• A Cinema City mozihálózata július 2-án nyit ki újra
  • Kiemelt szerepet kapnak a magyar alkotások, az év eleji filmek is visszatérnek

Ahogyan arra számítani lehetett, a veszélyhelyzet visszavonásával újból kinyithatnak a magyar mozik. A Sugár Mozi már múlt szombaton megnyitotta kapuit a közönség előtt, a mai naptól a Budapest Film Zrt. mozijaiban is beindultak a vetítőgépek, holnaptól már a Pólus Moziba is mehetünk, jövő héttől, június 2-től pedig a legnagyobb hazai mozihálózat is újranyit – jelentette be a Cinema City.

magyar-filmhonappal-es-star-wars-maratonnal-nyit-ki-ujra-a-legnagyobb-hazai-mozihalozat.jpg

Július folyamán kiemelt szerepet kapnak majd a magyar alkotások: visszatér a vászonra Szabó István Zárójelentés című filmje, de a Seveled, illetve a Vad erdők, vad bércek – A fantom nyomában című természetfilm is megtekinthető lesz. Emellett egy tematikus Star Wars mozimaraton is szerepel a tervek között.

Aki lecsúszott járvány előtt bemutatott filmekről, az most pótolhat olyan alkotásokat, mint a Bad Boys – Mindörökké rosszfiúk, a Dolittle, a Bloodshot, a Sötét vizeken vagy az Úriemberek, de megérkeznek az első újdonságok is, mint az AVA vagy a Hogyan legyél jó feleség?, hogy aztán az év második felében olyan blockbusterek folytassák a sort, mint a Tenet, a Wonder Woman 1984, a Fekete Özvegy vagy a Nincs idő meghalni. A részletes program június 26-tól lesz elérhető a cinemacity.hu weboldalon.

A Cinema City az újranyitást követően természetesen kiemelt figyelmet fordít az egészségre és a biztonságra. Jegyvásárlásnál tranzakciónként egy-egy helyet automatikusan kihagynak, minden egyes munkatárs maszkban dolgozik, a közösségi tereket rendszeresen fertőtlenítik, valamint kézfertőtlenítők is megtalálhatóak lesznek a mozik területén. Mindazonáltal kérnek mindenkit, hogy aki betegség tüneteit észleli magán, az inkább az otthon melegében csillapítsa filméhségét, és ne menjen közösségbe.