• Helena Bonham Carter szerint mindenkinek a múltja, saját sérülései alakítják a véleményét
  • Szerinte nem kell egyetérteni, csak megérteni és elfogadni a másik hátterét és gondolatait
  • Úgy véli, hogy a Rowlingot kritizáló fiatal színészek rajongóik elvárasai szerint viselkedtek
  • A cancel culture szerinte boszorkányüldözés jellegű és a megértés szándékának hiánya vezeti

J.K. Rowling néhány kijelentése nyomán a hagyományosan tüzes feminista-transznemű ellentétek harcmezejére került az elmúlt években. Az írónő szerint vannak specifikus hátrányok, amik csak azokat érintik, akik a menstruálnak, ezalapján pedig nem sorolta azonos kategóriába kategóriába a transzneműeket a biológiai nemük szerint meghatározott nőkkel. Noha Rowling azóta elmondta, hogy egyáltalán nem kívánta megsérteni a transzneműeket, pusztán a nők helyzetéről beszélt, sokfelé bojkottot hirdettek vele szemben. A Harry Potter több korábbi gyerekszínésze elhatárolódott tőle, míg a kviddics sportág hivatalosan átnevezte magát. Akadnak azonban támogatói is Rowlingnak. A mozgóképes fantasy univerzum bővítését célzó Warner láthatóan nem kívánja elengedni a szerző kezét, Ralph Fiennes határozottan elítélte a Rowlingot véleménye miatt meghurcoló, sőt halálosan megfenyegető személyeket, a nemrég elhunyt Robbie Coltrane nyitottságot várt az eltérő véleményen lévőktől, újabban pedig Helena Bonham Carter állt ki az írónő mellett.

download-1.jpg
(A kép forrása: Washington Examiner)

Carter kiáll Rowling véleményszabadsága mellett

Bellatrix Lestrange megformálója, a Harcosok klubja, az Enola Holmes, A korona és a Sweeney Todd főszerepeiből is ismert brit színésznő sarkos véleményt fogalmazott meg a Rowling-üggyel és egyes kollégái viselkedésével kapcsolatban. „Szerintem meghurcolták őt. Minden határon túlment a lejáratása. Joga van a véleményéhez, különösen akkor, ha bántották miatta. Mindenki magában hordoz sérüléseket és ezen traumák alakítják a véleményét. Tiszteletben kell tartani, hogy honnan jön a másik és [megérteni] a sérüléseit. Nem kell mindenben egyetérteni, az borzalmas és unalmas volna. [Rowling ugyanakkor] nem erőszakos, csupán a tapasztalatairól beszélt. Személy szerint úgy gondolom, hogy a színésztársaimnak el kéne fogadniuk a véleményét, ám ők szerintem inkább a rajongótáboruk és saját generációjuk elvárása szerint viselkednek” – nyilatkozta a Times hasábjain. Rowling leghevesebb kritikusa a Harry Potter filmek stábjából egyébként Daniel Radcliffe volt, aki egyenesen bocsánatot kért az írónő mondatai miatt. Rupert Grint, Jason Isaacs és Eva Lynch sem ért egyet a fenti kijelentésekkel, ugyanakkor nem támadták személyében a szerzőt, sőt elmondták, hogy továbbra is jó kapcsolatot ápolnak vele.

aeeafb2650191fdb4dddbf306b7b2f7f.jpg
(A kép forrása: Pinterest)

A cancel culture kritikája

Carter a cancel culture ellenében is felszólalt: „Zseniket büntetnek a szexuális szokásaik miatt? Milliónyi embert találnánk, ha alaposan megvizsgálnánk a magánéletüket, akiket kirekeszthetnének. Nem tilthatod az emberi viselkedést. Utálom a cancel culture-t. Teljesen hisztérikussá vált, a megértés szándékának hiánya jellemzi és az egésznek van egy boszorkányüldözés jellege” – fogalmazott.