A Next Car Game: Wreckfest E3-as szereplésén még a játék legelhivatottabb rajongói is meglepődtek, a Bugbear részéről ugyanis semmilyen bejelentés nem előzte meg a Los Angeles-i virtuális tesztkört: a vezető fejlesztő Janne Suur-Näkki csak a csapat fórumának egyik topikjában említette meg a részvételt, amit aztán a rajongók továbbposztoltak a játék Steam-fórumára. Pedig a finn kontaktverseny garázsában úgy tűnik, beindult az élet, a THQ Nordic ugyanis elég fantáziát látott a lassan három éve késő destruction racerben ahhoz, hogy felkarolja azt. A program így jelen állás szerint PC-n 2017 végén vagy 2018 elején, konzolokon pedig pár hónappal később rajtol el – nem ez volt viszont az egyetlen ígéret, amivel elhúzták a motorháztetőn a helsinki mézesmadzagot.

Egy MÉH-szökevény története

Sajtóközleményében a kiadó mindenekelőtt a Wreckfest szólókarrierjét lebegtette meg, amiről bár sokat még nem tudni, elképzeléseink azért vannak. Figyelembe véve a szűken mért (kb. fél évre saccolt) megjelenést, valamint a három osztályba sorolt verdákat, jómagam úgy tippelek, hogy a csapat az eredeti FlatOutok lineáris karriermódját veszi alapul az egyjátékos szegmensben. A finn népversenyt így valószínűleg szerény összeggel és egy belépőszintű kis verdával kezdhetjük, a nyert versenyek és az okozott károk után kapott pénzből pedig egyre több és jobb kocsit, valamint alkatrészt zsákolhatunk majd be, amik megnyitják a komolyabb verdákat igénylő futamokat. Miután a játék menettulajdonság szerint már most A, B és C osztályba sorolja a vasakat, sejtésem szerint három versenysorozatra számíthatunk, melyekben az agresszív kontaktversenyzés mellett csapatos pontgyűjtésre, körönként az utolsó mezőnyjátékost kiejtő Elimination futamokra és persze vérre menő roncsderbire is számíthatunk.

A formula tehát ismerős, és bár nem hangzik rosszul, tény, hogy a nyílt világú, erős online szegmenssel bíró árkád és félszimulátoros konkurencia tükrében azért elég fapados megoldásnak hangzik. A koncepciót talán csak a versenyek közötti, a klasszikus Street Rod ihlette alkatrészbütykölgetős vonal dobhatja fel, ahol a következő futam igényeinek megfelelően turbózhatjuk vagy páncélozhatjuk a járgányt.

Csinos csúnyaságok

Itt pedig a finnek elvileg nem viccelnek, a Next Car Game lepusztult, mégis dögös verdái ugyanis elég durván testreszabhatóak lesznek, aminek már a legfrissebb, júniusi frissítés is tanújelét adta. Teljesítménytuning téren a Bugbear számtalan alkatrészt (cserélhető gumikat és fékeket, új kipufogókat, valamint motorikus alkatrészeket stb.) kínál az in-game garázsban, amellyel olyan lóerőket is kisajtolhatunk MÉH-szökevény banger verdáinkból, amikről el nem hinnénk, hogy a motorháztető alatt lapulnak. Lényegesebb újdonságok lesznek viszont a kasztnit erősítő páncélelemek: ezeket a járgányok orrára-farára-ajtajára rakhatjuk, hogy megvédjék popónkat a vérre vágyó gépi és hús-vér versenytársaktól. Mondanom sem kell persze, hogy a plusz védelem plusz súlyt is jelent, ami a játék végleges változatában érezhetően kihat majd a kocsi menetteljesítményére, a futamok előtt így alaposan át kell gondolnunk, hogy az adott futamra milyen kiépítés lenne a megfelelőbb: egy villámgyors, de könnyen leamortizálható szöcske, egy gleccser sebességével mozgó tank, vagy a nem feltétlenül mindig aranynak bizonyuló középút…

Bonthatják viszont a Finlandiát az optikai tuning rajongói is, ott ugyanis szintén szárnyalhat a kreativitás. Spoilerek, matricák, szponzori reklámok, valamint karosszériaelemenként felfesthető fényezési lehetőségek, továbbá mintázatok várják majd a stílusra adó bangerversenyzőket. Némi elborult túlzással azt mondhatnánk, hogy ezen a téren a Wreckfest szinte a roncsderbik Gran Turismója lesz.

Mindenből több, mindenből jobb?

Ezek viszont csak a főbb újdonságok, az „éles” rajtig ugyanis még rengeteg új tartalmat ígér a csapat: a jelenleg még félkész pályák és kocsik befejezése mellett új arénák és verdák is várhatók. Az online szegmenst még nyúzó arcok ugyanakkor szintén örülhetnek, az 1.0-s rajttal egy időben ugyanis a Bugbear hivatalos, dedikált szervereket is felállít, a hús-vér versenytársakat lezúzó derbistáknak így nem kell kizárólag a saját szervereket üzemeltető rajongókra támaszkodniuk.

A vezetési modell és játékmenet terén nagy változásokra személy szerint már nem számítok, de őszinte leszek, nincs is rá szükség, a fizika és a törésmodell ugyanis már most teljesen polírozott. A verdák három nehézségi szinten vezethetők (teljes és részleges assist, valamint segédletek hiánya), az irányítás billentyűzettel is kényelmes, járgányaink és a pályaelemek pedig továbbra is nagyon látványosan pusztulnak az elmérgesedő futamokon. Nem azt mondom persze, hogy technikai téren minden tökéletes: a motor- és ütközéshangokat leszámítva hangeffektek nem nagyon vannak, a zenei könyvtár szerény és fantáziátlan (hátha a THQ Nordic támogatásával telik majd pár jobb rockszám-licencre), a gépi ellenfelek AI-jára ráférne némi plusz agresszió és kiszámíthatatlanság, a játék egészére pedig a kemény optimalizáció. Főleg a füves-földutas pályák és a géphorda keltette füsteffektek zabálnak jelenleg sok kakaót, ezeket jellemzően 15-20 fps-es mínusszal festi képernyőre a játék.

Grafika terén ugyanakkor, valljuk be, a játék sokat kopott az évek alatt. Bár a kocsik rendben vannak, a törésmodell pedig a kisebb hibákat (pl. az ütközésektől torzuló sofőröket vagy a levegőben lógó kerekeket) leszámítva remekül fest, a környezeten túl az effektek is leragadtak az öt évvel ezelőtti vizuális kezdeteknél, összhatásában így már közel sem fest olyan remekül a játék, mint a bejelentésekor (a mostani konkurenciával összevetve pedig még inkább ellene leng a zászló).

Hylkää auto!

Bevallom, vegyes érzésekkel vetettem papírra ezeket a sorokat, a THQ Nordic antréja és a 2017 végi (?) rajt ugyanis egyszerre jó és rossz hír. A kiadói kontroll egyrészt szerintem jó biztosíték arra, hogy a Bugbear ráncba szedje a fejlesztést és végre befejezze a játékot, a 2017 végi (2018 eleji?) megjelenés így jelenleg biztosra vehető. A játék eddigi, közel ötéves történetéhez mérten azonban a hátralévő fél év (?) elég soványka intervallum is, így erős a gyanúm, hogy a fentebb listázott újdonságokat leszámítva más meglepetést nem tartogat majd a játék a jelenleg beszerezhető változatához képest. Kétlem hát, hogy az egyjátékos karrier olyan részletessé és kidolgozottá válna, mint amilyet 2017-ben elvárnánk egy jó autós játéktól, de gyanítom azt is, hogy a többjátékos szegmensben sem számíthatunk majd globális, rangsorolt online ligákra vagy futamokra: a netes csörték ehelyett (ahogy most is) kizárólag az adott szerver pályalistájának és szabályrendszerének keretén belül folynak majd. Technikai téren szintén nem számítok nagy fejlődésre a jelenlegi korai hozzáférésű buildhez képest – jó és élvezetes, de nagyobbat üthetett volna, ha 2014-ben jelenik meg, ahogy eredetileg tervezték.

És igazából talán ez a probléma a Wreckfesttel: hogy három évvel ezelőtt kiadva egy emlékezetes autós zúzda lehetett volna, mostanra viszont lecsúszott erről a lehetőségről, a végeredmény ugyanis egyáltalán nem lesz egálban az elhúzódó fejlesztési idővel. Félreértés ne essék: a játék biztosan szórakoztató lesz, mert már most is az: négy évvel ezelőtt viszont jómagam egy emlékezetes és stílusos autós pusztításra adtam pénzt, nem „csak” egy egyszerű, de jó játékra.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!