pcguru-ajanlott2590x150.jpg

A PowerA termékeire az egyre szélesebb palettának hála egyre inkább felfigyelünk, ráadásul a fejlődés egyértelmű, amivel együtt viszont az árkategória is növekedésnek indult. A korábban bemutatott, normál, vezeték nélküli Switch-kontrollerek, valamint az Xbox-hoz készült Fusion Pro után ezúttal a Fusion Pro Wireless Switch Controller került terítékre, ami mintha nem is ugyanattól a gyártótól érkezett volna, mint kisebb testvérei.

Prémium érzet

Már maga a kicsomagolás is élmény: a védelmet biztosító, masszív anyagú külső dobozt felfelé húzzuk le a csomagról, ami ezután egy hordozó táskában bújik meg, minden jóval és szükséges kiegészítővel együtt. Van itt USB-s töltőkábel, extra analóg kar (kettő), plusz hátlap, amivel a ráadás karos megoldást cserélhetjük le, sőt a normál fekete fedlapot egy fehérre is lecserélhetjük, ezzel eldöntve, hogy milyen színű kontrollert szeretnénk éppen, miközben mindig ott marad a szabad választás érzete. Ez persze csak külsőség, de érezni a doboztól kezdve a kontrollerig mindenen, hogy ezt a gyártó nem az olcsó pótlékok piacára szánta, hanem azoknak, akik valóban egy megbízható és strapabíró irányítóra vágynak.

Ütközetben nem tűnt el!

Merthogy a switches Fusion Pro Controller mindentől eltér, amivel eddig a Nintendo masinájához kapcsolhatóan találkoztunk. Még a hivatalos Pro kontrollertől is, elvégre leginkább olyan, mintha annak és egy Xbox-kontrollernek lenne a szerelemgyermeke. Aki ismeri a Microsoft irányítóit, az most minden bizonnyal nyelt egy nagyot, hiszen ez már eleve egy, a minőségre tett utalás. És valóban, a PowerA kiegészítőjével öröm volt játszani, legyen szó egy Super Meat Boy Foreverről, egy retró shmupról vagy bármelyik Mario-epizódról.

Maga a test viszonylag nehéz, érezni, hogy van benne anyag, az alja recésebb, gumifelületnek érződő borítással, míg a test felső része, a teteje simább. Hátul kaptak helyet a pillanatok alatt, bármikor programozható extra karok, amik ugyan nekem inkább útban vannak, kevésbé vagyok oda ezért a megoldásért, de aki hasonlóan érez, az fél perc alatt eltávolíthatja a kis kiegészítőt, hogy egy normál fedéllel zárja le a tartót. A készülékhez csatlakoztatás persze pillanatok alatt megtörténik, vezeték nélkül, innentől pedig bármerre is vagyunk a szobában, a játék egy másodpercre sem áll meg. 

Nincs szebb/jobb a környéken

A 900mAh aksinak hála a játékot 20 órán át is nyomhatjuk, senki nem állíthat meg közben, ráadásul mindez élmény is. A Pro Fusion Controller ergonomikus, kényelmes, belesimul a kézbe, könnyen kezelhető, ravaszai és analóg karjai pedig a testhez hasonlóan a legjobbak, amikkel Switchnél találkoztunk. Hiányosságai lényegében a megszokottak: az NFC-olvasó és a rezgésfunkció hiánya minden esetben elmondható, ezen már meg sem lepődtünk, emellett a D-pad is gyengébbnek tűnik a többi összetevőhöz képest.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A PowerA tehát végre egy olyan kontrollert is kiadott a Switchez, ami nemcsak egy olcsóbbnak mondható alternatíva a drágább, hivatalos kiegészítő mellett, de komoly vetélytárs is. Árban ugyan kicsit riválisa fölé sikerült helyezni, ezt viszont számos extra funkcióval, így programozhatósággal és teljeskörű testreszabással, strapabíró és minőségi formával, anyagminőséggel hálálja meg. Ha a rezgésről és NFC-olvasóról hajlandók vagyunk lemondani, a Pro Fusion lehet az ideális választás, amennyiben a megszokottnál profibb Switch-kontrollerre vágynánk.