• Technikai részletekre derült fény a Ratchet & Clank: Rift Apart kapcsán
  • Az SSD, a kontroller és a 3D audio is komoly szerephez jut majd

Már a Sony PS5 bemutatója során látott első trailer alapján is egyértelműen kijelenthető volt, hogy a Ratchet & Clank: Rift Apart igazi nextgen játékélményt fog nyújtani, a játék kreatív direktora, Marcus Smith pedig most részletekbe menően is beszélt nekünk egy kicsit az akció-platformer széria új részének technikai oldaláról.

A játék egyik fő eleme a dimenziók közötti ugrálás lesz, ennek megvalósításához pedig a PS5 villámgyors adatátvitelt biztosító SSD-je elengedhetetlen volt. De nem csak a gyors töltés miatt lesz fontos szerepe a háttértárolónak, hiszen általánosságban véve is sokkal sűrűbb, mozgalmasabb és részletesebb világokat tudtak megteremteni – olyanokat, amik a mostani generációban elképzelhetetlenek voltak.

A DualSense kontroller új feature-ei, mint például a visszacsatolással rendelkező ravaszok is kihasználásra kerülnek. Alapjáraton is sokkal jobban érezzük majd az egyes fegyverek erejét, de a működésüket is befolyásolja ez a megoldás: példaként az Enforcer nevű duplacsövű puskát hozta fel Smith, aminél lehetőség van csak az egyik töltényt elsütni, ha félig húzzuk meg a ravaszt, a visszacsatolásnak hála pedig érezni is fogjuk, hogy hol van ez a határ.

Végül, de nem utolsósorban a 3D audióról is szó esett, amely tovább növeli majd az immerziót: Smith szerint a különbség akkora, mint egy televízió hangszórója és aközött, hogy kimész egy erdő közepére.

Az Insomniac Games játékának megjelenési dátuma egyelőre még nem ismert, így nem tudni, hogy ott lesz-e az első PS5 címek között, a korábbi híresztelések alapján azonban minden esély megvan erre.