2008-ban az iD elkészítette a játékát szintlépős módszerekkel telefonokra. Megérte. Nem csoda, hiszen azóta megjelent az Orcs and Elves II (éppen haladok benne, végigvitel után post várható belőle), a Wolfenstein RPG (szintén ezerrel haladok benne, post is lesz) és a Doom II RPG (sajnos csak spanyol nyelven van eddig meg, nem tudom mi lesz), amik ugyanazon a körökre osztott rendszerekre épülnek, mint ez. Szektorokra van osztva a játék, és ha gondoljuk, végigviszünk egy pályát, egyből újrakezdhetjük. Sok ajtóhoz kódok kellenek, hogy továbbjuss, ezt a játék nagyon ötletes módon közli nekünk. Van, hogy a térképet megnézve az útvonalunk adja meg a kódot, de volt hogy a hónapot és a napot összeolvasva nyithattuk ki a kaput. Érdekes fegyvereink lesznek, gondolok itt főleg a baltára és a kutyára. A végén elég kemény bossfight-ban lesz részünk, ugyanis egy dimenziókaput kell megszüntetnünk úgy, hogy szétlövünk két csövet, és közben özönlenek ránk a szörnyek. Természetesen még pont átjut a végső ellenfél, akibe 3 BFG-t (BioForce Gun, avagy ahogy én hívom: BigF*ckin' Gun) eresztve végig is vihetjük a játékot. 99-es szint a max, én már a 67-ig eljutottam, kőkemény 17 (!!!) végigvitellel. És ezt még fokozhatjuk azzal, hogy megkeressük az összes secret-et a pályákon, ami nem kis kihívás. Én nem tudtam megunni. Szerintem ti se fogjátok egy végigvitel alatt. Egyetlen hibájának talán azt tartottam, hogy könnyű. Nem túl könnyű, egyszerűen inkább semmi nehezebb kihívás. 97%