Na nem kell megijedni, nem minden drágul, de épp elég (és épp eléggé) ahhoz, hogy érdemes legyen megfontolni egy komolyabb beruházás előrehozását vagy éppen elhalasztását, már ha számít a pénztárca súlya. Azoknak, akik követik a piac alakulását talán nem mondunk újat azzal, hogy a memóriák piacán folyamatos a drágulás. Ez az elmúlt évben elég komoly méreteket öltött: a tavalyi átlagárhoz képest nagyjából duplájára dagadtak a DRAM modulok árcédulái, és a helyzet az, hogy a trend tovább folytatódik majd. A kérdés csak az, hogy meddig?

Memória mizéria

A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy a 2016-os év alacsony árait éppen a túlkínálatnak köszönhettük, és végső okozza a jelenlegi helyzetet is. A nyomott árak következménye ugyanis az volt, hogy a gyártók veszteséget könyveltek el, ennek ellensúlyozásaképpen visszafogták a termelést. A végeredményt nem kell bemutatni, de még nem is tudnánk: piaci elemzők szerint a tendencia folytatódik, év végéig akár további 40%-os drágulás is következhet. A túlkompenzálás várható volt, csak a mértékét nem láthattuk előre. A gyártók pedig addig emelik majd az árakat, amíg a piac képes lenyelni azt - vagy ismét veszteséget nem könyvelnek el, ezúttal a kereslet visszaesése miatt, melyet a mesterségesen felpumpált ár okoz majd.

ddr4-2017.jpg

A helyzet normalizálódásáig még akár fél- vagy egy teljes év is eltelhet, de olyan alacsony árakra senki se számítson, mint 2016-ban. Addig is a három fő szereplő, a Samsung, az SK Hynix, és a Micron is rekordméretű profitokat könyvelhet el: a Micron 2016-os 170 milliós vesztséget termelő negyedi negyedéve után idén 1.65 milliárdot vághat zsebre, de az az SK Hynix sem panaszkodhat, a cég tartja a rekordot idei második negyedéves 2.19 milliárdos bevételével. Ráadásul nagyon úgy néz ki, hogy a kialakult hiányon a gyártók sem nagyon kívánnak változtatni: a Micron inkább a hatékonyság javítását tűzte ki célul; az SK Hynix ugyan beszélt bővítésről, de nem tűzött ki határidőt; a Samsung pedig szokás szerint mélyen hallgat. Akárhogyan is legyen, egy teljesen új üzem vagy üzembővítés minimum két évet igényel, egy meglévő gyár átállítása pedig akár hat hónapig is eltarthat - de mire ennek eredménye (az árcsökkenés) leszivárog a piacra, még több idő is eltelik majd. Ennek bekövetkezése elkerülhetetlen, hiszen ha valaki bővítésbe kezd, akkor a piaci részesedését fogja növelni, amit a többiek nem fognak tétlenül nézni.

Hogy még egy kicsit tovább bonyolítsuk a helyzetet, mindennek tetejébe nemsokára (várhatóan 2019-ben) érkezhet a DDR5, arra sem árt készülni. Bár a JEDEC még nem határozta meg a szabványt, az ipar pedig előre dolgozik a technológián. A várható specifikációk alapján készült első működő modulokat a Rambus mutatta be múlt héten - igaz még csak laborban.

A baj csőstül jön

Azonban itt még mindig nem áll meg a történet, nem csak a DRAM, hanem a NAND modulokból is hiány van, melyet csak tovább tetéz a még mindig rohamosan növekvő mobilpiac és a mellé társult szerverpiac robbanása is. Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a memóraihány szépen lassan átszivárog más szegmensekbe is, ami minket, játékosokat legjobban érint, az a videokártyák piaca. Augusztusban még szeptemberről és nagyjából 10%-ról rebesgettek, most azonban a fentiek és az egyelőre szűnni nem akaró kriptopénz bányászat miatt úgy tűnik, hogy ez a szám tovább emelkedhet, egészen decemberig.

A helyzet, mint ismeretes, már most sem szívderítő. Az AMD egyes kártyáinak készletét lerabolták, a Vega 64 készletei megjelenéskor is hiányosak voltak. Az Nvidia kártyáira (különös tekintettel a GTX 1060 és 1070 típusokra) pedig ebben a negyedévben - talán éppen az AMD alternatíváinak hiányában - nagyobb volt a kereslet, mely a készlet csökkenésével cserébe felhajtja az árakat is. Számokban kifejezve az elmúlt fél évben például 25%-kal drágultak az Nvidia modelljei, holott éppen ennek ellenkezője kellet volna bekövetkezzen.

nvidia-geforce-gpu.jpg

A főbűnösök a memóriagyártók mellett a már sokat emlegetett bányászok. Ám minden trendnek vége szakad egyszer, erről a kriptopénz mechanizmusa is gondoskodik: ahogy egyre többen kezdenek bányászni, egyre nagyobb számítókapacitásra van szükség, megnyúlik a befektetett idő - ergo lassabban realizálódik a haszon. Piackutató cégek elemzései alapján a virtuális aranyláz várhatóan legkésőbb december magasságában csendesedhet, de ez éppen elég arra, hogy idén karácsonykor csak felpumpált áron szerezhessünk magunknak vagy szeretteinknek videokártyát.

Gondold meg!

Ha tehát gépújításon gondolkoznátok, akkor érdemes megfontolni, hogy idő előtt vágjatok bele még a további emelkedés előtt, vagy valahogy átvészelitek ezt az időszakot, várva az alacsonyabb árakat. Mi az utóbbit javasolnánk, hacsak nem égeti a zsebeteket a pénz - bár ez utóbbi orvoslására van egy jó ötletünk... ami nem sör süti. Kis segítség: most éppen Ferrarira hadi árvák megsegítésére gyűjtünk, de akár elő is fizethettek, úgy mindenki jobban jár.