Tíz év annyira sok, hogy tényszerűen és érzelmileg hirtelen átfogni is nehéz, az univerzum szempontjából meg annyira nevetségesen elenyésző, hogy az már nyomasztó. Az idő nyomasztó. Bocs, eltértünk a tárgytól. Anélkül, hogy hosszasan elmélkednénk a játékipar és a felhasználói szokások drasztikus átalakulásáról az elmúlt évtizedben, annyit azért érdemes észrevenni, hogy a független avagy indie fejlesztés és általában a horror műfaja konkrétan reneszánszát éli, aminek személy szerint kifejezetten örülök, méghozzá azon egyszerű oknál fogva, hogy a kedvencem. Kezdtük ezt azzal, hogy a Frictional kvázi műfajt teremtett az Amnesiával (amúgy meg nem mondtam volna, hogy az pont tíz éve volt), ami azért nem volt teljesen előzmény nélküli (lásd: Penumbra), majd jött a P.T., amiből sajnálatos módon nem lett semmi, csak egy rakás kitűnő másolat és követő, ami tulajdonképpen bőven kompenzált. De vissza a nyitáshoz: tíz év teljes felhozatalát összeszedni sem volt könnyű, rangsorolni pedig főleg nem lenne az, úgyhogy parancsmegtagadás terhe mellett egyszerűen időrendi sorrendben emelek ki húsz olyan címet, ami ha egyébként nem is korszakalkotó, szakmailag különösebben érdekes vagy általában véve akár csak jó játéknak nevezhető, számomra mégis meghatározó.

20. Heavy Rain

  • Kiadó: Sony Computer Entertainment
  • Fejlesztő: Quantic Dream
  • Megjelenés: 2010. 02. 24.
  • Platform: PC, PS4, PS3

2010 legelején a kissé film noir stílusú Heavy Rain azért kellően lenyűgöző volt. Érdekes, hogy a Quantic következő nagyobb címe a műfajban szinte egyáltalán nem fogott meg, pedig emlékszem, hogy a 2013-as Beyond: Two Souls is kitűnő játék lett. Csak az origami gyilkos után való nyomozás valahogy mélyebb nyomot hagyott bennem.

19. Alan Wake (American Nightmare DLC is)

  • Kiadó: Microsoft Game Studios
  • Fejlesztő: Remedy Entertainment
  • Megjelenés: 2010. 05. 14.
  • Platform: PC, X360

Így lettem AliceWake. Egyrészt imádtam a játékot, másrészt tetszett a hangzása. (Harmadrészt az Alice csodaországbant is szeretem, főleg a nem euklideszi geometria művészi megfogalmazása miatt, negyedrészt Milla Jovovich olyan menőn és csinosan irtotta a zombikat A Kaptárban.) Az Alan Wake gyűjtői kiadása a mai napig megvan Xbox 360-ra, noha a géptől valamikor megváltam a generációváltás miatt. Ha jól tévedek, 360-ra ez az egyetlen játékom szégyentelen kiterjedésű gyűjteményben.

18. Amnesia

  • Kiadó: Frictional Games
  • Fejlesztő: Frictional Games
  • Megjelenés: 2010.09.08.
  • Platform: PC, Mac OS, PS4, XOne, NS

Ha hajlandó lettem volna sorrendbe tenni a felsorolt címeket, mindenkori kedvenc fejlesztőcsapatom alkotása valószínűleg előkelő helyet foglalna el. A Bloober Team folyamatosan versenyben van, a Blair Witch is erős lett, a Layersről meg később még szó lesz (a Layers 2-ről meg leginkább sosem), de a Penumbra-sorozat például csak azért nem foglal el itt ab start három helyet, mert nem ebben az évtizedben adták ki. A Frictional saját motorra húzott fizikája annyira jól működött akkor a horrorban, hogy egy rakás mai játék is alkalmazza a sémát, például az idei (2019) The Beast Inside, amit a kettős idősík, a hitelesség és a részletgazdagság igazán élvezetes játékká tesz. Most, hogy így mondom, nem is értem, miért nincs az első 20-ban. Ja, tudom már. Mert például az Amnesia van itt helyette, ami a kiszolgáltatottság érzéséből adódó feszültséget és atmoszférát műfaji sztenderddé tette.

17. L.A. Noire

  • Kiadó: Rockstar Games
  • Fejlesztő: Team Bondi
  • Megjelenés: 2011. 05. 17.
  • Platform: PC, PS4, XOne, NS, PS3, X360 

Hát, ha az L.A. Noire kicsit később jut eszébe a Rockstarnak, megcsinálhatták volna úgy, mint a Sony az Until Dawnt. Nem mintha így ne lett volna lenyűgöző a kifinomult grafika és karakterkidolgozás, jóval a mocap ma megszokott szintje előtt. Mondjuk, nem csoda, hogy korrekt a termék, hét évig fejlesztették (ez magyarázat a generációugrásra), a dramaturgia és a hangulat pedig olyan, mintha David Lynch éppen nem akarná mindenáron bizonyítani, hogy mekkora zseni, csak simán mutatná. (Mert amúgy az, de néha túlkompenzál.) Egyébként PC-n a minap újra belenéztem a játékba, ma is működik.

16. The Last of Us

  • Kiadó: Sony Computer Entertainment
  • Fejlesztő: Naughty Dog
  • Megjelenés: 2013. 06. 14.
  • Platform: PS4, PS3

A The Last of Us azért került a listába, mert a játékkal kapcsolatban konkrétan alig emlékszem részletekre, csak arra, hogy magával ragadott. Valamiért nem volt célszerszámom, három napra kölcsön kellett kérnem egy PS3-at, de a viszonylagos sietség ellenére is kimagasló élménynek bizonyult. De tényleg. Valami gombafejű zombik voltak, mi meg mentünk, Joel mogorva, a motion capture, a grafika és a hanghatások kiemelkedőek, de hogy konkrétan mi történt, az nincs meg. Kivéve, hogy sajnáltam a szarvast. Már, ha az egyáltalán ebben a játékban volt. Ha jobban belegondolok, szeretném újrajátszani. És ekképpen is fogok cselekedni. Sanda gyanúm, hogy ma is valid, noha a cikk megjelenésének pillanatában már hét éves.

15. Outlast (és a Whistlerblower DLC, ami kvázi egy 0. rész)

  1. Kiadó: Red Barrels
  2. Fejlesztő: Red Barrels
  3. Megjelenés: 2013. 09. 04.
  4. Platform: PC, PS4, XOne, NS

Az Outlast az egyik legjobb és effektíve legfélelmetesebb alkotás abban a műfajban, amit az Amnesia és korábban azért nyilván a Penumbra, mint koncepció alapozott meg. A témakör tulajdonképpen sablonos, a helyszín klisés, a kiszolgáltatottságra építeni sem korszakalkotó ötlet, de az Outlast szerintem annyira karakteresen és jó arányérzékkel közvetít minden stíluselemet és megoldást, hogy az művészi. Nem úgy, mint a Silver Chains, amire szintén a sablonos jelzőt alkalmaztam, csak ott a másik végletet sikerült megvalósítani. Így visszagondolva még a tisztességes iparosmunka meghatározás is optimista volt. Az Outlast után jött a Whistleblower, ami hivatalosan egy DLC, de ha 15 perccel hosszabb lett volna, már elment volna egy komplett nulladik résznek. Kifejezetten elmésen használták fel a már meglévő helyszíneket és pályaelemeket, az eltérő szemszög miatt pedig nem repetitív, hanem állati konzisztens, de újra egyedi élmény volt. (Szerintem ezt is újrajátszom.) (Szerintem ennyi idő a világon nincs, de akkor is.)

14. Call of Duty: Ghosts

  • Kiadó: Activision
  • Fejlesztő: Infinity Ward
  • Megjelenés: 2013. 11. 05.
  • Platform: PC, PS4, XOne, PS3, X360, Wii U

Duty calls. A CoD: Ghosts az az epizód, amit a közmegegyezés szerint nem illik szeretni, noha akkora ellenállást soha nem váltott ki, mint a későbbi, futurisztikus elemekkel operáló részek. Személyes tapasztalatom alapján egyfajta rezignált fanyalgással társuló elfogadás jellemzi az Infinity hatodik fejlesztését, amit én főleg a társaság miatt imádok a mai napig. Meg azért, mert továbbra is gyűlölök ugrálni és repkedni. Akkor sokat játszottunk, tudtam rá időt szakítani, és Béla bá, Kutya (a legadekvátabban, kreatívabban és intelligensebben káromkodó ember, akit ismerek), Jabba, Pincsu, tényleg felejthetetlenné tették. És egyébként sem volt rossz.

13. P.T. - Silent Hills Playable Teaser

  • Kiadó: Konami
  • Fejlesztő: 7780s Studios
  • Megjelenés: 2014. 08. 12.
  • Platform: PS4

Nem tudom, hogy ér-e a P.T., mivel csak egy játszható előzetes, de azon kívül, hogy személy szerint imádtam, viszonylag hosszú ideig le is kötött (meglepően sok játékidő volt benne a rendeltetéséhez képest) és még mindig rajta van azon a PS4-en, amire letöltöttem (és ott is marad, mindegy, mennyit adnak érte eBay-en). Summa summarum igencsak meghatározónak bizonyult a későbbiekre nézve. Az évtized egyik legjobbja a kategóriában bevallottan a Silent Hills játszható előzetesének koncepciójára épül, ami kitűnő alapokat és irányvonalat adott tulajdonképpen az egész műfajnak, mind a független, mind az AAA kategóriában.

12. Alien: Isolation

  • Kiadó: Sega
  • Fejlesztő: Creative Assembly
  • Megjelenés: 2014. 10. 07.
  • Platform: PC, PS4, XOne, NS, PS3, Xbox 360

Nem nagyon lépünk ki a komfortzónából, az Alien: Isolation viszont filmhű játékmenettel (emellett is új sztorival) és a kevésbé akcióorientált túlélő jelleggel tudott emlékezetes maradni. Talán ez az egyetlen olyan program a listán, amihez érzelmileg kevésbé kötődöm, de mint adaptáció, kivitelezés és koncepció, mégis ért egy helyet a felsorolásban. A The Evil Withinnek meg nem jutott (pedig nagyon ígéretes volt, vártam), azt otthagytam, mert fájdalmas volt a kamerakezelés. Szerintem az nem old school, hanem konkrétan rossz. Egyébként nem szeretek listázni, lehet, hogy feltűnt.   

11. Resident Evil: Revelations 2

  • Kiadó: Capcom
  • Fejlesztő: Capcom
  • Megjelenés: 2015. 02. 25.
  • Platform: PC, PS4, XOne, NS, PS3, X360, PSV

A Revelations 2 szintén olyan kategória, mint a CoD: Ghosts. Nem szokás különösebben rajongani érte, tele volt glitchel, de klasszikus Resident Evil-hangulat megvolt. Kissé akcióorientáltabb ugyan, mint a régebbi részek, de mondjuk, engem ez a Resident Evil 4 esetében sem zavart, amit szintén imádok. Nálam a RE5-tel kezdődtek a gondok, bár azt el kell ismerni, hogy ott tényleg gyönyörű lett a grafika. Mármint akkor és ott. A Revelations 2 kétjátékos módja pedig igazi élmény, ha van kivel játszani. És akkor volt.

10. Until Dawn

  • Kiadó: Sony Interactive Entertainment
  • Fejlesztő: Supermassive Games
  • Megjelenés: 2016. 08. 26.
  • Platform: PS4

Az Until Dawn azt tudja, hogy teljesen új élmény. Az agyonmarketingelt pillangó effektus kevésbé, mint a remek forgatókönyv, a lenyűgöző motion capture, a válogatott színészek és a stílusos keret. A tini horror hihetetlenül jó választásnak bizonyult, amit sikerült következetesen meg is valósítani. Tény, hogy a textúrák néhol előző generációs érzetűek voltak, a QTE pedig indokolatlan nagy befolyással bírt a történet alakulására, de mind a koncepció, mind a kivitelezés professzionális lett, és nem a lelketlen fajtából. Grátisz erős újrajátszási potenciállal rendelkezik. Nálam ez eddig három.

9. Soma

  • Kiadó: Frictional Games
  • Fejlesztő: Frictional Games
  • Megjelenés: 2015. 09. 22
  • Platform: PC, PS4, XOne

Valószínűleg a Soma vinné el az első helyet, ha nem időrendi sorrendben haladnánk. A Frictional nem véletlenül vagy mintegy mellékesen húzta fel az egész játékot a legsúlyosabb egzisztenciális kérdésre, nem véletlenül hívják úgy az állomásokat, ahogy; a játékmenet és a narratíva struktúrája sem random olyan, amilyen; csak sokan nem vesznek róla tudomást, hogy a Soma elnagyolt grafikája, ostoba ellenfelei és sajátos dinamikája mögött a valódi horror az identitás, az önazonosság és emberi minőség kényszerű újradefiniálása, ami pszichikai entrópiát, bizonytalanságot, szellemi és fizikai dezintegrációt okoz, egyben az emberi lét és minőség hiábavalóságát és jelentéktelenségét hangsúlyozza. Merem álltani, hogy a Soma korszakalkotó.

8. Layers of Fear

  • Kiadó: Aspyr
  • Fejlesztő: Bloober Team
  • Megjelenés: 2016. 02. 06.
  • Platform: PC, PS4, XOne

A Layers of Feart nem kell sokat magyarázni. Bevallottan a P.T. örökségének szem előtt tartásával alkotta meg a Bloober Team és a fejlesztők nem hibáztak. Így kell például atmoszférát teremteni. Meg megrajzolni. Aztán bevilágítani. A Bloober egyébként a Balir Witchcsel sem hibázott (a glitcheket leszámítva), lehet, hogy meglenne az élmény, ha a Blair lett volna az első, merthogy sok közös vonás fedezhető fel a teljesen eltérő karakter ellenére, de mégis a Layers maradandóbb. A paranoid skizofréniát ilyen interaktívan és szépen bevilágítva még nem ábrázolta senki.

7. Resident Evil 7

  • Kiadó: Capcom
  • Fejlesztő: Capcom
  • Megjelenés: 2017. 01. 24.
  • Platform: PC, PS4, XOne

A RE7-ről nem sokat tudok mondani, csak azt, hogy egy műfaji klasszikus a kornak megfelelő technikával, dinamikával és karakterrel, amitől egyszerre modern és old school, és amiről soha, semmilyen körülmények között nem vagyok hajlandó vitát nyitni. A RE7 méltó folytatása az örökségnek, amit nem mellesleg és szerencsére kivételesen priorizál a Capcom. Sajnos a hagyományos HD és sima Remastered kiadások nem képezhetik a lista részét, pedig a Capcom érdemelt volna nálam néhány helyet a remek aktualizálásokkal, ami a RE2 Remake-ben csúcsosodott ki és így utólag belegondolva, jó döntés volt az erőforrások fókuszált allokálása. És jön a RE3. Éljen-éljen!

6. Outlast 2

  • Kiadó: Red Barrels
  • Fejlesztő: Red Barrels
  • Megjelenés: 2017. 04. 25.
  • Platform: PC, PS4, XOne, NS

Az Outlast úgy, ahogy van, egy teljesen eltalált széria, a második rész pedig sokkal inkább merít a műfaji klasszikusokból (például Resident Evil), kevésbé kézműves, ha ez értelmezhető fogalom ebben a kontextusban, de a professzionális hozzáállás és teljesítménykényszer nem ment a karakter és a hangulat rovására. Az Outlast második, illetve a számomra teljes értékű Whistleblower miatt inkább harmadik része lényegesen grandiózusabb és kissé nagyobbat akaró, mint az elsők, de nálam még mindig toplistás. Egyébként főleg a nagy ívű level dizájn miatt. Is.

5. Syberia 3

  • Kiadó: Anuman
  • Fejlesztő: Microids
  • Megjelenés: 2017. 04. 21.
  • Platform: PC, PS4, XOne, NS

Érzetre talán kissé kilóg a sorból, de az első két rész után nem volt kérdés, hogy Sokal munkája prioritást élvez, mondjuk, a létfenntartáshoz képest is. A Syberia a történetmesélés egy teljesen más dimenziója, a karakterek komplexek, árnyaltak és végletekig szerethetőek, az interaktivitás pedig remek módon összerakott, elmés és kitűnő arányérzékkel szerkesztett puzzle-ökben merül ki, ami a Syberia-sorozatot kivételesen egyedivé és varázslatossá teszi. (Igen, varázslatos, nem gyakran használom ezt a kifejezést, de ez az.)

4. Resident Evil 2

  • Kiadó: Capcom
  • Fejlesztő: Capcom
  • Megjelenés: 2019. 01. 25.
  • Platform: PC, PS4, XOne

A RE2 azért érdekes, már azon túl, hogy szintén előkelő helyen végezne egy valódi toplistában (nagyjából ötig vagyok képes döntést hozni, a továbbiak követelése megsérti a genfi egyezményeket), mert emberemlékezet óta az első olyan remake, ami valóban új perspektívát, de autentikus élményt nyújt. Az általános közvélekedés szerint is hibátlan, de minimum konvergál a tökéletes fogalmához.

3. World War Z

  • Kiadó: Mad Dog Games
  • Fejlesztő: Saber Interactive
  • Megjelenés: 2019. 04. 16.
  • Platform: PC, PS4, XOne

A WWZ hihetetlenül egyszerű metodikát követ, de ezzel együtt is kivételesen szórakoztató és relaxáló. Az epizodikus felépítés kellemesen tagolhatóvá teszi a játékot, az egyes egységek pedig szerintem pont tökéletes hosszúságúak és komplexitásúak. Igazából nem kell mást csinálni, csak irgalmatlan nagy térérzetű, remek grafikával kialakított csőben haladni és disztingválatlanul tolni a tárat a valaha látott legnagyobb és leggrandiózusabb zombihordába, amit a PS4 hardveresen elbír. (Jó, néha megzuhan a képfrissítés, de nincs nagy baj.) Minimális taktika elfér, és ugye ott a co-op is, ha nem egyedül óhajtunk rendet tenni.

2. Pathologic 2

  • Kiadó: tinyBuild
  • Fejlesztő: Ice-Pick Lodge
  • Megjelenés: 2019. 05. 23.
  • Platform: PC

A Patholigic nem jó játék. Tulajdonképpen egyik része sem. Az ember leginkább a fejére húzná a paplant és várná, hogy anya/Buksi/Cirmi megvigasztalja. De annyira egyedi perspektívát képvisel, ami leírhatatlan. De nem is a játék az érdekes, hanem maga az érzet, hogy a játszó embert töri meg, ami annyira autentikus élmény, amit nem lehet visszaadni. Nincs még egy ilyen fullasztó, ennyire súlyos és nyomasztó játék, az oroszok pedig megcsinálták másodjára is. Leszámítva azt, hogy a második rész az eredeti egyik nézőpontja és sikerült a szánalmas grafikát olyan szintre hozni, hogy ne tűnjön hirtelen driverhibának. Naponta eszembe jut a setting, amiből nem lehet kiszakadni, noha az életösztön azt diktálja, hogy soha többé. Hangsúlyozottan nehéz kontent, nem muszáj mindenkinek nekiállni. Nem is lenne tanácsos. Maradandó sérüléseket okoz.

1. Call of Duty: Modern Warfare

  • Kiadó: Activision
  • Fejlesztő: Infinity Ward
  • Megjelenés: 2019. 10. 25.
  • Platform: PC, PS4, XOne

Hosszú évek óta az első olyan CoD, ami azon kívül, hogy ígéretesen hangzott, korrekt is lett. És tartsuk szem előtt, hogy a sorrendiség még mindig időrendi. A kampány elejét szokás szerint kevésbé találtam motiválónak, de a multi valóban hangulatos lett. Már csak azzal is megvettek kilóra, hogy nem kell exoszkeletonban ugrabugrálva bohóckodni. Mármint egyéni szinten eddig sem volt kötelező, ugye, csak kissé nehéznek és frusztrálónak bizonyult hagyományosabb játékstílussal érvényesülni.

Az évtizedet összefoglaló listáink még folytatódnak, tarts velünk a továbbiakban is!