A PC Guru Online hasábjain újabban fellángolt a videojátékok egyik legrégebbi vitája: a konzol kontra PC, így aztán adja magát a lehetőség, hogy teret adjunk ennek, és gyönyörű virágot bonthasson a téma, hiszen biztos vagyok abban, hogy nem csak egy-két embernek van határozott véleménye ebben a kérdésben, és valószínűleg mások is szeretnének szóhoz jutni.
PC
A személyi számítógépek mellett mindenképpen az szól, hogy egyszerűen verhetetlenek, ha a teljesítményről és a játékok felhozataláról van szó. Egyrészt, egy megfelelően nagy összegből felépített PC bármelyik játékkal könnyűszerrel megbirkózok, jól kiválasztott komponensekkel pedig évekre garantálható az, hogy a 900p és a 30 fps mocsarában vergődő konzolokra köröket verjen. Másrészt pedig, ami a felhozatalt illeti, talán nem is nagyon kell részletezni, mi a dörgés: szinte minden fejlesztő készít PC-s átiratot, míg a játékok katalógusa a 80-as, 90-es évekig nyúlik vissza, és nem kell ám abban reménykedni, hogy az egyik gyártó kegyesen ad-e emulációt, hogy játszhassunk a régi kedvenceinkkel. A spektrum másik végén persze ott van az, hogy egy izmos PC cseppet sem olcsó mulatság, a megépítés és a karbantartás pedig bizony meghaladja sokak tudását, ami szerviz közbelépését igényli, plusz pénztől szabadítva meg a pénztárcáinkat, maguk a játékok pedig a kelleténél sokszor rosszabb állapotban jelennek meg, hisz ismerjük nagyon jól a bugokat, a késő átiratokat illetve a játszhatatlan portokat, és a hiányzó konzolexkluzívokról már nem is beszélve.
Konzolok
A másik oldalon ott vannak a konzolok, amik páratlan kényelemmel jutalmazzák meg a játékosokat -- persze, lehet bohóckodni HTPC-vel, meg Steam gépekkel, a kanapén szerencsétlenkedve a perifériákkal, de az igazság az, hogy ha szimplán elterülve akarsz játszani, akkor a konzol az ideális. Ma már majdnem minden játékhoz hozzáférhetsz, legyen az indie vagy a szezon aktuális blockbuster címe, és ugye ott vannak a csábító exkluzívok is, amik sosem fognak megjelenni PC-re -- csak aztán készülj fel arra, hogy sokat kell fizetni ezért a kényelmért. Noha maga egy konzol nem kerül horribilis összegbe (egy izom PC-hez viszonyítva, persze), a fenntartása már annál neccesebb, hiszen 16-18 vagy akár 20 ezer jó magyar forintba is kerülhet egy-egy friss megjelenés, ha pedig multizni is akarsz, akkor tartsd nyitva a pénztárcádat, az internetszolgáltató mellett ugyanis a Sonynak/Microsoftnak is tejelni kell, ha a barátaiddal akarsz játszani a világhálón. Mindezen kívül pedig ott van az is, hogy egy-egy konzol hamar elavul, már ami a belső komponenseket jelenti, a jelenlegi generációban pedig már mindennapos az, hogy 1080p és 60 fps együtt nem jön össze, vagy az egyik, vagy a másik, vagy inkább egyik sem, más szóval, ha csúcs látványt keresel, akkor inkább fektess be egy PC-be.
A kérdésünk tehát az, hogy te, kedves olvasó, melyik platformon játszol? A PC-t kedveled, vagy inkább konzolok felé húz a szíved? Miért kötelezted el magad az egyik oldal mellett, és miért nem a másiknál? Látsz esély arra, hogy csapatot válts, vagy nincs olyan indok, amivel át lehetne csábítani?
Itt a lehetőség, hogy hangot adj magadnak, szabadon elmondhatod a véleményedet egyik vagy másik platformról, ütközhetnek az érvek és az ellenérvek. Egyedül csak annyit kérünk, hogy mindezt személyeskedés nélkül tegyétek. Jó vitát!
Ha valaki a PC-t választja, az ne is merjen a PC portokért rinyálni, ebben igazad van, de ez nem mindenkire jellemző.
A PC vagy konzol kérdés pedig egy nagy marhaság. Függ az ember anyagi helyzetétől, az eddigi tapasztalatától, a gyakorlottságától (nem mindegy, hogy kontrolleren vagy egér+billentyűzeten játszottál világ életedben) és még sorolhatnám.
Egyébként ez a kontrás vitakör jó ötlet lett volna a PGO-tól, ha nem az lenne az általános, hogy érvek helyett a másik felet minősíti le. Kik vagytok ti, hogy a másik pártot leszóljátok? Hmm..?
Gondolok itt például trulyo kommentjére. Érvelj, és ne a másikat ócsárold.
A kérdésre válaszolva, én PC párti vagyok, de azt inkább nem írom le, miért, és miért nem vagyok konzolos, mert még valaki a szájára venné anyámat..

Amúgy PC párti vagyok
Nem célom etetni... De szerintem ezekről a játékokról amiket említettél csak azért fognak még 16-ban is beszélni, mert várják a portot. Az RDR nem volt atomszuper és korszakalkotó, de a mai napig reménykedünk egy késői portban és ezért észben tartjuk mint a PC-s gyökerekkel rendelkező Rockstar egy "gonosz" húzását. A TLoU pedig overrated... Ugyanaz a "bevált és jó" játékélmény mint az Uncharted, TR és még tucat más, csak van alá téve egy hatásos és ötletes narratíva amitől elfelejted mennyire kézenfogva rángatnak...De én elfogult vagyok mert túl "langyos" volt számomra a story és a karakterek, így nem volt meg az "érzelmi töltet", elég volt az a 4-9 óra (kb 1 szabadnap havernál) amit vele töltöttem. Aztán hazajöttem Wizardry 8-at játszani...
Amúgy két kézzel szórod a sértéseket mielőtt személyeskedéssel vádolsz meg mindenkit....
A nyitja igazán az, hogy jól válaszd meg a gépet, amit veszel és a lehető legkompatibilisebb részekkel lásd el és akkor minden rendesen megy. A 3 éves gépem előtt pl meg 8 évig volt egy akkor még a 2000 es évek közepén egy erősnek mondható középkategóriás gép és jó sok címet futtatott, mondjuk akkor még inkább nosztalgiáztam és a kimenő címekre vadásztam és nekem ez elég is, nem kell feltétlen minden új címet beszerválni, amit frissen kidobnak.
Az tény viszont, hogy a játékfejlesztőknek meg gyártóknak az a céljuk, hogy minél hamarabb és többször cserélj, mert nekik ez bevétel, de ha türelmes vagy, akkor bagóért megszerezhetsz olyan dolgokat, amik kielégítik a vágyaidat.
Persze nem dákót méregetni szeretnék. A PS4 tovább fogja bírni mint egy vele egyidőben vett drágább PC, viszont évek múlva a PS4-nek ugyanaz marad a konfigja csak jobban kell beosztani azt az erőt (én ezt szivem szerint úgy mondanám, hogy nem fejlődik) míg a PC-ben becserélem a karit és igaz hogy megint ráköltöttem X összeget de ismét a toppon van. Persze megértem, ez azért bitangdrága móka, és természetes hogy nem akarnak ennyit költeni rá. Egy jól összerakott gép (megint csak drágább mint egy PS4, de nem szökik az egekbe) gond nélkül átvészel 6-7 évet, maximum nem fogja kimaxolni a játékokat, egyre alacsonyabb beállítások kellenek, de szerintem bőven átvészeli.
Én 6 éve eleve így vettem PC-t (meg 5 éve bele a karit), hogy még kb 3 év és megint bele kell nyúlni a perselybe. Először a Shadow of Mordornál ilyedtem meg, ott vissza kellett venni high-ra de nem volt gond. Utána a Ryse volt a vízválasztó, megugrotta, a GTA 5 + Witcher kombó sem okozott csalódást és most nagy meglepődésemre még a Battlefront sem kérte hogy nagyobb kari kellene a maxoláshoz. A következő a Doom megjelenése lesz, mikor elgondolodok a tuningon mert az annyira bejövős, hogy ott nem szeretném 1080p ultra 60fps alá adni :D
A gépigény hírekhez meg még annyit, a hardver gyártóknak is meg kell élniükvalamiből. Így pl beletesznek egy egy játékba egy új technológiát, vegyük példénak az nVidia Hairworks-öt, ehhez kell ugye vas, így nagyobb lesz a gépigénye, de ez nem megy konzolon, arra nincs ez a technológia és a többi ilyen, de PC-n se muszáj bekapcsolnod.
Lehetne erről napokat vitázni, akkor sincs értelme, konzol vagy PC. Igazából ugyan annyiba kerül, csak utána kell számolgatni. Ha már veszek bele új VGA-t erősebb lesz mint a PS4 így eleve nem egy kategóriába tartozik, és menni fog vele 4k-ban is a Witcher 3, például. De ez nem muszáj, csak extra, enélkül is elfut. PC-kbe tesznek megannyi tárhelyet, SSD-t ami még megdobja az árakat, konzolnál is többe kerül az 1 terás változat mint a feles. A gagyi multimédiás laptopomon is ment szépen médiumon a Battlefront 2015 (4giga ram, 830m, i3m, fullHD felbontás). Tehát, hol is kerül többe egy PC, ha normálisan akarunk játszani vele?
Ugyan ez már off, de Önmagában a windowssal is bajom van. Ott vannak a driver problémák... Volt egy laptom és gyárilag windows8.0 volt rajta. Ezt fel akartam frissíteni 8.1-re és teljesen összeomlott a rendszer. Kiderült, hogy a microsoft elcseszte a frissítést és nem is tudták kijavtani, mert gyárilag volt rajta a rendszer. :D
Persze nem dákót méregetni szeretnék. A PS4 tovább fogja bírni mint egy vele egyidőben vett drágább PC, viszont évek múlva a PS4-nek ugyanaz marad a konfigja csak jobban kell beosztani azt az erőt (én ezt szivem szerint úgy mondanám, hogy nem fejlődik) míg a PC-ben becserélem a karit és igaz hogy megint ráköltöttem X összeget de ismét a toppon van. Persze megértem, ez azért bitangdrága móka, és természetes hogy nem akarnak ennyit költeni rá. Egy jól összerakott gép (megint csak drágább mint egy PS4, de nem szökik az egekbe) gond nélkül átvészel 6-7 évet, maximum nem fogja kimaxolni a játékokat, egyre alacsonyabb beállítások kellenek, de szerintem bőven átvészeli.
Én 6 éve eleve így vettem PC-t (meg 5 éve bele a karit), hogy még kb 3 év és megint bele kell nyúlni a perselybe. Először a Shadow of Mordornál ilyedtem meg, ott vissza kellett venni high-ra de nem volt gond. Utána a Ryse volt a vízválasztó, megugrotta, a GTA 5 + Witcher kombó sem okozott csalódást és most nagy meglepődésemre még a Battlefront sem kérte hogy nagyobb kari kellene a maxoláshoz. A következő a Doom megjelenése lesz, mikor elgondolodok a tuningon mert az annyira bejövős, hogy ott nem szeretném 1080p ultra 60fps alá adni :D
A gépigény hírekhez meg még annyit, a hardver gyártóknak is meg kell élniükvalamiből. Így pl beletesznek egy egy játékba egy új technológiát, vegyük példénak az nVidia Hairworks-öt, ehhez kell ugye vas, így nagyobb lesz a gépigénye, de ez nem megy konzolon, arra nincs ez a technológia és a többi ilyen, de PC-n se muszáj bekapcsolnod.
Lehetne erről napokat vitázni, akkor sincs értelme, konzol vagy PC. Igazából ugyan annyiba kerül, csak utána kell számolgatni. Ha már veszek bele új VGA-t erősebb lesz mint a PS4 így eleve nem egy kategóriába tartozik, és menni fog vele 4k-ban is a Witcher 3, például. De ez nem muszáj, csak extra, enélkül is elfut. PC-kbe tesznek megannyi tárhelyet, SSD-t ami még megdobja az árakat, konzolnál is többe kerül az 1 terás változat mint a feles. A gagyi multimédiás laptopomon is ment szépen médiumon a Battlefront 2015 (4giga ram, 830m, i3m, fullHD felbontás). Tehát, hol is kerül többe egy PC, ha normálisan akarunk játszani vele?
Marhaság amúgy ezen vitatkozni. A gépigény hírekre meg annyit, hogy nem is olyan nagyon azok, csak mindig az aktuális hardvert írják ki, ami nem annyit jelent, hogy pl a 4. generációs i5ödön nem fog menni mert itt 6.generációs kell már, vagy DDR4-es RAM neked meg csak DDR3-mas van :)
Ez most sincs másként, elég ha nézed a gépgény híreket.
Marhaság amúgy ezen vitatkozni. A gépigény hírekre meg annyit, hogy nem is olyan nagyon azok, csak mindig az aktuális hardvert írják ki, ami nem annyit jelent, hogy pl a 4. generációs i5ödön nem fog menni mert itt 6.generációs kell már, vagy DDR4-es RAM neked meg csak DDR3-mas van :)
Túl sok mindent csinálok PC-n. Itt keverek zenét, szerkesztek zenét, szórakozok, filmezek stb. Nem hiszem hogy egy konzol bármilyen külső hangkártyával nagyon összedolgozna, nekem meg fontos a hangminőség minden esetben. Rengetegszer dolgozok online vagy épp szállítom a munkát. Emiatt nem is nagyon lenne értelme mást használnom. Ennek okán költök a pc-re, néha nem is keveset. Ráadásul én nagyon élvezem azt, ha beszerzek valami alkatrészt és azt működésre bírom majd látom a változást a gép működésében (jó vagy rossz értelemben :D). Számomra sokkal kényelmesebb és hasznosabb.
Anyagi részére ki sem tértem... két gyerekes apaként át kell gondolnom van-e értelme azért a 2-3 címért venni egy konzol úgy hogy közben nézhetem nem-e töri össze a gyerek mert jó játék. :D:D
Nem tiltakozom a konzolok ellen, nem mondom, hogy rossz vagy butaság. Örülnék ha oda-vissza minden cím multiplatform cím lenne, csak mondjuk időeltolással de nem.
Szerintem az utolsó igazán jó az a Playstation 2 volt. Ott még az volt, hogy átmentünk haverhoz, összeültünk és Dragon Ball-oztunk, vagy Burnout-oztunk, esetleg TimeSplitters-t nyomtuk vagy még kölcsön is adtuk egymásnak (míg mondjuk valamelyikünk nyaralt vagy valami) addig csinálják tovább a küldiket a többiek. Lényeg ami a lényeg, nekem azok voltak a jó idők és azt nevezem jó szórakozásnak amikor nem online kapcsolódok másokhoz vagy amikor nem az számított, hogy mi hogyan néz ki a konzolon meg hány efpéessel fut vagy éppenséggel nem fut... Nekem ez volt a konzol érzés. Ezért nem is vennék, vagy ha igen akkor a jó öreg PS2-t. :)