Arra, hogy a PC, mint játékplatform hanyatlik, nem hiszem, hogy rá kellene mutatni. Egyre kevesebb minőségi játék jelenik meg, amelyek meg igen, azok zöme vagy borzalmasan bugos, vagy konzolról van átportolva. (Nem kívánok vitát indítani erről a fórumban, legyenek szívesek a "DE NEM ÍGY VAN CRYSIS RULZ" fanok ignorálják a bekezdést.) Úgy tűnik, ez az apróság azonban nem csak nekünk tűnt fel: az iparban érintettek is aggódó szemmel figyelték az eseményeket - annyira, hogy végül is úgy döntöttek, egy közös szervezetbe tömörülnek, hogy együtt nézzenek szembe a PC-s játékgyártás legnagyobb problémáival. Razer, Microsoft, Activision Blizzard, Epic Games, Acer-Gateway, Dell-Alienware, Intel, AMD-Ati, Nvidia - ezek azok a nagyvállalatok, amelyek mostantól fogva kéz a kézben próbálkoznak majd újra felfuttatni a PC-s játékok mostanság kissé hanyatló piacát.
A szövetség tömöríti a hardvergyártókat, a szoftvercsoportokat, valamint a minőségibb kiadókat, hogy "gyorsítsanak az innovációk sebességén", és javítsák a játékélményt azok számára, akik hajlandók több százezret beleölni a masinájukba, hogy utána akár fél évig is elszórakozzanak otthon. A PC Gaming Alliance elsődleges célja, hogy felgyorsítsa a PC-s játékipar bővülését, segítsen egy "standard" játékplatform kidolgozásában, valamint promotálja a fejlesztéseket és ösztönözze a kiadókat minél minőségibb, de nem atomerőművön futó játékok készítésében. A megalakulás egyik, számszerűsíthető oka az, hogy a PC-s játékeladások hanyatlásnak indultak: 2006-ban a PC-ipar 960 millió dolláros forgalmat bonyolított le, 2007-ben ez 910 millióra csökkent, mindeközben a játékpiacon közel kilencmilliárd dollár mozgott, a PC-k ebből alig 14 százalékot haraptak ki; ez darabszámban is mérhető: 36 millió PC-s cím szemben 153 millió konzolossal. Ők együtt talán fel tudják venni a harcot többek között a kalózkodással is, ami a legnagyobb problémát jelenti napjainkban is...
Megalakult a PC Gaming Alliance
Néhányan a legnagyobb technológiai guruk közül úgy döntöttek, egy névleges szövetségbe tömörülnek, hogy együtt, kéz a kézben promotálják a PC-t, mint játékplatformot. Érdemes megjegyezni a PCGA elnevezést, hallunk még róluk...
Támogass minket!
A PC Guru februárban indította el támogatói programját, azzal a céllal, hogy az új, online érában is segíthessétek a magazin hosszú távú működését. A közösségi támogatáson keresztül biztosítható, hogy még több hírrel, teszttel, előzetessel, kritikával, beszámolóval, videóval és egyéb érdekességgel kedveskedhessünk számotokra.
Esport1 Hírek
Ajánló
Legnépszerűbb
Duke Nukem Manhattan Project 35
35 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 09. 12:48 by Carmageddon4 |Sacred sorozat 281
281 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 05. 13:04 by Carmageddon4 |The Elder Scrolls Online 88
88 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 05. 06:20 by corporalkayne |Europa Universalis játéksorozat 179
179 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 04. 18:13 by Carmageddon4 |Sziget fesztivál 32
32 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 04. 18:11 by Carmageddon4 |Agent 5
5 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 03. 13:19 by Carmageddon4 |Condemned 57
57 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 01. 23:04 by Carmageddon4 |Half-life 2 és epizódjai 2 031
2 031 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. október. 31. 18:56 by Carmageddon4 |Metal Gear Solid széria 127
127 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. október. 31. 16:59 by Carmageddon4 |R.I.P. - Hírességek emlékére 456
456 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. október. 29. 22:53 by Carmageddon4 |Iratkozz fel hírlevelünkre
Bankkártyás fizetés
További részletek:
Olvastad már? ×


Szeretem őket! Bár Hordás vagyok, ebben a harcban tuti az Ally oldalára állok!
For the Alliance!
Szeretem őket! Bár Hordás vagyok, ebben a harcban tuti az Ally oldalára állok!
For the Alliance!
"valamint promotálja a fejlesztéseket és ösztönözze a kiadókat minél minőségibb, de NEM atomerőművön futó játékok készítésében."
Tehát a cél pont a gépigény leszorítása. Ami a szövetséget illeti : Már kellett egy ilyen és ezentúl én is a tagjának tekintem magam mert PC rulezzz.
"valamint promotálja a fejlesztéseket és ösztönözze a kiadókat minél minőségibb, de NEM atomerőművön futó játékok készítésében."
Tehát a cél pont a gépigény leszorítása. Ami a szövetséget illeti : Már kellett egy ilyen és ezentúl én is a tagjának tekintem magam mert PC rulezzz.
Hát hajrá
Hát hajrá