Az egész úgy kezdődött, hogy elromlott

vagyis inkább egy hirtelen ötlettől vezérelve csúnya halált halt

az én xboxom. Sebaj, gondoltam, van az MS-nek remek telefonszáma, hívjuk fel. Egészen addig a pontig, amíg az amúgy kifejezetten kedves lány azt nem mondta, hogy "nahát, ezt a gépet már regisztrálták - meg tudná ismételni az akkor lediktált adatokat?", minden remekül ment, itt viszont megtorpantam - bár Grath-tel úgy vagyunk, mint a borsó meg a héja, sajnos sem a lakcímét, sem a telefonszámát
és az igazat megvallva, stresszes helyzetek többségében sem a hétköznapi nevét
 
nem tudom. Itt volt egy érdekes hangulati átmenet a telefon másik végén, aztán amikor az amúgy még mindig barátságos hangú lány azt mondta, hogy "akkor ez 80 euró lesz, szállítással együtt", akkor az én kezemből esett ki a kagyló. Megbeszéltük, hogy hehe, én nem is telefonáltam, és bontottam a vonalat.

Persze kétségbe azért nem estem

nem a szart nem

inkább villámgyorsan szóltam Grath-nek, aki - mit ad isten - nálam sokkal pontosabban tudja a saját adatait, így lejelentette a gépet, amit egy futár el is vitt és meg is hozott, összesen talán egy hét leforgása alatt.

A tanulság:

1. Ne vegyetek Grathtől semmit. Csak olyasvalakitől vegyetek használt Xbox360-at, akit ismertek, és akiben megbíztok.
2. Ha elromlik, kérjétek meg az eredeti tulajdonost, hogy jelentse be ő.
3. Csak azért, mert a neten sehol sem említik, hogy a 3 év kiterjesztett garancia nem a gépre magára, hanem a gépre és az eredeti tulajdonosra vonatkozik, még ne gondoljuk azt, hogy ez nem így van.