Ahogy azt egy korábbi cikkünkben már megtettük, ezúttal is ábrándozunk picit azokról a videójátékokról, amelyeket nagyon szívesen látnánk az augusztus 23. és 27. között megrendezésre kerül Gamescomon (vagy a prológusként funkcionáló Opening Night Live-on, bár annak kapcsán kiderült, hogy nem nagyon számíthatunk meglepetésekre), de nagy valószínűséggel még egy kósza említés szintjén sem lesznek jelen. Mivel legutóbb sikerült elsütnünk a legnagyobb ágyúkat, így ezúttal már kevesebb címet dobtunk a kívánságkosárba, de azért bőven akadnak olyanok, amiknek (szinte) mindenki örülne, szóval kezdjünk is bele!

gclogo.jpg

Virtuális kalandozásainkat ezúttal a felújítások földjén indítjuk, mivel volt egy-két olyan pletyka az elmúlt hetekben, ami miatt megdobbantak a rajongói szívek. A legfontosabb (a reakciók számára legalábbis) természetesen a 2005-ös Need for Speed: Most Wanted remake-je, amiért már hosszú évek óta könyörögnek a rajongók, ám az EA eddig nem tett eleget a kérésnek. Persze most sem biztos, hogy ez megvalósul, de mára azért elég nagy a kereslet a felújításokra, a Black Box sikercímét pedig mindenki imádja, szóval nem nagyon tudnának vele mellélőni – hacsak le nem cserélik mondjuk a zenei palettát a manapság divatos zagyvaságokra, abból azért lenne népharag. Szóval szívesen vennénk, ha legalább egy teaser vagy egy logó erejéig bizonyítanák a program létezését, de túl sok esélyt sajnos nem látunk a dologra.

Ahogy az Assassin’s Creed 4: Black Flag jelenlétére sem, holott azzal kapcsolatban is vannak szóbeszédek. Edward Kenway kalandos története körülbelül azt jelenti az AC-rajongóknak, mint az imént említett versenyjáték az NFS-széria kedvelőinek, szóval hiába tűnik szimpla lehúzásnak a remake/remaster ötlete (azért valljuk be, a mai napig elég jól néz ki a program), valószínűleg senki sem gyújtaná fel a Ubisoft székházat, ha hivatalosan is bejelentenék a fejlesztést. Már csak az újabb felvonásokban látott vízeffektek miatt is megnéznénk egy vérfrissített változatot, a kalózos témáról már nem is beszélve, amit azóta sem sikerült ilyen jól kiaknázni.

A nemrég megjelent Quake 2 remaster kapcsán egyébként elképesztően örülnénk neki, ha a 2001 novemberében debütált Return to Castle Wolfenstein is hasonló kezelésben részesülne, mert bár remekül sikerültek a MachineGames által jegyzett részek (mondjuk a New Colossus-t szerintem egy kissé túlértékelik), a RtCW hangulatát még a szintén okkult témát feldolgozó Old Bloodban sem sikerült megidézni, így bizony szívesen megtapasztalnánk ezt az élményt modern konzolokon, némileg feltupírozott látvány kíséretében. Persze, ha lesz is ilyen, azt vélhetően valamelyik QuakeConon fogják bejelenteni, de ez a cikk a bilibe lógó kezekről szól, nemde?

nfsmw.jpg

Természetesen az újracsomagolt árukon túlmenően is szeretnénk látni ezt-azt, kezdve az Elden Ring grandiózusnak ígérkező DLC-jével, a Shadow of the Erdtree-vel. Az Armored Core 6: Fires of Rubicon ugyanis az expó alatt, augusztus 25-én fut be, így azzal összekapcsolva pont meg lehetne mutatni, hogy milyen helyszíneken fogunk meghalni úgy százszor. Szintén tapsikolnánk egy sort – bár ez éppenséggel mehetett volna az előző bekezdésbe is – ha végre érdemi játékmenetet mutatnának a Silent Hill 2 remake-ből, és ha már a horrornál tartunk, jó lenne látni a leghíresebb creepypasta, Slender Man visszatérését, hogy aztán megint ne merjünk kimenni az erdőbe. Ugyancsak a témába vág a Resident Evil 9, melynek megjelenési dátumával kapcsolatban már vannak találgatások, így örömmel vennénk, ha kiderülne mondjuk a témája. Kevésbé félelmetes, de ugyancsak veszélyes vizekre evezve, igazán bemutathatnák végre a Kingdom Come: Deliverance folytatását, mivel az első rész máig az egyik leghangulatosabb RPG a piacon, az immerzióról már nem is beszélve, amit talán csak a Red Dead Redemption 2 volt képes überelni. A középkori díszleteknél maradva, a legutóbbi előzetes után némi érdemi gameplay-t is megnéznénk a Gothic felújításából, de a nemrégiben bejelentett Titan Quest 2-t is szemügyre vennénk mozgás közben, mivel mind a Digic Pictures által jegyzett CGI trailer, mind a közzétett képek egy fantasztikus ARPG-t vetítenek előre – mondjuk a Spellforce 3 készítőitől nem is várnánk kevesebbet.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A sort természetesen még nagyon hosszan folytathatnánk, hiszen a kívánságok lényege, hogy bármi szerepelhet bennük, így inkább rövidre is zárnánk ezt a kis álmodozást, hogy teljes gőzzel az előttünk álló hétre, és az ott történő bejelentésekre koncentrálhassunk. Ha léteznek csodák, akkor talán még be is jön néhány ábránd, ha pedig nem, akkor megelégszünk azzal a többtucatnyi játékkal, ami biztosan kint lesz a Gamescomon.