Ahogyan azt már sokszor, sok helyen emlegettem/említettük, szeretjük támogatni a hazai fejlesztéseket és alkotókat, legyen szó társasokról vagy videójátékokról, filmekről vagy képregényekről, a Mindclash Games ráadásul nemzetiségétől függetlenül is érdemes a figyelemre, elvégre kimondottan igényes és izgalmas munkáival rendre komoly élményeket okoz a társasjátékos közösségnek. A stúdió idei kampányát, azaz a Septimát megelőző nagy durranása pedig az a Perseverance: Castaway Chronicles – Episodes 1 & 2 volt, ami szintén közösségi támogatással készülhetett el, minden ízében a Kickstarterre születve: a hatalmas doboz egyszerre két fő kampányt tartogat, a Deluxe verzió ráadásul számos minivel és egyéb komponenssel lett felvértezve, miközben már egy epizód is simán egy teljes játék érzetét kelti. Ezért és komplexitása, méretei okán ezúttal a játék két szegmense külön kerül bemutatásra, avagy ezúttal a “könnyedebb” Episode 1 van terítéken.  

Perseverance: Castaway Chronicles – Episode 1

  • Kiadó/partner: Mindclash Games
  • Tarsasjatekok.com adatlap
  • Típus: kooperatív/kompetitív
  • Játékosok száma: 1-4
  • Játékidő: átlagosan 80-180 perc 
  • Korcsoport: 14+
  • Nehézség: 4,18/5
  • Ajánlott ár: a kiadó webshopjából 176,40 euró, nagyjából 70 100 forint

Nyitányként azért be kell vallanom valamit: 4-es átlag fölé még soha nem mentem a BGG nehézségi jelölése/szavazatai alapján, az általam preferált kategória ugyanis a 2,5-3,5 között található, így igazából már a 3,7 környéke is ritka különlegességnek számít, olyanokkal, mint a Star Wars: Lázadás és az Ark Nova. Konkrétan a Perseverance sem hozzám került volna, hanem wilsonhoz, akinek az Anachrony ott van a kedvencei között, és már régóta vágyott erre a játékra is, azonban, mikor végre zöld utat kaptunk a kiadótól, visszalépett. Én ekkor néztem meg a neten elérhető szabályvideókat, hogy utána egy rövid időre leblokkolt aggyal elgondolkozzak az életemen, majd rájöjjek, hogy ezt a sors is így akarta. Nemcsak azért, mert a dínós téma és a látvány megfogott, hanem azért is, mert középnehéz-nehéz euróként az Episode 1 és 2 abszolút felkeltette az érdeklődésem, a mechanikák összességére pedig úgy vetettem magam, mint gyöngytyúk a takonyra. Mondhatni, ennek így kellett lennie, és bizony így is lett. Ez volt hajótörésem történetének kezdete…

A part

A Perseverance sztorija szerint egy luxushajó, a Pearl of the Seas óceánjáró hatalmas, fura viharba keveredik, majd egy ismeretlen szigeten köt ki, ahol úgy tűnik, hogy az emberek egy idegen, soha nem látott világba csöppentek, ahol az ismert szabályok nem működnek, és ahol más fajok lakták be a környéket. Egészen konkrétan dinoszauruszok, méghozzá nem éppen a barátságos fajtából, elvégre folyamatosan ostrom alatt tartják a partvidéken felállított kis kommunát, melyet a közösség egy rögtönzött fal megépítésével próbál megóvni, miközben természetesen többen is a vezetői pozícióra pályáznak – van, aki önzetlenségből és képességei, embersége miatt, de van, aki a saját érdekeit szem előtt tartva, direkt kavarva meg a bili tartalmát. Ebben a kicsit kaotikus helyzetben, a túlélésért küzdve próbálnak a játékosok helytállni, közben minél több követőt és támogatót gyűjtve, mert hiszen az utolsó forduló végére, aki ezekből a legtöbbet szerzi meg, az lesz a nyertes.

Addig azonban rengeteg tennivaló akad, méghozzá rengeteg hozzávalóval. A játéktér jelentős részét elfoglalja a még így is kisebb játéktábla, amin a belakott partszakasz és a dzsungel elővonala látszódik, valamint minden játékos kap egy saját tárolónyi minit (legalábbis a Deluxe verziónál, mert alapesetben kartonfigurákat használhatunk), saját színű kockát, lakóhelyet, jelölőt, csapdát, falat, követő-számlálót, valamint magukat a vezéreket is a táblájukkal. Ezenkívül a tábla mellé kerülnek a dínók (két faj, alapból kartonfigurákkal, Deluxe-nál minikkel), a fizetőeszközök (sztorik, étel, hulladék), az alap kockakészlet, játékosszámnak megfelelően, valamint egy pakli kártya az őrjáratokkal, amik közül kettő egyből látható, valamint egy-egy pakli a jutalmaknak. Van még egy Assembly-tábla és egy dínótámadás-tábla, valamint öt kocka, melyek közül kettő a dínók megjelenését vezérli, egy a csapdákat, egy a falakat, egy pedig az őrjáratok veszélyességét jelzi. Ha minden megvan, mindenki feltesz egy-egy épületet a tábla négy sávjának egyikébe (ellátás, hadi részleg, fejlesztés, védelem), ezzel együtt támogatást is kínál egy szakértőnek, aki a sáv alatt található, majd kezdődhet a játékosszámnak megfelelően 2 vagy három fordulóban zajló küzdelem, mely számos körre van felosztva.

Méghozzá nem véletlenül, hiszen rengeteg opciónk van, avagy ebben az esetben valóban mindenki a saját szerencséje és más szerencsétlenségének kovácsa. Merthogy az egész azzal indul, hogy x számú közös és 1-1 saját kockával (2 játékos esetén bekerül még kettő egy fiktív játékos által) kell dobni, majd ezek kerülnek a felhozatalba. Minden egyes köre elején az aktív játékos innen választ egyet, majd leteszi a tábla bármelyik részére, ahol aztán a helyszínnek megfelelően cselekszik. Ezután van egyetlen másodlagos akciója, és a következő játékos köre jön. A helyzet azonban az, hogy a táblán rengeteg helyre tehetjük a kockát, a lehelyezésre pedig minimális szabályozást kapunk: egyfelől, ha a területen jelezve van egy kockaszimbólum, akkor csak azzal az oldallal tehetünk le kockát. Más kérdés, hogy egy sztori bedobásával bármelyik oldalára fordíthatjuk a kockánkat, így csak az a kérdés, hogy mennyi fizetőeszközzel rendelkezünk. A másik szabály fontosabb, ugyanis, ha más kockáját használjuk fel, avagy nem a közös, fehér, vagy a saját színünkben pompázó kockát kapjuk fel, akkor bizony követőket veszítünk. Így jól meg kell gondolni, melyiket használjuk. A jó hír, hogy a kockáinkkal eláraszthatjuk a “piacot”, lecserélve egy sima fehéret a játékoszínünkre, ami mindenképpen jó, mert a vetélytársak szívnak, emellett több esetben is jutalmakat kapunk a készletben és a táblán lévő saját kockáinkért. 

Mindenesetre a kockákkal számos hatást aktiválhatunk. Nyersanyagot és fizetőeszközt gyűjthetünk be, őrjáratra mehetünk, nem mellesleg az élőhelyünk védelmét is erősíthetjük, akár katonákkal, akár csapdákkal vagy falakkal. A lehetőségek száma, ha nem is végtelen, de elég sok még így is, majd ezt ugye még megfejelhetjük a másodlagos akcióval. Amikor azonban kockát rakunk le, dínót vagy dínókat aktiválunk, az őslények pedig felkerülnek az adott sáv gyülekező pontjára, mely, ha megtelik, a dínók támadnak. Ilyenkor jönnek jól a lehelyezett csapdák és falak, valamint a katonák, ráadásul más-más sebzési móddal és lehetőséggel. Ha azonban nincs, ki megállítson egy-egy dínót, az lerohanja a sáv már felépített épületeit, ezzel hatalmas károkat okozva. Persze, ahogyan az sejthető, miközben alapvetően az a közös cél, hogy feltartóztassuk a gyilkos lényeket, saját céljaink akár azt is megkövetelhetik, hogy ne vegyünk részt a védelemben, ezzel vetélytársainknak okozva a károkat.

De lényegében bármit teszünk, valamilyen formában magunknak is kedvezünk vele, vagy begyűjtve valamit, vagy előnyökhöz jutva, miközben a harcok során szerzett jutalmakkal és a játékostáblán lévő sávokkal további profitot könyvelhetünk el. De ott vannak még az őrjáratok is, amikre adott számú katonát kell biztosítanunk, ők pedig kimondottan jó és fontos dolgokkal térnek haza a kalandból. Már ha szerencsénk van, mivel a fenyegetés-kocka a halálukat is okozhatja, ami elég kellemetlen, mikor már ott állunk a célvonalban. Aztán, ha elfogynak a kockák, jön az Assembly-esemény, amely a kitett tábla és rajta lévő kártyák alapján jutalmazza a játékosokat a követőkkel, akik közben számos módon gyűlhetnek mindenkinél. A harmadik Assembly (vagy 2 játékos esetén már a második) után pedig jöhet a végelszámolás.     

Minőségi munka

Na, itt aztán van miről beszélni. Pedig az Episode 1 csak a felvezetés, egy könnyed kis bemelegítés a másodikhoz, amiben viszont elegendő játék hiányában még nem szerettem volna komolyabban elmerülni. Legyen elég annyi, hogy az Episode 2 sokkal összetettebb, sokkal több minden van benne, pedig már az Episode 1 sem kispályás. Míg utóbbi egy középnehéz euró, addig előbbi simán besorolható a nehezek közé. De térjünk vissza alanyunkhoz, amire azt gondolom, hogy a stúdió ismét rendkívül büszke lehet, ahogy mi, magyar játékosok is. Akár a kinézetről beszélünk, akár a belbecsről, illetve akár a többjátékos módról, akár a Turczi Dávid által készített szólóról (ahol két karakternyi MI nehezíti a dolgunk, számos kártya segítségével). De vegyük előre akkor az összetevőket. Bitang dobozra számíthat, aki beruház a játékra. Nem akkorára, mint pl. az Euthia teljes vagy a Foundations of Rome, de majdnem, szóval kell neki a hely, a majdnem egy teljes kallaxnyi egység. És persze a csomag tele van komponensekkel is, amik átlagban mind nagyszerűek, legyen szó a kartonelemekről, azok talpairól, a jelölőkről, táblákról, kártyákról, vagy éppen a minikről. Minden a helyén, mindennek jó az anyagminősége, az illusztrációk fantasztikusak, ahogy a színvilág is tökéletes, sőt az egészhez még egy inzert-halom is jár, ami majdnem mindent tökéletesen fog. Majdnem, mert a katonai minik sajnos egybe vannak zsúfolva, nincs külön kialakított tér számukra, így nehezen rendezhetők, avagy ezen a téren jogosak a kritikák, amik a játékot érték. Továbbá azért is kár, hogy magyar szabály hivatalosan ezúttal sem készült.     

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Minden más szempontból azonban, azt gondolom, hogy példaértékű társasjátékról van szó, ami nemcsak magyar viszonylatban, de nemzetközi szinten is abszolút megállja a helyét, sőt ott van a felsőbb kategóriában. A külön füzetektől és rendezéstől kezdve (persze epizódok és játékmódok, valamint játékosok szerint) a naplóig, ami egyfajta artbooknak is megfelel, miközben részletesen meséli el, hogy mi történt a Pearl of the Seas utasaival. Tengernyi lehetőségünk van, védekezhetünk, támogatókat szerezhetünk, rengeteg jutalmat begyűjthetünk, miközben a kockajátékos és az őrjáratos rész már-már külön játék a játékon belül, ami csak még izgalmasabbá teszi az egész kalandot. Utóbbi nekem abszolút átjött, nagyon élveztem a dínók megjelenését, hiszen mindig azon a területen támadnak, ahol mi magunk ügyködünk, miközben jól működik az a szegmens is, hogy tevékenységünkkel az emberek szimpátiáját és támogatását nyerjük el, avagy nem mindegy, hogyan cselekszünk. Szerintem a holtidő sem vészes, legalábbis 1-3 fővel, de 4 játékos mellett értelemszerű, hogy megnő a várakozási idő. Azonban, mivel 1+1 akcióról van szó, azért ez sem vészes. Összességében tehát egy nagyszerű játékról van szó, amely példaértékű a piacon, emellett újabb jelentős pont a kiadó életében. Legalábbis az Episode 1, merthogy az Episode 2 még hátra van, hiszen előbb-utóbb meg kell nézni, mi van a dzsungel mélyén, ahol esélyesen további meglepetések és nehézségek várják a túlélőket.   

(A tesztpéldányt köszönjük partnerünknek, a Mindclash Games-nek! A Perseverance: Castaway Chronicles – Episodes 1 & 2 a szabályai okán abszolút igényli a nyelvtudást, noha a játék főleg ikonokkal kommunikál. Magyar fordítása létezik, de csak Facebookon, rajongói csoportból érhető el.)

Társasjátékos hírekért kövesd a rovat Instagram-oldalát