Batman: Arkham Origins előzetes

A Batman: Arkham Origins még idén megjelenik PC, Xbox 360, PlayStation 3 és Wii U platformra, mi pedig utánajártunk, hogy mi is várható az új epizódtól.

Batman idén ismét visszatér, azonban az Arkham-széria nem folytatással bővül, az Origins ugyanis az előzményekre koncentrál, ráadásul az eddigi részeket készítő Rocksteady helyett a WB Montreal áll a kormányrúdnál. Előzetesünkben részletesen kivesézzük a Denevérember októberben érkező régi, mégis új kalandját.

Nem túlzás azt állítani, hogy szuperhősös videojáték még sosem volt olyan sikeres, mint a Batman Arkham-széria. Az Asylum mintegy 4,3 millió példányban talált gazdára, míg az Arkham City mindössze négy hónap alatt átlépte a hatmilliós eladást. Ezek után nincs mit csodálkozni azon, hogy érkezik a sorozat harmadik epizódja – az viszont már kicsit meglepő, hogy a történet nem előre, hanem hátrafelé „halad”. Az pedig valahol egyenesen ijesztő, hogy a fiatalabb Batmant előtérbe helyező Arkham Origins nem az első két részt is jegyző Rocksteady műhelyében, hanem egy nemrégiben verbuvált fejlesztőcsapat, a WB Montreal berkeiben készül. Vajon a csapatváltás tényleg aggodalomra ad okot, vagy jó kezekbe került a széria? Cikkünk végére talán erre is választ kaptok…

Batman: Arkham Origins - vissza a startmezőre?

Habár a címet ízlelgetve az embernek önkéntelenül is Cristopher Nolan első denevéres mozija, a Batman: Begins ugrik be, már rögtön az elején érdemes eloszlatni azt a tévhitet, miszerint az Origins a karakter születését hivatott bemutatni – erről szó sincs. Ugyan a cselekmény jóval az Arkham Asylum előtt játszódik, mégsem egy kezdő hőst fogunk irányítani, hanem egy olyan köpenyes igazságtevőt, aki már évek óta benne van a „szakmában”. Az új rész Denevérembere erős, képzett, ért ahhoz, amit csinál, de még korántsem az a kiforrott karakter, akivel 2009 őszén megismerkedhettünk. A bőregérnek öltözött Wayne úrfi itt még egy kicsit nyers változata jövőbeni önmagának, és nem csak azért, mert ekkor még egy saját kezűleg készített (bár ettől még ütős) denevérgúnyát ölt magára. Hősünk fiatal, néha meggondolatlan, hamar eljár a keze, túlságosan vad és olykor hibázik – szóval bőven van még mit tanulnia...

Ben Mattes producer a ’80-as évek egyik meghatározó képregénysorozatát, a Legends of the Dark Knightot jelöli meg a fejlesztés elsődleges ihletforrásként, azt a különleges szériát, ami debütálásakor azzal vitt színt az önismétlővé vált Batman képregények világába, hogy újfajta szemszögből, a korábbiaknál jóval sötétebb tónusokkal mesélte el a Sötét Lovag korai éveit, az első találkozását olyan ikonikus figurákkal, mint Pingvin, Rébusz, vagy épp az ősellenség Joker. Az Origins pedig úgy akar viszonyulni a korábbi Arkham-játékokhoz, mint ahogy a Legends of the Dark Knight viszonyult az átlag Batman képregényekhez: egy kis frissességet kínál, az „elsőzés” élményét, ám mindezt úgy, hogy közben hű marad az Arkham-kánonhoz.

A legkeményebb éjszaka

Az „elsőzés” kifejezés használata nem véletlen, hiszen az új epizód hőse hiába üldözi már évek óta a rosszfiúkat Gotham Cityben, komolyabb szuperbűnözővel eddig még sosem találkozott – ez változik meg azon az éjszakán, mikor az Origins története is játszódik. Szenteste van, Gothamre lecsapott az elmúlt évek legdurvább hóvihara, és Black Mask, a város egyik legbrutálisabb gengszterfőnöke ezt az időpontot választja arra, hogy totális háborút indítson a Denevérember ellen. Az apja koporsójából készített fekete maszk mögött megbúvó Roman Sionis a DC-univerzum nyolc legendás gonosztevőjét bérli fel, azt a feladatot bízva rájuk, hogy egyszer és mindenkorra végezzenek Gotham City önkéntes védelmezőjével (na persze nem közösen, hanem külön-külön kell „szerencsét próbálniuk”). A cselekmény tehát egyetlen éjszakát ölel fel, az egyik legveszélyesebbet Batman életéből, mikor először találkozik valóban komoly fenyegetéssel, ráadásul nem is eggyel, hanem rögtön nyolccal. Hogy pontosan kik lesznek azok, akik felvonulnak a Denevér ellen, az egyelőre még homályos, hiszen a Warner Bros. és a WB Montreal – jó taktikai érzékkel – nem kívánta már a bejelentéskor ellőni az összes puskaport, így egyelőre csak annyit tudunk, hogy Deathstroke biztosan keresztezni fogja az utunkat. A többieket még csak találgatni lehet, de egy túl korán kiszivárgott marketinganyag arra enged következtetni, hogy számíthatunk még Deadshot, Killer Crock, Scarecrow, Bane és Joker felbukkanására is – ezeket a neveket viszont most még illik fenntartásokkal kezelni, hiszen az is lehet, hogy ugyan feltűnnek a játékban, de nem a nyolc bérgyilkos egyikeként.

Visszatérve a konkrétumokra, a karácsony éjjel nemcsak a főhősre vadászó komolyabb ellenfelek miatt lesz meghatározó, hanem azért is, mert Batmannek kezelnie kell az ebben az időszakban még őt hajkurászó rendőröket, le kell csapnia a teljesen piti, illetve az egymással háborúzó bűnözőkre, s mindezek mellett még arra is rá kell jönnie, hogy az alvilág által is rettegett Black Mask miért tűzött vérdíjat a fejére. Az első lépés ennek kiderítésére a város legnagyobb fegyverkereskedőjének, az utcai bandákat mordályokkal ellátó Pingvinnek a felkutatása...

Super Size City

Az eddig leírtak a játékmenet szempontjából nem sok változást jelentenek, viszont dőreség lenne azt hinni, hogy az Origins nem tartogat újdonságokat. Az egyik legnagyobb eltérés, hogy az Asylum szigete, és az Arkham City lekerített városrésze után ezúttal már Gotham City egésze játszótérként funkcionál, és ez a számok nyelvén annyit tesz, hogy kétszer akkora felfedezhető terület áll a rendelkezésünkre, mint a legutóbbi rész esetében. A város maga két szigetből áll, az egyik a munkásosztály lakhelyeként funkcionáló Old Gotham (ami lényegében az Arkham Cityben megismert helyszín, csak még nincs teljesen lepusztulva), a másik pedig New Gotham, a felhőkarcolókkal tarkított tehetősebb negyed. A megnövelt terület nemcsak nagyobb mozgásteret jelent, de az eddigieknél komplexebb élményt is, ugyanis a sztori főküldetései között rengeteg apróbb ügy vár ránk. A metropolisz nem hazudtolja meg magát: hiába van szenteste, és hiába tombol ítéletidő, a bűnözők nem pihennek, állandó elfoglaltságot biztosítanak Batmannek. Hősünk a rendőrségi adónak köszönhetően folyamatosan értesül az utcákon zajló bűnesetekről, és bármikor úgy dönthetünk, hogy lecsapunk a rosszfiúkra. Viszont az Arkham Cityvel ellentétben ezek az akciók nem egy kaptafára lezajló bunyók lesznek, amikkel bónusz tapasztalati pontot gyűjthetünk, hanem egyedi események, saját háttérsztorival, fokozva azt az érzést, hogy egy élő, lélegző város védelmezői vagyunk.

Arról nem is beszélve, hogy az utcák megtisztítása hatással van Batman megítélésére is. A játék elején a rendőrség semmit nem tud rólunk, fogalmuk sincs, melyik oldalon állunk, ám ez a bűncselekmények kezelésével szép lassan megváltoztatható, a játék végére akár teljesen átformálhatjuk a kék kabátosok véleményét a Sötét Lovagról. Ezt hivatott segíteni a játék vadonatúj Most Wanted rendszere is, ami lehetőséget biztosít arra, hogy a fő sztorivonaltól elszakadva eredjünk olyan ikonikus rosszarcok nyomába, akiknek semmi köze Black Mask tervéhez. A körözött egyének begyűjtésével ráadásul nemcsak a megítélésünkön javíthatunk, de vadonatúj fejlesztésekhez és hasznos kiegészítőkhöz is juthatunk a segítségükkel.

Ki gépen száll fölébe

A város megnövekedett mérete magával hozza a gyorsutazás lehetőségét is, azonban akik egy Batmobilban reménykedtek, azok csalatkozni fognak. Helyette megkapjuk a Denevérember repülőjét, a Batwinget, amivel villámgyorsan közlekedhetünk az egyes helyszínek között – csak leadunk egy jelzést, a jármű megjelenik, bepattanunk, és már süvíthetünk is a kijelölt pontra. A dolog persze csak leírva ilyen egyszerű, ugyanis Gotham rádiótornyait valaki szisztematikusan meghackelte, és a mi hívószignálunk csak akkor működik, ha egy olyan városrészben vagyunk, ahol már hatástalanítottuk az adott területet leárnyékoló tornyot. A megbabrált adók gátolják az általunk kibocsátott jelet, így a zavart területeken nem tudjuk aktiválni a Batwinget, sőt, a helyszín opcionális küldetései is csak akkor lesznek láthatók a térképünkön, ha kiiktatjuk a zavaró tényezőket – a rendszert tehát úgy kell elképzelni, mint a Far Cry 3 tornyos megoldását, csak itt nem lesz elég egy kapcsolótáblát letépni a probléma megoldásához.

A meghackelt adók semlegesítéséhez szükségünk lesz Batman minden képességére, tehát ezeken a helyeken nemcsak bunyókra, de logikai feladványokra is számíthatunk, és az is könnyen előfordulhat, hogy addig nem tudunk továbblépni, amíg meg nem kaparintunk egy új fejlesztést. Ehhez kapcsolódóan érdemes még tudni, hogy a tornyok megbuherálása nem Black Maskhez, hanem egy, a fő történettől függetlenül ármánykodó egyénhez köthető. Hogy ki ő, az csak akkor derül ki, ha minden egyes tornyot „felszabadítunk”, bár nekünk van egy olyan gyanúnk, hogy a megoldásnak köze lesz egy nagy, zöld kérdőjelhez...

A világ legjobb detektívje

Ha valamiért el lehet marasztalni a korábbi Arkham-epizódokat, akkor az a Denevérember nyomozói képességeinek a háttérbe szorítása. Ugyan az előző részekben is voltak olyan jelenetek, mikor Batman nem erővel, hanem kütyük és logika segítségével oldott meg ilyen-olyan szituációkat, azt kijelenthetjük, hogy a karakter ezen aspektusa nem igazán volt kidomborítva. Ezen kíván változtatni az Arkham Origins, hiszen a fejlesztők elmondása szerint a küldetések során ezúttal sokkal több szerep jut a nyomozásnak. Eric Holmes, a WB Montreal kreatív igazgatója szerint a játék eme részét úgy kell elképzelni, mint a BBC-féle Sherlock egyes jeleneteit. Batman megjelenik egy bűnügyi helyszínen – mondjuk egy gyilkosságnál –, majd belső nézetes detektívmódba (Crime Scene System) váltva nekilát a munkának. Átpásztázza a helyszínt, ezután elkezdi sorolni a megfigyelésen alapuló tényeket: a ballisztikai elemzés alapján kijelenthető, hogy a gyilkos golyót egy revolverből lőtték ki, a becsapódási szögből következik, hogy a tettes a földön fekve sütötte el a fegyvert, és így tovább. A Batcomputer képes reprodukálni az eseményeket, amit a játékos többször újranézhet, akár többféle szögből is. A lényeg, hogy mindig találjunk egy újabb nyomot, ami alapján folytatni lehet a nyomozást, majd ha minden egyes láncszem megvan, akkor Batman magától összerakja a képet, mi pedig egy átvezető animáció képében megkapjuk a megoldást, miközben a hős narrálja az eseményeket. Ha megoldjuk az ügyet, akkor megkapjuk a történet előregördítéséhez szükséges lökést is, és folytathatjuk a nagy kalandot.

Ezek a közjátékok nemcsak az akciódúsabb részek monotonitását törik majd meg, de jócskán hozzájárulnak a megfelelő hangulathoz is, elhitetve a játékossal, hogy tényleg egy különleges karakterrel vágott neki az éjszakának.

Méltó folytatás?

Azt talán még korai lenne kijelenteni, hogy az Arkham Origins az elődei nyomába fog érni, a jelek azonban mindenesetre biztatóak. Az időbeli visszaugrásban bőven van potenciál, és az eddigi információk alapján úgy tűnik, hogy az alkotók élnek is a nyakukba pottyant lehetőséggel, hiszen a fiatal, még kiforratlan Batman első húzósabb megmérettetése tényleg újszerű élményt biztosíthat, a leírtakból pedig az is látszik, hogy változásban és új elemekben sem lesz hiány. Ugyanakkor megmarad a komor, borongós hangulat, és a WB Montreal szakemberei nem nyúlnak ahhoz sem, ami eddig kiválóan működött. A free flow harcrendszer az ismert formájában tér vissza, de kibővített lehetőségekkel, és a többszereplős, pusztakezes harc mellett természetesen ezúttal is hangsúlyos szerepet kap a predator mód, melynek segítségével újra hangtalanul szedhetjük le az áldozatainkat. Ezt újfent bőséges repertoár támogatja, hiszen számos régi kütyü visszatér, csak korai, prototípus formában, de persze lesznek vadonatúj eszközök és fejlesztések is, továbbá ismét találkozhatunk az XP-alapú fejlődési rendszerrel és a hozzá kapcsolódó, ágas-bogas technológiai fával.

Ugyan sok részlet még ismeretlen, ám az első benyomásunk az, hogy jó kezekben van az Arkham-széria. A WB Montreal nem szűkölködik az ötletekben, a játék technikai részével pedig bőven volt idejük megismerkedni az Arkham City Wii U-s portjának elkészítése során. Ami pedig a hozzáállásukat és a lelkesedésüket illeti, abban szintén nincs hiba, erről megbizonyosodhattok a 2013/05-ös számunkban olvasható interjúnkból, illetve az alábbi E3-as videóból is.