• Nem lesz nyílt világú az Armored Core 6: Fires of Rubicon
  • Méghozzá azért, mert nem akarták, hogy összehasonlítsák az Elden Ringgel
  • Emellett a játékmenetbe sem illene a szabad felfedezés
  • Erről a rendező, Jamamura Masaru beszélt

Egy évtized telt el a legutóbbi Armored Core-epizód megjelenése óta, így eléggé meglepte a közönséget, amikor a FromSoftware tavaly decemberben bejelentette a folytatást. A Fires of Rubicon alcímmel érkező hatodik felvonásnak nemrég a megjelenési dátumára is fény derült, méghozzá egy epikus játékmenet-előzetes kíséretében, melynek köszönhetően világossá vált, hogy a program egészen biztosan nem fog elszakadni a széria gyökereitől. A hangsúly tehát továbbra is a robosztus mechák testreszabásán és gigászi összecsapásokon lesz, pedig akár máshogy is alakulhatott volna a dolog.

Az Armored Core 6 rendezője, Jamamura Masaru ugyanis arról beszélt egy interjú során, hogy a fejlesztés elején még eljátszottak a nyílt világ gondolatával, de nem szerették volna, ha emiatt az Elden Ringhez hasonlítják a programot, így végül elvetették az ötletet. Emellett a gépszörnyek mozgása sem lenne kompatibilis a szabad felfedezéssel (főleg, hogy itt a repkedésnek is komoly szerep jut majd), így már csak azért sem nagyon akarták beleerőltetni a szabad kóborlás lehetőségét, mert azzal a széria lényege veszett volna oda. Az augusztus 25-én érkező Fires of Rubicon tehát marad a jól bevált, küldetésről küldetésre haladó formulánál, de persze azoknak sem kell csüggedniük, akik a csapat újabb játékait kedvelik inkább, hiszen (elvileg) még idén befut az Elden Ring monumentálisnak ígérkező DLC-je, a Shadow of the Erdtree.

Új játékkal jelentkeznek a Dark Souls-játékok fejlesztői, ám ezúttal nem egy soulslike-ról van szó! Ha érdekel az Armored Core 6, a Konzolvilág kínálatában megtalálod.