Február elején jelent meg a Borzongás második száma, így éppen itt az ideje, hogy visszatérjünk. Bár az aktuális lap az ünnepek miatt egy kicsit mostohasorsú, így a Lapker május ötödikére garantálja az országos megjelenését, sokan már előbb is megkaparinthatják. Eleve, egy-két nappal előbb fel-felbukkanhat az árusoknál, azonban feleslegesen senkit sem szeretnénk elküldözgetni a világ vagy akár az utca végére, szóval menjünk biztosra. Ha pedig biztosra megyünk, az ugye mindenképpen az előfizetés (akik éltek ezzel a lehetőséggel, és már befizették az összeget, időben megkapják a magazint), illetve a premier előtti bemutatónk és közönségtalálkozónk, ami pénteken kerül megrendezésre, és ahol rengeteg értékes nyereménnyel lehet gazdagodni, már amellett, hogy egy héttel előbb ragadhatjátok meg az újságot, sőt még egy új horrorfilmet is megnézhettek.

Ez a szám páratlan

Ahogyan azt már az előző számnál beharangoztam, a tematika szerint minden második magazinhoz poszter jár, viszont akkor kicsit kevesebb az oldalszám – a poszter pedig minden esetben az aktuális és az előző címlapot jelenti. Ennek megfelelően most vastagabb és még az első, emlékmagazinként megjelent Borzongásnál is tartalmasabb kiadványt vehettek a kezetekbe. A 100 oldalt teljesen megtöltöttük, igyekeztünk mindent alaposan kivesézni, mindent megnézni és kipróbálni, avagy biztosra vehető, hogy mindenki megtalálja a számításait. Filmek, videojátékok, klasszikusok, újdonságok, könyvek és képregények szerepelnek oldalainkon, sőt még egy csomó újdonsággal is szolgálhatunk, ahogyan azt pár hete már jeleztem egy interjúban, amit egyik partneroldalunk tett ki.

borzongasborito1802.jpg

A részletek

A magazin akkor, ahogyan már említettem, május ötödikén jelenik meg (ha a Posta valamit nem szúr el, előfizetőink előbb megkapják), ezúttal is 990 forintba kerül, illetve egy apró ajándékkal is kedveskedünk a harmadik számnál. Visszatér az ESET vírusirtó kód, amivel a számítógépet tudjátok megóvni az illetéktelen támadásoktól (és ami amúgy nem olcsó mulatság). A címlapon díszelgő artwork ezúttal is Trinyó Art (Tringli László és Art Gutierrez) nagyszerű munkája.

És hogy belül mit találhattok? Nos, rengeteg filmkritikát, azon belül újat (Terrifier, Death House, Victor Crowley, Hellraiser: Judgement, Ghost Land – A rettegés háza, A bosszú, Szellemek háza – sőt ellátogattunk az idei Titanic és Friss Hús rendezvényekre is) és régit egyaránt. A nosztalgiázók olyan címekkel ismerkedhetnek vagy repetázhatnak, mint a Gonoszkák, a Sorority House Massacre, az XTRO, a Vij, a korai Hellraiser-trilógia, vagy éppen a viccesen fagyos hangulatú Jack Frost. Nem mellesleg vannak videojátékok (Alien-összegzés, Remothered: Tormented Fathers, valamint God of War, amit már most sokan az év játékának mondanak), import kiadványok, könyvek és képregények. Sőt új rovatok is indultak, így a Trash és az Ázsia Klub, illetve a Hammer mellett elmélkedünk egyet a Társadalmi kitekintővel, foglalkozunk a társasjátékokkal és a horrorhoz kapcsolható zenei irányzatokkal, nem utolsó sorban pedig számba vesszük a fizikai formátumokat, sőt a vallás és a horror kapcsolatát is kiértékeljük. A sok friss téma egy része új írokhoz köthető, akik méltó módon mutatkoznak be, ahogyan az az egy olvasónk is, aki az aktuális pályázat legjobbja lett filmkritikájával (A fekete ruhás nő).

Szóval ez lesz a Borzongás harmadik száma. Továbbra is érdemes előfizetni, mivel 3900 forintért az év összes (szám szerint négy) magazinját a megjelenés napjára házhoz viszik, sőt újabb nyereményjáték is van, aminél partnerünk, a Cenega Hungary által felajánlott 3 darab PS4-es játékot lehet megnyerni (Devil May Cry HD Collection, Resident Evil 7 biohazard Gold Edition, Dead Rising 4: Frank’s Big Package) . Aki még nem tette meg, az információk és szavazások, érdekességek miatt lépjen be a hivatalos csoportba, illetve néha látogasson el honlapunkra.  Sőt érdemes a már említett rendezvényünkre is felkészülni, hiszen ott is lehet majd PS4-es játékot, könyvet, pólót és filmet nyerni. Hamarosan találkozunk, addig pedig kellemes rémálmokat, jó Borzongást!