Beköszöntött a szeptember, ezzel hivatalosan is vége a nyárnak, amit a jelenlegi időjárás is igazol. Mintha valaki csak úgy lekapcsolta volna az égi fűtést. És mindennek tetejében vissza kell térni az iskolapadba. Brrr… Hát igen, nem a szeptember a legfényesebb időszak egy nebuló életében, de talán enyhíthetjük a bánatotokat, ha a figyelmetekbe ajánlunk öt ilyen-olyan formában témába vágó játékot.

Ezek közös nevezője, hogy vagy valamilyen iskolában játszódik végig, vagy legalábbis fontos helyszínnek számít a suli. Viszont ezek az iskolák sokkal szórakoztatóbbak, mint a valódiak, mert ezekben űrhajókat vezethetünk, varázsolhatunk vagy csak simán olyan bajba kerülhetünk, amikért a szüleink a valóságban kitekernék a nyakunkat, már ha nem halunk bele.

Star Trek: Starfleet Academy

A Star Trek: Starfleet Academy nem éppen egy mai darab, hiszen 1997-ben készült el, de mindenképpen érdemes ránézni, hiszen egy rendkívül komplex szimulátorról van szó, amiben természetesen a fő feladatunk, hogy lediplomázzunk a Csillagflotta Akadémián és egy csillaghajó kapitányává váljunk, csak közben néhány krízis is befut, ahol élesben tesztelhetjük a tanultakat.

David Forester kadét bőrébe bújva szimulációkban (és néhány valódi bevetésen) kell részt vennünk, egyebek mellett remekelnünk kell azon a híres Kobayashi Maru teszten, amit az akadémia történelmében egyedül James T. Kirk tudott teljesíteni. Apropó, a játék egyik egyediségét az élőszereplős átvezetők adják, amiben a főhős tanulók mellett olyan Star Trek hírességek is feltűnnek, mint Kirk (William Shatner), Pavel Chekov (Walter Koenig) és Hikaru Sulu (George Takei).

Harry Potter and the Order of the Phoenix

A csillagok közül ugorjunk át a mágia birodalmába, ahol a Roxfort varázslóiskola vár ránk. A Harry Potter-játékok sora legalább olyan hosszú, mint a filmeké, már csak azért is, mert a filmekkel párban jártak. Minőségük viszont meglehetősen ingadozó. Bár grafikailag és játékmenetileg egyre szebbek és kiforrottabbak lettek, tartalmilag a legtöbb hagy némi kívánnivalót maga után.

Nem úgy a 2007-es Harry Potter and the Order of the Phoenix, amely bár nem lett kiemelkedő akció-kalandjáték, de mégis az egyik, ha nem a legjobb a sorozatban. Fő- és mellékküldetések sora vár ránk, szabadon bejárhatjuk a Roxfort kastélyt, találkozhatunk a mára ikonikussá vált szereplőkkel, varázslatokat tanulhatunk és használhatunk (ráadásul hangulatos módon az egerünk mozgatásával). És a legjobb, hogy még magyar szinkron is járt hozzá, s minden szereplőt a filmes magyar szinkronhangja szólaltat meg.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Bully

A Csillagflotta Akadémia és a Roxfort után talán kicsit túlságosan is mezeinek tűnhet a 2006-os Bully iskolája, de a látszat néha csal. Oké, se űrhajó, se mágia, de azért itt sem csak az iskolapadot kell koptatnunk, éppen ellenkezőleg, a Bully-ban az a buli, hogy itt mi lehetünk minden tanár legfőbb rémálma.

A GTA Jr.-nak is tekinthető játékban egy iskolás srácot alakíthatunk, akit anyja és mostohaapja betuszkolt egy elit oskolába. Feladatunk az, hogy változatos eszközökkel megnehezítsük a minket kiokosítani próbáló tanárok és a minket cseszegető diákok életét, istápoljuk barátainkat, és persze mindezek mellett azért ne bukjunk ki, mindezt egy egyre jobban kibontakozó játszótéren.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

South Park: The Stick of Truth

Ezt a játékot valószínűleg nem igazán kell bemutatnom, hiszen a több mint húsz éve futó South Park című sorozatról talán még azok is hallottak, akik sosem néztek meg egy részt sem. A játék nagyjából ugyanazt hozza, csak itt a sorozat négy szabadszájú főhőse, azaz Cartman, Stan, Kyle és Kenny „csupán” mellékszereplő, akik mindenféle bajba kevernek minket.

A 2014-es South Park: The Stick of Truth hőse egy kisiskolás, aki családjával South Parkba költözött az új, nyugodtabb élet reményében. Neve nincs, általában New Kidnek vagy Douchebagnek hívják (utóbbi Cartmanre jellemző). Persze South Parkban az élet sok minden, de nem nyugodt, így miközben New Kid összebarátkozik a helyi rosszcsontokkal, belekeveredik egy fantasy szerepjátékba és UFO rablásba, harcol az alsóneműket lopkodó gnómokkal, a hatodikosokkal, a medvedisznóemberrel, sőt – és emiatt került fel listánkra – a helyi általános iskolából a náci zombikat is ki kell űznie. Hát, nem könnyű egy kisiskolás élete sem.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Life is Strange

Utolsó ajánlatunk meglehetősen friss, hiszen a Life is Strange 2015-ös játék, ráadásul pont ezen a héten, szeptember 1-jén indult hódító útjára az előzménytörténete, a Life is Strange: Before the Storm. Ez a program – akárcsak a fenti South Park – persze kicsit kakukktojás, mert nem teljes egészében játszódik az iskolában, de mivel a diákélet mindennapjaiba nyújt egyfajta betekintést, mindenképpen itt a helye.

A középpontban egy fiatal lány, Max Caulfield és barátja, Chloe áll (ő a Before the Storm főhőse), akik együtt nyomoznak egy évekkel korábban történt eltűnés ügyében, aminek során Arcadia egyik diákja nyomtalanul felszívódott. A csavar az egészbe az, hogy Max vissza tudja tekerni az időt, így különösen érdekessé téve a ránk váró nyomozást. Merthogy a múltban hozott változásnak drasztikus eredményei lehetnek a jövőre nézve. És annyi biztos, hogy nem a jegyek javítására használjuk ezt a képességet.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!