Hazai gamer Facebook-csoportokban belefutottam már egy-egy rövid videóba a magyar fejlesztésű, 2.5D-s, metroidvania és soulslike műfajokat kombináló Mandragora kapcsán, és kifejezetten tetszett, amit láttam. A röpke gameplay részletek látványosak, hangulatosak voltak, egyformán hirdetve a fejlesztők igen komoly ambícióit, és elhivatottságukat a zsáner iránt. Épp ezért, amikor a Kickstarter-kampány kapcsán felmerült a lehetőség, hogy egy rövid demó erejéig kipróbálhatom a játék jelenlegi állását, gondolkodás nélkül kaptam az alkalmon.

A játék története Faelduum világában játszódik, melyet a pusztulás szélére sodort az Entrópia nevű kataklizmikus, idegen dimenzióból származó erő. Hősünk, akinek kasztját a végleges változatban számos különböző opció közül választhatjuk majd ki, útra kel, hogy farkasszemet nézzen a túlvilági fenyegetéssel, és válaszokat találjon, melynek során természetesen számtalan förtelmes szörnyeteggel és borzalommal kell összecsapnia. Az út során pedig természetesen számos alkalommal el is fog halálozni, hogy aztán a legutoljára aktivált mágikus lámpásnál térjen magához, a fejlesztéshez használható valutát elhalálozása helyén hátrahagyva. 

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Lángolásra kész parázs

A történetet egyébként a Vampire: The Masquerade – Bloodline írója, Brian Mitsoda jegyzi, míg a zenéért Christos Antoniou felel. A prezentáció, a hangulat már a kipróbálható demóban is kifejezetten erősnek érződött, miközben egy rövid részletet fedezhettem fel a játék egyik központi helyszíneként szolgáló kastélyból, és megküzdhettem egy méretes főellenféllel is. A játékmenet a soulslike stílus ismerői számára nem mutatott túl sok újdonságot, erőnlétünk határain belül kellett vetődésekkel, kaszabolással, mágikus képességek elsütésével leküzdenem (vagy épp elkerülnöm) az ellenfeleket, hogy aztán az általuk dobott vagy őrzött loottal hősöm szép lassan egyre combosabbá váljon. A loot egy része alapján a végleges változatban helyet fog kapni egy igen kiterjedt crafting rendszer. A lámpásoknál megpihenve már vethettem egy pillantást az igen méretes skill-fára is, melyen azonban új elemek feloldására a demóban még nem volt lehetőség. A kastélyban már egyértelműnek tűnt az is, mennyire fontos szerepet játszik majd a végleges változatban a felfedezés. A fő útvonalról számtalan irányba térhettem le, hogy eldugott szobákat és folyosókat járhassak be, egyes részek elérése pedig a metroidvania műfajhoz híven új képességeket is igényelni fog.

Külön öröm, hogy a Kickstarter-kampányban, mely egyébként még több mint egy héten át futni fog, mire ez a cikk megjelenik, már számos célkitűzést sikerült elérni, így például garantáltan lesz hat különböző kaszt, New Game+, opcionális, extra kemény kihívással és jutalmakkal kecsegtető Entrópia Hasadék is, és nem sok hiányzik az illusztrált, részletes Bestiárium eléréséhez sem. Azonban, még ha ezeket nem is veszem számításba, a Mandragora túlzások nélkül az egyik jelenlegi legizgalmasabb magyar játékfejlesztés. Ha teheted, kifejezetten ajánlom, hogy támogasd a csapat munkáját!

A demó változatot a fejlesztők biztosították számunkra, ezúton is köszönjük a lehetőséget és sok sikert kívánunk a fejlesztéshez!