• Október 7-én debütál a 18-as karikás Hellraiser remake a Hulu műsorán
  • Egy fiatal nő veszi kézbe a démonokat megidéző bűvös kockát
  • David Bruckner (Éjszaka a házbanA rítusV/H/S) rendezi a filmet

A Hellraiser univerzum régóta várt újragondolása nem is kaphatott volna sokkal avatottabb rendezőt David Brucknernél. Az Éjszaka a házban tavalyi összegzőnkben az év egyik legjobb filmjének bizonyult, de már A rítus és a V/H/S megalapozták a feltörekvő horrorspecialista szerző hírnevét. Pályája következő állomása a Hulu égisze alatt adaptált Hellraiser, amit hasonlóan neves alkotó, Davis S. Goyer (A sötét lovagAlapítvány) forgatókönyve alapján készít.

Nem remake

Bruckner elmondta, hogy bár gyerekkorában elemi hatást gyakorolt rá Clive Barker klasszikusa – olyan film volt, ami igazán megrémítette, mondta –, nem remake-elni fogják az 1987-es opuszt. A Pokoltető című novella történethű adaptációja készül, a direktor pedig meg is indokolta, miért. „Nem gondolom, hogy bármikor remake-elni lehetne az eredeti Hellraisert. Az túl jellegzetes, kerek film és egy remake szerintem veszélyes terület a filmkészítőknek. Hogyan teszel hozzá? Ezúttal új történet készül a Hellraiser univerzumban” – fogalmazott.

Az antagonista

A történet váza nem változik: naiv kézbe kerül az ősi bűvös kocka, amivel hősünk kenobitákat és szadista természetfeletti lényeket idéz meg egy másik dimenzióból. Érdekesség, hogy ezúttal női antagonistát látunk: A kijelölt túlélőből és a Nyolcadik érzékből ismert Jamie Clayton lesz a negyedik színész, aki az ikonikus Cenobite-ot életre kelti. „Eleve nőként képzeltük el Pinheadet, Jamie pedig pont megfelelő ember a szerepre. Egy ember személyisége sok szempontból izgalmas lehet egy szerep kapcsán, de hangsúlyoznom kell, hogy Jamie tökéletes választás” – fogalmazott Bruckner.

image.jpg
(Jamie Clayton Cenobite bőrébe bújik. A kép forrása: EW)

Jelenetképek

A Hulu nemrég Predator előzményfilmje, a Préda révén szerzett magas nézettséget, október 7-én pedig az új Hellraiser folytathatja a sikertörténetet. Előzetes egyelőre nem érkezett, az Entertainment Weekly hasábjain azonban a nyilatkozatok mellett közzétettek néhány jelenetképet is a filmből. Nektek hogy tetszenek?

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!