Számos szóbeszédet hallottunk azzal kapcsolatban, hogy mi várható a napokkal ezelőtt lezajlott PlayStation Showcase-en, így volt néhány elképzelésünk a felhozatalt illetően. Aztán, ahogy haladtunk játékról-játékra (dara volt a javából, de pont ezért szeretjük a Sony műsorait), egyre jobban kezdett eluralkodni rajtunk az érzés: ez mind szép és jó, de hol vannak azok a címek, melyek miatt lefőztük a kávét? Nos, erre a kérdésre éppenséggel nem tudunk válaszolni, azt viszont listába szedtük nektek, hogy mik voltak azok a játékok, amiket látni szerettünk volna, ám végül csúnyán hoppon maradtunk.

psshowcase.jpg

5. Armored Core 6: Fires of Rubicon

Noha a FromSoftware csapatát ma már szinte csak és kizárólag a soulslike műfajjal azonosítjuk, nem szabad elfeledkeznünk arról az Armored Core-szériáról sem, amelynek már több mint tíz esztendős a legutóbbi felvonása. Ez azonban hamarosan megváltozik, augusztus 25-én robban be ugyanis a gigászi főllenefeleket ígérő Armored Core 6: Fires of Rubicon, amely az eddig látottak alapján nem fog szégyent hozni a franchise korábbi részeire, sőt. A nyár végi debütálás miatt szinte biztosak voltunk benne, hogy a Sony rendezvényén egy kicsit hosszabban is szemügyre vehetjük majd a mech-ek vérre (pontosabban olajra) menő küzdelmeit, végül azonban csak akkor hallhattunk fémes csikorgást a prezentáció során, ha szórakoztunk a kiürült energiaitalos dobozzal. Szinte biztosak vagyunk benne, hogy ha más nem, a június 8-án megrendezésre kerülő Summer Game Fest során fel fog tűnni a stúdió idei nagy dobása, mindenesetre furcsának találjuk, hogy pont ez nem szerepelt a résztvevők listáján.

Új játékkal jelentkeznek a Dark Souls-játékok fejlesztői, ám ezúttal nem egy soulslike-ról van szó! Ha érdekel az Armored Core 6, a Konzolvilág kínálatában megtalálod.

armoredcore.jpg

4. Pragmata

Ha az elmúlt évek legszürreálisabb videójátékos előzeteseit kellene rangsorolnunk, egészen biztosan előkelő helyen szerepelne a Pragmata 2020-ban debütált kedvcsinálója. A Capcom játéka körülbelül annyira tűnt behatárolhatatlannak a képsorok alapján, mint anno a Death Stranding, hiszen az alig több mint két perc alatt láthattunk egy szkafanderbe öltözött katonát(?), egy kislányt, na meg egy holocicát, mert macskákkal ugyebár mindent el lehet adni. A trailer aztán egyre furcsább és furcsább lett, ahogy haladtunk a vége felé, éppen ezért a sci-fi pillanatok alatt felkerült azon játékosok listájára, akik szeretik a kellően elborult (de legalábbis annak tűnő) koncepciókat. Aztán csakhamar kiderült, hogy a 2022-es megjelenésből nem lesz semmi, most pedig itt vagyunk 2023 derekán, és még mindig nem tudni, hogy pontosan mire is számítsunk az elvileg akció-kalandjáték kategóriában induló Pragmatától. Egy TPS-t kapunk? Netán horrort? Esetleg vonatszimulátort? Na jó, utóbbit egészen biztosan nem, mindenesetre nagy kár, hogy nem lettünk okosabbak a projekttel kapcsolatban.

pragmata.jpg

3. The Last of Us multiplayer spinoff

Azért nem Factions 2-t írtunk, mert a Naughty Dog elmondása szerint a játék sokkalta többet fog kínálni, mint az első rész többjátékos módja – olyannyira, hogy állítólag ez lesz a stúdió eddigi legambiciózusabb alkotása. Ami már jó ideje készül, mégsem láthattunk belőle lényegében semmit – a tavaly júniusban megosztott koncepciós rajzot leszámítva, ami ugyan hangulatos, de túl sokat azért nem árul el. Igazából azt is csak az ilyen-olyan infómorzsáknak köszönhetően tudjuk, hogy a program az Escape from Tarkov és a The Division keverékének tekinthető, miközben egy kidolgozott, a csapat eddigi munkáit idéző történet igyekszik egyben tartani a másokkal való hadakozást. Mivel az ND egy évvel ezelőtt azt ígérte, hogy idén már többet is megtudhatunk a spinoffról, szinte evidensnek vettük, hogy a Sony legnagyobb horderejű előadásán fogjuk megkapni a leleplezést, de úgy fest, csak mi voltunk túlzottan optimisták.

lastofusmulti.jpg

2. Bloodborne felújítás/folytatás

Hiába döntött rekordot az Elden Ring a különféle díjak terén, sokan máig a 2015-ös Bloodborne-t tartják a FromSoftware legjobban sikerült játékának. Ez persze nem véletlen, hiszen az offenzív harcmodorra ösztönző program nagykanállal merített H. P. Lovecraft munkásságából, melynek köszönhetően egészen egyedi atmoszférával találkozhattak azok, akik Yharnam rémségekkel teli városában töltötték a vadászigényt. A kozmikus horror és a soulslike esszencia találkozása természetesen többmillió játékos szívét (és szabadidejét) rabolta el pillanatok alatt, és bár a történet lezárása éppenséggel nem kiált folytatásért, sokan máig reménykednek egy második részben – vagy legalább egy felújításban/PC-s portban. Az elmúlt hetekben többször is hallani lehetett arról, hogy készül valami a Bloodborne háza táján, az egyszeri rajongó pedig könnyedén azt gondolhatta, hogy a játékkal kapcsolatos bejelentéshez nincs tökéletesebb terep egy PlayStation Showcase-nél. Nos, a jelek szerint mégiscsak van, de persze az sem kizárt, hogy minden szivárgás alaptalan, és a semmi miatt állunk készenlétben.

bloodborne.jpg

1. Silent Hill 2

Miután hosszas (értsd: évekig tartó) hallgatás és megannyi spekuláció után a Konami végre megtörte a csendet a sokáig téli álmot alvó Silent Hill-szériával kapcsolatban, értelemszerűen hamar gyorsulásnak indult a hype-vonat. Ez leginkább annak köszönhető, hogy az új bejelentések között volt a sorozat legjobb felvonásának tartott Silent Hill 2 teljeskörű felújítása is, méghozzá annak a Bloober Teamnek a gondozásában, aminek a Layers of Fear-játékokat, valamint a The Mediumot is köszönhetjük. Ennél jobb hírt aligha kaphattak volna a franchise szerelmesei, pláne, hogy az Unreal Engine 5-el készülő remake-hez egy meglehetősen hangulatos kedvcsináló is érkezett a bejelentéskor, melynek minden egyes képkockájáról sütött az alapanyag iránti tisztelet és törődés. Érdemi mozgóképet viszont azóta sem láthattunk az állítólag idén ősszel érkező játékból, így talán joggal hittük azt, hogy a PlayStation Showcase során fog megtörni az a bizonyos csend. Pláne, hogy a Konami felhozatalából ez tűnt biztosabbnak, nem pedig a Metal Gear Solid 3: Snake Eater ráncfelvarrása, végül mégis abból kaptunk egy rövidke ízelítőt. Egyelőre tehát éppúgy ködbe vész a Silent Hill 2 játékmenete, mint a halott város szürke utcái, de bízzunk benne, hogy ez belátható időn belül megváltozik.

sh2.jpg

Mi tehát ezeket a játékokat hiányoltuk leginkább a több mint egyórás eseményről, de persze könnyedén hozzácsaphatnánk még ezt-azt a listához. Példának okáért az elképesztően látványosnak ígérkező Stellar Blade-ből (leánykori nevén Project EVE) is elviseltünk volna egy akciódús előzetest, a Team Ninja által jegyzett Rise of the Roninnal egyetemben, bár abból már legalább láthattunk érdemi gameplay-t. Mivel a Sony Interactive Entertainment a kiadó, így a Lost Soul Aside-ból is szívesen vettünk volna némi új matériát, a Taner Game által fejlesztett The Awakener: Risen pedig kellően hangulatosnak tűnik ahhoz, hogy időnként újra előkerüljön. A vállalat belsős stúdióit pedig nem is nagyon szeretnénk részletezni, mivel akkor sosem érne véget ez a cikk. Útravaló gyanánt így csak ennyit mondanánk: legyen PlayStation Showcase ősszel is, és mutassanak meg mindent, amit az imént felsoroltunk.