A címet már 2016-ban megtudhattuk, tegnap kiszivárgott a megjelenés dátuma, sőt még a trailer kamerás változata is felkerült a netre. Szóval mindez után már nem sok meglepetést okoz a hivatalos bejelentés, de azért mégis csak jobb immár biztosan leírni: a Shadow of the Tomb Raider idén érkezik meg a boltok polcaira, méghozzá szeptember 14-én. Jó hír, hogy ezúttal minden platformra, tehát PC-re, PS4-re és Xbox One-ra is egyazon napon jelenik meg a játék, nem lesz úgy szétszórva, mint a Rise of the Tomb Raider.

Magáról a sztoriról egyelőre nem sok minden derült ki. A trailer alapján Larát ezúttal Közép-Amerikába veti a sors, legalábbis az őserdőből és az azték vagy maja piramisból erre lehet következtetni. Illetve a fegyveres figura és az előző rész befejezése alapján biztos, hogy az ellenfél ezúttal is a Trinity nevű szervezet lesz.