A WB Montreal csapata már 2019-ben elkezdett utalgatni arra, hogy a Rocksteady helyett náluk készül a következő Batman-játék, a szombaton megrendezett DC FanDome keretein belül pedig le is leplezték a Gotham Knights névre keresztelt projektjüket. A rajongók azonban enyhén szólva sem lelkesedtek a programért: volt, aki a harcrendszer átalakítását szidta, másoknak Batman hiánya nem tetszett, valamint a grafika és Batgirl szinkronja is megkapta a magáét, csak hogy párat említsünk a rengeteg kritikus hozzászólás közül.

De vajon mennyire jogos ez a felháborodás, és mennyire kell az első trailer és játékmenet-bemutató alapján temetni az egész játékot? Szerintem azért még kicsit korai kijelenteni, hogy a Gotham Knights hatalmas csalódás lesz, hiszen alig láttunk belőle valamit, ugyanakkor hazudnék, ha azt állítanám, fenntartások nélkül hiszek a játék sikerében.

Ez már nem Arkham

Az egyik legnagyobb tévedés, és így a panaszok fő forrása, a Gotham Knights esetében szerintem az, hogy az emberek a korábbi Arkham-játékokhoz hasonlítják, pedig a két IP-nek csak annyi köze van egymáshoz, hogy mindkettő a Batman képregényekből ismerős karakterekre és helyszínekre fókuszál. Egyrészt a címben nincs ott sem az Arkham, sem a Batman kifejezés, másrészt pedig a fejlesztők is kimondták, hogy a Gotham Knights nem az Arkham-játékok univerzumának része, azt a vonalat ugyanis a Rocksteady-féle Suicide Squad: Kill the Justice League viszi majd tovább.

Éppen ezért nem érdemes az Arkham-szériától megszokott elemeket keresni a Gotham Knights esetében, hiszen ez egy teljesen új projekt, új koncepcióval, új mechanikákkal és új főhősökkel. Bár a flee flow harcrendszer eltűnése elég komoly érvágásnak tűnik, de a co-op játékmód, a négy játszható karakter és a Baglyok Bíróságának megjelenése így is elég jól hangzik, és első pillantásra szerintem ezek az újdonságok ellensúlyozni is tudják a kikerülő mechanikákat.

Azt viszont el kell ismerni, hogy a WB Montreal csapata sok fejfájástól és elégedetlenkedéstől megkímélte volna magát, ha a játék majdnem egy évig húzódó bejelentése alatt egyértelműen jelzi, hogy nem az Arkham-sorozat következő részén dolgozik. Mert azért valljuk be, a Capture the Knight (avagy Fogd el a Lovagot) szlogen például, amit sokáig az új projektjük felvezetésére használtak, elég erősen utalt arra, hogy Batmannek hangsúlyosabb szerepe lesz annál, hogy "meghal" az első előzetes legelején.

Nem a végleges termék

Sokaknak az Arkham-játékokból megszokott mechanikák hiánya mellett a Gotham Knights grafikája sem tetszett, mondván, a 2015-ben megjelent Arkham Knight is jobban néz ki, mint ez a játék, azonban szerintem érdemes lehet megjegyezni, hogy szombaton egy alfa verziót láthattunk mozgás közben, nem pedig a végleges programot. A játékok finomhangolására és polírozására pedig jellemzően a fejlesztés utolsó szakaszában kerül csak sor, így még a Gotham Knight kinézete is sokat fejlődhet a tényleges debütálásig, ami, ne feledjük, csak valamikor jövőre esedékes.

De az RPG elemek miért kellettek?

Bár abszolút érthető, ha valakit a free flow harcrendszer (esetleg Batman) hiánya, vagy a Gotham Knights színesebb látványvilága lelombozott, engem azonban sokkal inkább az ellenfelek szintezése nyugtalanít. Azt már a játékmenet-bemutatóban is láthattuk, illetve a készítők a játék bejelentésekor kiadott sajtóközleményben is elismerték, hogy itt bizony minden rosszfiúnak saját szintje lesz (ami folyamatosan növekszik, ahogy erősebbé és erősebbé válunk), én azonban attól félek, hogy az RPG-vonal ilyen erőltetése nem fog jót tenni a Gotham Knightsnak.

Az egy dolog, hogy a minden találat után a képernyőn röpködő számok is minimum érdekesen néznek ki, én azonban inkább attól tartok, hogy a Gotham Knights az újsodrú Assassin’s Creedekhez hasonló játék lesz, ahol a bejárható területet a karakterünk szintje limitálja, és ahol a papíron az emberi fizikum határait feszegető Red Hood sem tud elpáholni egy rablót, ha az magasabb szintű nála. Bevallom, engem a Ubisoft játékaiban annyira nem zavartak ezek a megoldások, magához a Batman-univerzumhoz viszont szerintem nagyon nem illene egy ilyen mechanika.

Persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a játékmenet bemutatóban csak annyit láttunk, hogy az ellenfeleknek van szintjük, ebből pedig hiba lenne túl messzemenő következtetéseket levonni, de én azért kicsit tartok attól, hogy az RPG-vonalat végül túl fogják tolni a WB Montreal emberei. Természetesen reménykedem benne, hogy tévedek, vagy végül kiderül, hogy a szintezés tök jól megy a Gotham Knights játékmenetéhez és egyéb mechanikáihoz, de ettől függetlenül az eddigiek alapján ebben látom a projekt legnagyobb potenciális buktatóját.

Bátorságból nincs hiány

Mindent összevetve szerintem még korai leírni a Gotham Knightsot, már csak azért is, mert a kritikus hangok egy része igazából onnan ered, hogy a rajongók egy újabb Arkham-játék bejelentésére számítottak, nem pedig egy vadonatúj IP-re. Ha pedig eltekintünk attól, hogy a Gotham Knights nem egy újabb Arkham-cím lesz, akkor láthatjuk, hogy a projektben bőven van potenciál: a négy irányítható karakter és a kooperatív játék is jól hangzik, a Baglyok Bírósága pedig egy nagyon erős főellenfél lehet. Szóval érzésem szerint bőven van lehetőség a játékban, már csak abban reménykedem, hogy a WB Montreal ki is tudja használni ezt a potenciált.