A játék már hónapok óta ingyenes (mióta tudják, hogy megszüntetik), ráadásul az utóbbi pár hétben bevezették a "piros" fegyvereket és páncélokat, amik 50. szintű elit tárgyak, szintkorlátozás nélkül. Vagyis akár egy első szintű karakter is könnyedén találhat ilyeneket, amitől szinte isten módban mehet végig sokkal magasabb szintű lények között is. Én is így tettem. (Ráadásul bevezették a 2000%-os bónusz XP-t adó tárgyakat, amikkel aztán a fejlődés is villámtempójú lett.)

(A képek kattintásra nagyobbak lesznek.)

Volt felfedezés:


Instázás:


Control Point (CP) támadás szólóban...


Ami azért egy kicsit elhamarkodott döntés volt.


Bár kétségtelenül látványos.


Naaagy dögök


..és szép tájak.


Nade ahogy közeledett a záró inváczió kezdete, elkezdett gyűlni a nép:


El lehet képzelni az FPS-számlálót meg a lagot...


Helló!


Majd késéssel, és máshol, mint amire számítottunk, de elkezdődött az INVÁZIÓ


Minden zónában, egyszerre, egymás után.


Majd jött az infó, hogy az addig csak 50-esek számára elérhető, ráadásul instance-olt földi zónát megnyitották a nyilvánosság előtt.


A bejutás nem sikerült rögtön, sokakat kidobott a szerver, engem többször is.


De aztán csak sikerült lejutni.


A bane-ek nem sokat hagytak anyabolygónkból...


...ahonnan a történet kezdetén el kellett menekülnünk.


De most megpróbáltuk visszafoglalni.


Miután átmenetileg győztünk, az event végéig pedig még volt idő, így elmentem megint felfedezni.


Az invázió persze nem állt meg...


Menekültek a gyerekek.


Érdekes módon vissza tudtam menni féreglyukokon át azokba a zónákba, amiket már elvileg elfoglalt a Bane. Bár a pincerendszer nem működött (világok közötti összekötő teleportrendszer).


Volt idő pózolni is.


Naná hogy volt.


Ez pedig már a végső, mindent elsöprő támadás a Földön.


Az egyik kórháznál kb 5 percig csak ennyit láttam, 2-3 másodpercenként haltam-újraéledtem.


Az összes cuccom totál leamortizálódott.


Végül eljött a végső pillanat: az adminok (akik menet közben végig jelen voltak, időnként meg is szólaltak) elkezdtek visszaszámolni, amitől persze megőrült a chat, másodpercenként 30 sor jött legalább...


És.... vége.


Így ért véget ez a rendkívül intenzív, kőkemény akció-MMO, ami az egyik legegyedibb volt a piacon. Méltósággal, stílusosan lett vége, így legalább az utolsó szájízünk lehet jó.