• Október 7-én debütál a 18-as karikás Hellraiser remake a Hulu műsorán
  • Egy fiatal nő veszi kézbe a démonokat megidéző bűvös kockát
  • David Bruckner (Éjszaka a házbanA rítusV/H/S) rendezi a filmet

A rajongók régi vágya válik valóra a Hulu új Hellraiser filmjével. Már csak azért is érdemes lesz figyelni a Clive Barker 1987-es horror klasszikusát újragondoló opuszt, mert a műfaj neves rendezője, a netflies A rítust és a tavaly általunk is különösen méltatott Éjszaka a házbant jegyző David Bruckner áll a produkció élén, míg a forgatókönyvet Davis S. Goyer (A sötét lovagAlapítvány) írja.

A Barker produceri közreműködésével folyó munkálatok kulisszái mögé eddig alig leshettünk be, pedig a 18-as karikás korhatár-besorolás hallatán sokan megnéztek volna néhány jelenetképet. A Hulu most közzétette a főcímet, illetve október 7-re tűzték ki a premierdátumot. Talán az előzetesre sem kell már sokat várnunk.

Az alkotók ígérete szerint ezúttal a Pokoltető című novella történethű adaptációját láthatjuk majd: egy függőségekkel küszködő fiatal nő kezébe kerül az ősi bűvös kocka, amivel kenobitákat és szadista természetfeletti lényeket idéz meg egy másik dimenzióból. A kijelölt túlélőből és a Nyolcadik érzékből ismert Jamie Clayton lesz a negyedik színész, aki az ikonikus Cenobite-ot alakítja. Szerintetek a Préda után a Hellraiser is nézettséget hoz a Hulunak? Szerintetek melyik klasszikust volna még érdemes feldolgoznia a szolgáltatónak?

image.jpg
(Jamie Clayton Cenobite bőrébe bújik. A kép forrása: EW)