Nem kérdés, hogy az aszimmetrikus horrorjátékok trónján továbbra is a Dead by Daylight csücsül, ugyanakkor időről-időre feltűnik valamilyen izgalmasabb cím, amely megpróbálja learatni a babérokat. Ha nagyon az alapoknál szeretnénk maradni, akkor esetleg az Evil Dead: The Game lehet szóra érdemes, amely a Gonosz halott-filmek, valamint az Ash vs. Evil Dead sorozat szereplőit és gonosztevőit helyezte a klasszikus formulába. De ott van még a megboldogult Friday the 13th: The Game, a Propnight, a Last Year: The Nightmare, sőt, hamarosan a Texasi láncfűrészes is tiszteletét teszi, valamint már a kanyarban vannak a Szellemirtók. A műfaj tehát köszöni szépen, remekül van. De hogy épp a Dragon Ball próbál kiharapni magának egy szeletet a tortából, arra álmunkban sem gondoltunk volna! Pedig ez a helyzet: a The Breakers az aszimmetrikus horrorjátékok ligájában, vagyis inkább azok stílusát másolva indul.

Időzavarban

A Bandai Namco-nak hála lehetőségünk volt részt venni a zárt bétán, ami lényegében egyfajta próbakörnek is megfelelt, bemutatva, hogy mit tartogat a játék mindazok számára, akik ezt a furcsa hibridet ki szeretnék próbálni. A jó öreg karaktergenerálással indítunk, ami most már elmaradhatatlan kelléke egy Bandai-játéknak: temérdek frizura, szem, száj, orr, fül, és egyéb választék áll rendelkezésre, de a játékbeli boltnak hála új ruhákat és kiegészítőket is aggathatunk hősünkre vagy hősnőnkre. Alap, hogy a nevét is megadhatjuk, majd jön egy kisebb tutorial-szakasz, ahol Trunks elmagyarázza a játék alapvető mechanikáit. A sztori egyelőre még nem egészen tiszta, de az biztos, hogy itt szimpla civilek vagyunk, akik semmiféle különleges képességekkel nem rendelkeznek – legalábbis alapból. A lényeg, hogy különféle idő-anomáliák lépnek fel, és egy Temporal Seam nevű helyen kötünk ki, ahonnan meg kell lépni – akad számos kapocs a XenoVerse-játékokkal (például ugyanabban az univerzumban járunk), de többet majd a megjelenéskor fogunk megtudni a sztoriról. Ja, egyébként a XenoVerse 2 mentéseit is fel lehet majd használni.

Ha kinézelődtük magunkat, és a boltban már a lehető összes pénzünket elvertük haszontalan cicomákra, akkor jöhet a lényeg, avagy indulhatnak a meccsek. Minden esetben 7 vs 1 a felállás (kivéve mondjuk, a gyakorló módban), és értelemszerűen a Raider feladata, hogy mindenkit levadásszon, a túlélőké (Survivors) pedig, hogy… nos, túléljenek. Ehhez egy Super Time Machine gépezetet kell aktiválni. Hogy ez megtörténjen, Power Key alkatrészeket kell begyűjteni, majd ezeket az adott pontnál használni, és ha az összes területen mind megvan, akkor elindul a Startup System (ezt meg is kell védeni közben). Ha pedig eléri a 100%-ot, akkor lényegében nyertek a túlélők, és vége a meccsnek. Ha ez megsemmisül, akkor sincs még minden veszve. Akadnak a térképen Escape Time Machine névre keresztelt kis időgépek, amikkel szintén el lehet menekülni, akár többedmagatokkal.

Szerteszét heverő ládákban is érdemes kutatni, mert például fegyvereket is találni, amikkel lelassíthatjátok a Raider-t, vagy segítenek a harcokban. A sárkányradar a leghasznosabb, mert ez jelzi a fontosabb tárgyak és megmenthető civilek helyét – igen, ilyenek is vannak. A The Breakers legnagyobb horror-faktora, hogy totál random helyeken jajveszékelnek a különféle emberek, akiket megmentve dobnak nektek jóságokat. Picit meghűlt a vér az ereimben, mikor egy barlangban bóklászva először meghallottam, amint valaki tőlem nem messze óbégat. Ezek mellett akadnak még járművek is, amelyek segítségével gyorsabban lehet mozogni.

Ez a pofon már kijárt neked, Vegita!

A különféle skillek fontosak, hiszen sokat segíthetnek a meccs alakulásában. Az egyikkel például aktiválható egy pod, amibe bepattanva a térkép bármely pontján landolhattok, a másikkal meg mondjuk, elvakíthatjátok a Raider-t, de olyan is akad, amellyel Propnight módjára, valamilyen tárggyá változhattok. Ha feltölt a Dragon Change, átalakulhattok egy jól ismert harcossá: mi eddig Vegita, Ifjú Sátán és Yamcha közül választhattunk, de a teljes változatban lesznek többen is. Ilyenkor lényegében átmenetileg brutális erőre tehettek szert. Repülhettek, támadhattok, és egyéb finomságok. Ha egy kellően összeszokott csapat áll rendelkezésre, akkor lényegében ezzel a szupererővel – és a többiekkel összefogva – ki is iktathatjátok a Raider-t. A sárkánygömböket is érdemes keresgélni, ugyanis, ha megvan mind a hét, megidézhetitek Shenron-t, hogy teljesítsen egy kívánságot. Ez lehet egy Ultimate Dragon Change a saját karaktereteknek, vagy az összes szövetséges erejének növelése.

Mi javarészt túlélőkkel mentünk, de rápróbáltunk egyszer a Raiderre is. A Dragon Ball: The Breakers zárt bétatesztje során egyelőre Cell volt az egyetlen elérhető Raider, de a lista később természetesen bővülni fog (például Dermesztővel, de azt már most borítékolhatjátok, hogy idővel újabb karaktereket is lehet majd venni hozzá, méghozzá valódi pénzért). Ezt felesleges túlspilázni, itt lényegében a Raider a gyilkos, akinek egyetlen célja, hogy mindenkit elintézzen. Szintlépéssel új képességek nyílnak meg számára, egy spéci támadással pedig akár a térkép egy részét is elpusztíthatja, ezzel is nehezítve a túlélők dolgát.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Grafikai szempontból a The Breakers siralmas. Nemhogy PS3-, de kvázi PS2-es szintet karcol a látványvilág, ami leginkább a térképeknél szúr szemet. A karakterek még csak-csak kinéznek valahogy, de a terület, amit bejárhattok, borzasztóan üresnek és átgondolatlanul kuszának tűnik. Két térképet próbáltunk ki a próbakör alatt, de a változatosnak gondolt környezet (havas, sivatagos, erdős részek) mindegyike kritikán aluli volt. Egy alkalommal sikerült bemennem a víz alá egy járművel, és nem elég, hogy vígan száguldozhattam tovább, konkrétan a pálya szélére volt betéve egy másik jármű. Ismétlem: a VÍZ ALÁ, szánt szándékkal lett betéve egy jármű – ezt tuti valami troll fejlesztő csinálhatta.

A mozgás is elég furcsa (különösen repülés közben), az animációk szintén (ha hosszan ugrotok, az épp olyan, mintha a Hold felszínén járnátok), de hogy a voice chat hogy maradhatott ki egy alapvetően csapatmunkára építő játéknál, az tényleg érthetetlen számunkra. Oké, hogy jelenleg ez még csak egy béta verzió, de erős kétségeim vannak afelől, hogy a grafikán bármit is változtatnak még őszig, pedig épp ez lenne a legfontosabb. Jelenleg ott tartok, hogy egyszerűen nem értem. Nem értem, hogy kinek készül ez a játék, ki a célközönség? Feleannyira van csak kidolgozva, mint bármelyik hasonszőrű játék, bizonyos elemeiben pedig egyszerűen túl lett bonyolítva. A nehézkes irányítás és a rettenetesen gyenge látványvilág miatt nem hiszem, hogy akár csak a legnagyobb Dragon Ball-fanok is kitartanának mellette 2-3 meccs lejátszása után. Rettentő sokat kellene fejlődnie a The Breakersnek, hogy valami értékelhető szülessen belőle, mert ez jelenleg édeskevés. A Bandai megannyi stílusbeli kalandozás után most épp az aszimmetrikus horrorjátékok műfajába próbál betörni a Dragon Ball-franchise segítségével és népszerűségével, de egyelőre úgy tűnik, hogy ebbe beletörik a foga.