A pszichonauták olyan különlegesen képzett ügynökök, akik speciális mentális képességekkel rendelkeznek - kb mint James Bond, csak kütyük helyett elme-hatalommal. Az ő nyári utánpótlás-táborukban játszódik a történet, ahol mi egy tehetséges ifjút, Razputyint (Razt) irányítunk, aki mindenáron szeretne pszichonauta lenni. Képessége is van hozzá, de a szülei nem engedték, ezért elszökött az otthonául szolgáló cirkuszból, hogy részt vehessen a táborban, kiképzést kapjon. De persze önmagában egy nyári tábor kicsit unalmas lenne, így a lakók idegeit furcsa bűnesetek borzolják, amit ki más tudna megakadályozni, ha nem a főhős?

A játék maga érdekes keveréke a külső nézetes platform-, a kaland-, és az akciójátékoknak. Rengeteg ugrálás, mászás lesz a pályákon, gyűjtögetni fogunk egy csomó dolgot, és persze mindezt ellenfelek is megpróbálják meghiúsítani. Ez így önmagában még nem egy nagy wasistdas, ha csak erről lenne szó, akkor a műfaj rajongóin kívül nem sok mindenkit érdekelne. Csakhogy mindezt egy olyan elképesztően kreatív világgal, eszement pályatervezéssel tálalják, és olyan humorral szórják meg, hogy csak a fejünket kapkodjuk az emlékezetesnél emlékezetesebb pályák után.

Csak néhány példa: a tengeri szörny elméjében mi afféle Godzilla-szerű lények leszünk, felhőkarcolókra mászunk, házakat zúzunk össze, ellenünk tankokat, repülőket vezérelnek ki. A kiképző őrmester elméjében világháborús akadályversenyen kell résztvennünk. A kedves fiatal tanárnőnk agyában folyamatos buli zajlik, ahol repkedni, gömbökön ugrálni, versenyezni fogunk. A tejesember elméjében folyamatos megfigyelés alatt állunk, miközben egy 3 dimenzióban össze-vissza csűrt-csavart kisvárosban próbálunk boldogulni, mindenféle felszedett kellékkel beépülve az útépítők, sövényvágók, telefonos szakemberek közé.

Mindezeket átszövi egy olyan fergeteges humor, amit nagyon ritkán látni a mai játékokban, sajnos. A fő designer mellesleg az a Tim Schaefer, akinek például a Day of the Tentacle című játékot köszönhetjük - ez szintén agyament humoráról (is) vált híressé.

A látványvilág is tökéletesen passzol ehhez a stílushoz: minden karikatúra-szerűen eltúlzott, színes-szagos, élettel teli. Tipikusan az a fajta látvány, ami még évek múlva is ugyanannyira jó, mert nem az élességgel és a részletességgel, hanem a design-nal hódít. (Már ha valakinek bejön ez a látvány, természetesen.) (Galéria itt)

A játékmenet jelentős részét adja a pályákon elrejtett különféle dolgok gyűjtögetése:
- a mindenfelé repkedő képekből eleget összeszedve szintet lépünk (erről később)
- eldugott helyeken lehet találni széfeket, amiket megütve az agy gazdájának emlékeiről nézhetünk meg rövid diavetítést
- nyílhegyeket szedhetünk, ami fizetési eszközül szolgál ("-Miért van itt ennyi nyílhegy? - Mert a hely egy ősi indiántemetőre épült. - ÚRISTEN! Ide temették a halottaikat? - Nem, ide temették a nyílhegyeiket." )
- az "érzelmi csomagokhoz" kulcsot kell keresni, ha minden csomagot összeszedünk egy agyban, ismét extra diavetítést kapunk
- PSI-kártyákat szedve és leadva (egy másik vásárolt tárggyal együtt) szintet léphetünk
- gondolat-pókhálót összeszedve és leadva PSI-kártyákat nyerhetünk, ehhez azonban venni kell pókháló-eltávolító eszközt
- plusz természetesen vannak a szokásos kellékek: életerő-növelés, "lőszer", plusz élet, stb.

Hősünk különféle pszi-képességeket birtokol, ezek száma idővel bővül. Ilyenek például a láthatatlanság, levitáció, gondolatolvasás, tűzgyújtás, telekinézis, stb. Ezek egy része küldetéshez kapcsolódik, a többit szintlépésenként kapjuk. Bizonyos szintlépésenként fejlődnek ezek a képességek, így érdemes gyűjtögetni mindent.

Időnként párbeszédekkel is találkozunk, ezek azonban nem jelentősek, általában simán végig kell menni a választható sorokon, nincs nagy dilemma. Szintén nem túl jelentős a tárgyhasználat, bár szedtem már fel ezt-azt, még nem sikerült rájönnöm, mire is jók, tökéletesen haladtam idáig nélkülük.

A játék két síkon játszódik: az egyik maga a tábor, amit szabadon bejárhatunk, rengeteg rejtett dolgot felfedezve, összeszedve. Illetve a másik maguk az elmék, a különálló pályák, amikhez később is visszamehetünk majd.

A játéknak idáig két kisebb negatívumát tudnám felhozni: az elején még van értelme pénzt (nyílhegyet) gyűjteni, mert van mit vásárolni, később már ennek nem láttam hasznát, miután megvettem mindent. Előfordulhat, hogy még később lesz más is, hisz még csak a játék kb felénél-harmadánál járok, szóval lehet ez a probléma tárgytalan. A másik viszont később is nyilván gond lesz: túl sok a gyűjtögetnivaló kép (fragment). Ha mindent össze akarnánk szedni, akkor rengeteg időt el kell tölteni a pályán, sőt sokszor vissza kell menni. Ez nem nehéz, inkább csak időigényes. Így viszont nincs az a fajta platform-öröm, mikor találunk egy-egy elrejtett helyet, hanem inkább csak unalmas gyűjtögetésként éljük meg. Ugyanakkor a többi (például az érzelmi csomagok vagy a széf) már valóban a felfedezés örömét adják, tehát ilyen is van, ráadásul a két említett nem csupán számszerű fejlődést jelent, hanem megismerhetjük általuk a karakterek emlékeit, jellemét.

Azt hiszem, minden lényeges dolgot leírtam. A játékot nagy adagokban fogyasztani valószínűleg egészségtelen, jobb kicsit kiéheztetni magunkat, amihez tökéletesen passzol a játék felépítése is: egy-egy agyat végigvinni kb pont annyi idő, ami egyszeri fogyasztásra ideális. Ilyen hozzáállással hosszú távú kikapcsolódást nyújt ez a fergeteges humorú, szinte tökéletes játékmenetű mestermű. Mindenkinek erősen ajánlott!