Ha valaki esetleg elfelejtette volna, a mai napon (tehát október 2-án) jelenik meg a Sony idei nagyágyúja, a Ghost of Yotei, ami az újságírók pontszámai alapján nem csupán felér a Ghost of Tsushimához, de túl is szárnyalja azt, ami azért nagy szó. A Sucker Punch PlayStation 5 exkluzív akció-kalandjátéka ugyebár új főszereplőt állít a középpontba az Erika Ishii által életre keltett Atsu személyében, ahogy időben is előrébb járunk egy picit (cirka 300 évvel), maga a játékmenet azonban épp csak annyit változott az elődhöz képest, hogy ne lehessen ráaggatni a programra a rókabőr jelzőt. Mivel Atsu lebilincselő bosszúsztorija 87 ponton áll Metacriticen (méghozzá 108 tesztet követően), a PlayStation úgy gondolta, hogy egy dicsekvős előzetessel ünnepli meg a debütáslást, amelyben felsorakoztat néhány hangzatos újságírói véleményt és szabad szemmel is jól látható pontszámot.

Ahogy azt a videó is mutatja, valóban rengeteg 9 (vagy magasabb) pontos értékelést zsebelt be a fantasztikusan festő alkotás, aminek több szakmabeli szerint is ott a helye az év végi díjátadókon (élükön a december 12-én megrendezésre kerülő The Game Awards-al). Egyelőre kérdéses, hogy végül hány díjjal lesz gazdagabb a Ghost of Yotei, hiszen számos GOTY aspiráns látott napvilágot idén (elég csak a Clair Obscur: Expedition 33-re, a Hollow Knight: Silksongra és a korai hozzáférésből kilépett Hades 2-re gondolni), a maga kategóriájában azonban elég nagy esélye van arra, hogy learassa a babérokat. Nálatok is a Sucker Punch legújabb játéka lesz a hétvégi program?

A borítóképek forrása: Esquire India, VG247/Sucker Punch