Az év eddigi videójátékos rendezvényei rendre azt bizonyították (és itt most leginkább rád nézünk, kedves Sony!), hogy teljesen felesleges azt latolgatni, vajon milyen címek kerülnek bemutatásra, mert az ábrándozásnak úgyis csalódás lesz a vége. Ez persze nem akadályozhat meg minket abban, hogy az augusztus 23. és 27. között megrendezésre kerülő Gamescom kapcsán elkalandozzunk kicsit a fantázia birodalmába, így az alant olvasható cikkben nem csupán a várható játékokról értekezünk egy keveset, de olyan alkotásokat is felsorolunk, melyek nagy eséllyel említés szintjén sem lesznek jelen, pedig nagyon szeretnénk.

gclogo.jpg

Persze minden tippünket azért nem fogjuk csokorba szedni, hiszen rengeteg kiállítás és előadás lesz Kölnben, így szorítkozzunk csak a legnagyobbakra, kezdve a Microsofttal, ami az ígéretek szerint elképesztően tartalmas bemutatóval készül. Éppen ezért szinte biztosan láthatunk majd új képsorokat a látvány forradalmát ígérő Senua’s Saga: Hellblade 2-ből és az Avowedból, de ha nagyon optimisták akarunk lenni, akkor talán az új Fable-t is ide vennénk. A S.T.A.L.K.E.R. 2-vel egyetemben, bár ebben az esetben sajnos több okból is nagyon nehéz helyzetben vannak a fejlesztők, szóval egyelőre nem tudni, hogy mire számíthatunk. Bethesda fronton ugyebár kapni fogunk még egy kis ízelítőt az ősz legnagyobb dobásának szánt Starfieldből, ami lényegében már itt van a küszöbön, tehát biztosra vehető, hogy nem holmi CGI előzetessel szúrja ki a szemünket a stúdió. Viszont, ha már szóba került a Bethesda, íme az első „vágyálom” játékunk: mivel a csütörtökön kezdődött Quakeconon szinte a semmiből bedobták a Quake 2 felújítását (bár azért voltak az érkezésére utaló jelek), így szívből örülnénk annak, ha a Doom és a Wolfenstein után végre ezt a legendás szériát is leporolnák (lehetőleg az id Software), és készülne egy valódi folytatás vagy reboot. A MachineGames gondozásában készülő Indiana Jones-játékról még inkább nem álmodoznánk, pedig azt is jó lenne már látni mozgás közben.

stalker2gp.jpg

Ahogy azt fentebb említettük, a Sony elég méretes csalódást okozott a legutóbbi PlayStation Showcase-szel (ennek egyik oka ki is derült nemrég), szóval épp itt lenne az ideje szépíteni, amire keresve sem találhatnának jobb alkalmat a Gamescomnál (pontosabban 22-én tartandó Opening Night Live-nál, mert magán az expón ugyebár nem lesznek). Szeretnénk végre megcsodálni a The Last of Us grandiózusnak ígérkező multiplayer spinoffját, valamint a Bluepoint Games és a Days Gone-t is jegyző Bend Studio legújabb projektjét, de azt sem bánnánk, ha legalább cím szintjén lelepleznék a Santa Monica Studio sci-fi alkotását. És mivel ez most az álmodozások kora, így természetesen muszáj előhúznunk a Bloodborne kártyát: kérünk szépen egy jelen generációs frissítést vagy egy teljes remake-et. A folytatással azért nem hozakodunk elő, mert igazából egy kerek egész történetről beszélünk, tehát könnyen lehet, hogy az már csak rontaná a renomét – pláne Mijazaki Hidetaka zsenialitása nélkül. Azt sem bánnánk, ha végre kapnánk a japánoktól egy valamirevaló FPS-t, mert míg a zöldeknél virágzik ez a zsáner, addig a PlayStation exkluzív programok zöme már jó ideje a „nézd a hátam” ösvényen halad, és a jelek szerint ez a jövőben sem lesz másként.

tloumulti.jpg

Át is nyargalnánk gyorsan az EA-re, hogy említést tehessünk arról a Dragon Age: Dreadwolfról, ami már évek óta fődögél a BioWare boszorkánykonyhájában, ám olyan lassú tűzön, hogy mostanra szinte el is ment az étvágyunk. Persze azért nem annyira, hogy ne kívánjunk egy kis kóstolót, szóval örömmel vennénk, ha végre nem csak kiszivárgott felvételeken láthatnánk a már számos alkalommal irányt váltott RPG-t. Emellett a Mass Effect új fejezetéből is szívesen vennénk egy kis kedvcsinálót, de erre szinte semmi esély. Annál valószínűbb viszont – maradva az Electronic Arts-nál – hogy újabb részleteket árulnak el a The Sims 5-ről, vagyis a Project Rene kódnéven futó életszimulátorról (bár sokszor inkább szappanoperába hajló jeleneteknek lehetünk szemtanúi a szériában), ami jó eséllyel ismét egy valódi pénznyomda lesz a kiadó számára. A Battlefield-széria terén mi egyelőre nem várunk mozgolódást (már a hangzatos ígéreteken túlmenően, amikkel mostanra tele a padlás), maximum az egyre életképesebb 2042-vel kapcsolatban landolhat egy-két bejelentés. A legutóbb az Unbounddal jelentkező Need for Speed pedig úgyszintén a felejtős kategóriába esik, mert hiába kapott relatíve jó értékeléseket a Criterion autóversenyzős játéka, a közösséget ma már nem mozgatja annyira ez a franchise, mint tíz évvel ezelőtt, szóval azon sem lepődnénk meg, ha ismét jegelnék egy kicsit.

A Ubisoft istállójából lényegében biztosra vehető a széria gyökereihez visszakanyarodó Assassin’s Creed Mirage, a The Crew Motorfest és a Prince of Persia: The Lost Crown, de némi Skull and Bones anyaggal is számolunk, ami jobb esetben most nem egy zenés előadás lesz, mint legutóbb. Ha pedig lehunyjuk a szemünket, akkor olyan programokat is vizionálhatunk, mint például az AC franchise-t tovább bővítő Codename RED és Codename Hexe (főként utóbbi tűnik érdekes vállalkozásnak), valamint a Beyond Good & Evil 2, de erre kevesebb az esély, mint mondjuk a Grand Theft Auto 6-ra.

dreadwolf.jpg

Holott arra sem nagyon számíthatunk, mert hiába gondolják azt sokan (a kiadó pénzügyi becsléseire alapozva), hogy jövőre jelenhet meg a világhírű sorozat következő felvonása, a Gamescom hivatalos oldalán sem a Take-Two Interactive-ot, sem pedig a Rockstar Games-t nem dobja ki a kereső. Tőlük tehát maximum az augusztus 22-én megrendezésre kerülő Opening Night Live-on kaphatunk bejelentést – vagy esetleg a Microsoft paneljénél, de addig azért nem szeretnénk fél lábon állni, amíg feltűnik a képernyőn a jól ismert logó. A Valve viszont kilátogat a helyszínre, szóval a címben említett program még nem is lenne teljesen elképzelhetetlen (mármint a fantáziavilágunkban), de mivel a cég nyárra ígéri a Counter-Strike 2 megjelenését, így értelemszerűen inkább azt fogják promózni. Egy PS VR2-es verziót viszont szívesen vennénk a Half-Life: Alyxből, amire azért bőven nagyobb az esély, mint egy számozott folytatásra. Nemrégiben derült ki, hogy a 4A Games is tiszteletét teszi az expón, és mivel már korábban azt mondták, hogy lényegében játszható a következő Metro-játék, így nagy összegben fogadnánk arra, hogy le is rántják a leplet a posztapokaliptikus lövöldéről. Mivel ezt az ábrándozást két felvonásban szeretnénk a mélyen tisztelt olvasók elé tárni, így ezt a részt most le is zárnánk, hiszen van még „néhány” program, amitől megdobbanna a gamer szív, szóval nem szeretnénk ellőni az összes puskaport.

A kérdés viszont adott: ti mely játékokat látnátok szívesen az idei Gamescomon azok közül, amikre szinte semmi esély?