máskor meg volt olyan, hogy csak úgy simán, folyamatosan jönnek az ellenfelek, és nem fogynak el, hiába ölöm őket.
Ugyanakkor nem tagadhatom, hogy a scriptelt jelenetek sokszor nagyon látványosak. Különösen a játék első felében, mikor a katasztrófa sújtotta New York (?) utcáin menekülünk, miközben griffek zúzzák szét az autókat, ragadják el az embereket, hatalmas gólem dönti le a házakat, és mindenfelé romok, halottak hevernek és káosz uralkodik. Ezeket a részeket nagyon jól megcsinálták, szinte egy katasztrófafilmben éreztem magam. A későbbi, időnként kissé nyugodtabb, máskor horrorosabb részek hangulata se rossz, de a pálmát akkor is a bevezető (kb egy óra) viszi.
Maga a játék egyébként egy sima FPS, sima fegyverekkel, amikből egyszerre maximum három lehet nálunk (plusz gránátok). Ellenfélből, főleg mitológiai lényból többet is el tudtam volna képzelni, az elején viszonylag hamar megismerjük szinte mindet, utána már csak főellenség-szerű lények lesznek. A meglévő lények azonban elég jópofák: a vérfarkasokat csak lefejezéssel lehet végleg megölni, a lávaköpő férgek vízpermettől kővé válnak, a kis, csecsemő-szerű (kelet-európai mítoszokból származó) repülő izéket pedig csak akkor tudjuk sebezni, ha levetik légies alakjukat. Kis csavart jelent a játékban, hogy különleges képességgel rendelkezünk: az elhullott lények után hátramaradó energiát fel tudjuk szippantani, majd ebből gyógyulhatunk, illetve egy lökés formájában ki is adhatjuk magunkból.
Látványról az Unreal Engine 3.0 gondoskodik, sok-sok rombolható környezeti elemmel (amitől így például a minotauruszos küzdelmek igen látványosak), gépigény nem húzós, társaink semmit nem érnek, van nő (naná!), bug viszonylag kevés, grafikai beállításokat manuálisan nem lehet módosítani, csak fokozatokban (!!), checkpoint-rendszerű a mentés (mondjuk easy-n nem sok bajom volt vele, egy rész volt csak kicsit nehezebb), az ellenfelek MI-je általában annyiban kimerül, hogy mindig oszlop mögül lődöznek (de komolyan!), plusz csattanóként a játékot nem sikerült befejeznem, mert a végefelé egy felfelé menő liftből folyamatosan kizuhantam a pályáról...
Ennyi... Teljes cikket nem ér meg a játék (csak ilyen negyedóra alatt összedobott szösszenetet), egyszer végigszaladni érdemes lehet rajta a mitológiai lények miatt - már annak, aki az ilyesmire izgul, én igen
-, de sokat nem szabad tőle várni.
