• Project 007 néven készít James Bond játékot az IO Interactive
  • Amihez rengeteg helyről merítenek ihletet
  • Azonban így is az a céljuk, hogy egy új és egyedi James Bonddal álljanak elő

Az IO Interactiveaz elmúlt években kizárólag Hitman játékokat készített, azonban ez már nem sokáig lesz így. A fejlesztők korábban már beszéltek róla, hogy szeretnének kicsit elszakadni a 47-es ügynök kalandjaitól, ennek keretein belül pedig többek közt egy James Bond adaptációt is elkezdtek készíteni Project 007 kódnéven.

A hivatalos bejelentés után elég nagy csönd övezte ez utóbbi programot, most azonban az IO Interactive vezérigazgatója, Hakan Abrak, egy interjúban kicsit beszélt a játékról, egész pontosan annak főhőséről. Abrak szerint a fejlesztők rengeteg James Bond filmből és könyvből merítenek ihletet, azonban a céljuk mégis az, hogy egy teljesen új és egyedi karakterrel álljanak elő, amit még soha nem láthattunk ezelőtt. Ahogy a vezérigazgató fogalmazott, meg akarják alkotni a játékipar saját, digitális James Bondját, ami azért egy elég komoly vállalásnak mondható.

projekt-007-01.jpg