• Decemberben hallhatunk a Star Citizen egyjátékos módjáról
  • A Squadron 42 játékmenetébe is bepillantást nyerünk
  • Egy ütemtervet is elénk tárnak

A Star Citizen főleg a többjátékos mókára fog építeni, már ha egyszer elkészül, de Chris Roberts a Wing Commanderig visszanyúló gyökerekről sem feledkezik meg, és azoknak is szeretne kedvezni, akik inkább az egyjátékos, történet központú űrhajós játékokat szeretik. Nekik készül a Star Citizen egyjátékos módja, a Squadron 42.

Azt már tudjuk, hogy ebben szerepet kap Mark Hamill, Andy Serkis, Gillian Anderson, Gary Oldman, John-Rhys Davies, Sophie Wu és Gemma Whelan, más egyebet viszont nemigen tudni róla. Ja, még azt, hogy a központi téma egy csillagközi háború lesz.

Nos, ezen fog változtatni a december, merthogy Roberts ígéretet tett arra, hogy az ünnepi szezon alatt nem csak a játékmenetbe pillanthatunk majd bele, de egy ütemtervet is megosztanak velünk. Szavaiból az is kiderül, hogy akárcsak a Star Citizen többjátékos módjában, úgy a Squadron 42-ben is elhagyhatjuk majd a pilótafülkét, hogy gyalogszerrel járjuk be az anyahajót vagy éppen egy bolygót.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!