• Több új címet is bemutat az E3 2018-on a Bethesda
  • A leleplezésekre június 11-én hajnalban kerül sor

„Van néhány meglepetésünk a tarsolyban. Szép számmal lesznek új játékok és projektek, melyekről beszélni fogunk, nagyon izgatott vagyok. Az idei E3-on már tavaly szeptemberben elkezdtünk dolgozni, jómagam már hét-nyolc hónapja csak ezzel foglalkozom, de nagyon tetszik a dolgok alakulása. Azt hiszem, mindenkinek lesz valami, mindegy, hogy min játszik vagy milyen játékokat szeret” - mondta el Pete Hines, a Bethesda marketingért felelős igazgatója a GameReactornak adott interjújában.

Hogy mik lesznek ezek, csak tippelni tudunk, de amit biztosra lehet venni, az a Prey korábban már elhintett, feltehetően a Holdon játszódó kiegészítője (vagy mellékága, á la Dishonored: Death of the Outsider). Ezen felül titkon reménykedünk egy Doom 2-ben, vagy a régóta pletykált Starfield-ben, akármi is legyen belőle végül. Egy viszont biztos: A Bethesda műsora hazai idő szerint június 11-én, hajnalban, 3 óra 30 perckor veszi kezdetét.

bethesda-e3-2018-diorama.jpg