Sokszor megkaptam, hogy naná, én szerencsés burzsuj vagyok, van egy jól fizetett melóm egy gémerújságnál, így amit nem ajándékba kapok, azt van miből megvennem - nos, ha hiszitek, ha nem, szerintem is arcpirítóan sok tizenxezer forint egy hülye szoftverért, így nekiálltam kicsit körbenézni a neten. Az eredmény:

http://konzoljatek.extra.hu/- A Joeystation csapatának boltja, élőben a Nyugatitól egy köpésre (illetve, ha majd arra jártok, látjátok, hogy több köpést is meg lehet számolni a környéken - éljen a tiszta és szép Budapest). Bár nekik valószínűleg fogalmuk sincs róla, ők a kedvenceim, mert egyszerűen megközelíthetők, olcsók, értenek hozzá, és egész jó áron számítják be a használt cuccokat. Egy-egy újabb cím sokszor a megjelenést követő pár héten belül megtalálható náluk (sokszor persze használtan, de kit érdekel), jellemzően 3-5 zer forinttal olcsóbban, mint a nagy játékboltokban vagy egyéb áruházakban. Mostanában indítottak házhozszállítási szolgáltatást is, ezt nem próbáltam, de gondolom működik. A használt játékokról tudni kell, hogy általában remek állapotúak, szinte mindegyik karcmentes vagy csak lényegtelenül karcos, viszont hiányoznak belőlük az esetleges pontkártyák, ingyen hozzáférést biztosító kódok, egyéb kuponok (valljuk be, ez egyrészt nem meglepő, másrészt nem túl nagy érvágás). Most, hogy jobban belegondolok, lehet, hogy feleslegesen használtam a többesszámot, és összesen egy ember viszi a boltot, de tökmindegy, a lényeg, hogy egy próbát mindenképp megér.

http://www.game.co.uk/- Remek angol oldal, kis túlzással minden megtalálható mindenhez. Én két dologra használom: ha egy friss játék nem kapható itthon (postaköltséggel együtt is egy-két ezressel kevesebből kijön, mint itthon, és ami a lényeg, hogy kijön), vagy pedig régebbi, itthon már elérhetetlen címeket rendelek meg (Test Drive Unlimited, postaköltséggel együtt 8000 - itthon minimum háromezerrel több). Az oldalon amolyan hűségpont-rendszer is működik: az ártól, frissességtől és minden egyébtől függő pontokat minden egyes játék megvásárlásakor megkapjuk, és azt később felhasználhatjuk, így egy rendelésnél akár több fontot is spórolhatunk (nyilván ehhez azért kell pár rendelés előbb). A rendelés átfutási ideje 5-6 munkanap, de nekem ért már ide hétfőn az előző hét csütörtökjén megrendelt szajré. Az árak angol fontban értendők, mostanában olyan 370-380 Ft-ot kérnek egy egységnyi angol fizetőeszközért. A csomag "pattogtatós fóliás" borítékban érkezik, érdemes esetleg munkahelyre rendelni, hogy a postás ne próbálja meg belegyömöszölni a postaládába (no meg azért, mert egy kft-nek, rt-nek címzett csomagot talán kisebb eséllyel nyúlnak le "menet közben").

http://www.tronixweb.com/- Igazándiból nem ismerem, Bate-nek rendeltem innen mostanában két Mega Man játékot PSP-re, postaköltséggel (2000 forint környéke) együtt a két cím 9000 forint környékén jött ki (mondjuk ez részben köszönhető a dollár pillanatnyi árfolyamának is. Hogy mennyi idő alatt ér ide, azt majd megmondom, ha ideér.

Szerk: Közben a blogmotor bizonyságát adta bétaságának - vagy ötödjére írom újra a postot, de nagyrészt én vagyok a hülye (illetve mondjuk ha már megnézi, hogy van-e a postban három csiga, azt is megnézhetné, hogy az előttük elkezdett tageket lezárta-e az író... Mindegy. ;) ).