Asha Sharma továbbra is fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy emelkedő pályára állítsa az Xboxot, a néhány hónappal ezelőtti „tisztogatást” követően ugyanis most ismét felrázta picit a szebb napokat is látott céget. Ezúttal ugyan „csak” 268 alkalmazott esett áldozatul a nagy újraindításnak, átalakítások terén viszont van miről beszélni, hiszen kardinális változások történtek a Microsoft videójátékos divíziójánál. A Bethesda szárnyai alá került például az Obsidian Entertainment (így talán egyszerűbb lesz tető alá hozni a csapat által fejlesztett Falloutot), összevonták a Forza Motorsportért felelt Turn 10 Studiost és a jelenleg épp a Fable-t hegesztő Playground Games-t, a Senua-játékokat jegyző Ninja Theory pedig nagy valószínűséggel lehúzza a rolót. Tovább is van, mondjam még?
Az egyik legnagyobb meglepetést az okozta, hogy mostantól nemcsak a Rare (Sea of Thieves) és a World’s Edge (Age of Empires), de a Halo-széria is az Activisonhöz tartozik, miközben a 343 Industries-ból lett Halo Studiost szinte teljesen leépítették – a stúdió megmaradt emberei már csak a közösségi kommunikációért és a piacon lévő játékokért felelnek. Mindez azt jelenti, hogy a jövőben nem az Xbox Game Studios, hanem a Call of Duty-sorozat kiadója fogja egyengetni Master Chief útját, méghozzá egy direkt ehhez a franchise-hoz összeállított csapat segítségével, vagyis nem a CoD-ot készítő brigádok (Infinity Ward, Treyarch, Sledgehammer Games, Raven Software, Beenox, satöbbi) bábáskodnak felette. Ahogy az várható volt, a Bungie által útnak indított széria kedvelőit eléggé megosztotta a hírt, sokan tartanak ugyanis az Activision üzleti modelljétől.
— Jim ? (@JimLvels) September 22, 2026
A Jim nevű X-felhasználó például ezt a képet dobta be Geoff Keighley posztja alá, amivel arra akarta felhívni a figyelmet, hogy a szóban forgó kiadó szeret túlzásokba esni a jó pénzért megvásárolható skinek terén. THE ICEMAN & BEN JOHNSON SHOW egyenesen azzal viccelődött, hogy már csak idő kérdése, és maga Nicki Minaj – a mélyen tisztelt művésznő feltűnése ugyebár óriási felháborodást keltett a Call of Duty-rajongók körében – fogja kirángatni egy banshee-ből, miközben lila energiakardot szorongat a kezében. Bár benne van a pakliban, hogy tényleg kapunk néhány olyan skint, amely nem illik ebbe az univerzumba, szerintem a 343 Industries/Halo Studios is átesett párszor a ló túloldalára, szóval ez nem lenne olyan nagy újdonság.
Ahogy azt sokan megjegyezték, kissé érthetetlen, miért most kongatják az emberek a vészharangot, a fanok egy része ugyanis azóta halottnak tartja a sorozatot, hogy a Bungie elment Destinyt hegeszteni. Ezzel én mondjuk nem teljesen értek egyet, mert a Halo 4-et a fanfiction jellegű sztori ellenére is egy remek lövöldének tartom, de tény, hogy a Halo 5: Guardians kampánya nem lett valami acélos, a Halo Infinite-be teljesen feleslegesen erőltették bele a semi-open worldöt, a Halo: Campaign Evolved pedig teljesen feleslegesnek érződik. Ebből kiindulva az Activision már nem igazán ronthat a helyzeten, maximum azzal, ha nem felügyeli eléggé az új csapat munkáját – lásd Black Ops 7, melynek pusztulatosan rossz kampánya nem mehetett volna át a kiadó szűrőjén. Szerintetek van még esély arra, hogy a Halo ismét a régi fényében tündököljön, vagy jobb lett volna elengedni ezt a franchise-t?
Borítókép forrása: IGDB