Kicsiktől a nagyokig, nagyoktól a monumentálisakig: ezúttal nem korosztályokról van szó, hanem olyan társasokról, melyekhez a magyar The Giftforge inzertet készített. A mostani etapon utóbbiak, azaz az igazi gigászok vannak a főszerepben, hiszen a legújabb csomagban összesen három inzert lapul, méghozzá három nagy jelentőségű játékhoz.

ANACHRONY: ESSENTIAL EDITION

Az ősszel a Reflexshop jóvoltából végre magyar nyelven is megjelenő Anachrony: Essential Edition pontosan az a játék, amiről csak és kizárólag szuperlatívuszokban tudok beszélni (bővebben ITT), és ha arra gondolok, hogy melyik játékhoz lenne létfontosságú egy rendes inzert, egész biztos, hogy ezt mondanám elsőre. Péter Viktor, Amann Richárd és Turzci Dávid játéka ugyanis sokkolóan sok komponenst használ, ami az inzert bepakolása után tűnik fel igazán, miután "tetemként" hátramarad közel kéttucat zacskó.

2021-08-15-100038.jpg

Az időutazós-munkáslehelyezős gigászt rendbe szedni így már önmagában is emberfeletti vállalkozás, de örömmel mondhatom: a The GiftForge nemcsak, hogy teljesítette, de túl is szárnyalta a várakozásaimat. Az erőforrásoknak szánt, két ugyanolyan darabból álló elemek mindegyike döntött és süllyesztett lapokat használ, így a jelölők kibányászása kényelmes, és játék közben is tökéletesen használható. Igazából ez általánosságban véve is elmondható: minden főbb komponens külön kiemelhető tároló rekeszt kapott, a munkásoktól kezdve a győzelmi pont- és energiacella-jelzőkön át egészen az egyes frakcióikig, de még az épületlapkák is kategóriák szerint vannak rendezve. Az egyetlen, ami nem sikerült tökéletesre, az a főváros-lapkák tárolása: a hatszögletű kartonlapok nem illenek bele simán a téglalap alakú helyükre, és picit akadnak.

2021-08-15-095854.jpg

A nem éppen kevés tárolóegység dobozba legózása az első pár alkalommal megkíván némi tanulást (jó lenne egy kicsit részletesebb útmutató, esetleg olyan vázlatos alaprajzzal, mint amely több társas dobozának oldalfalán szokott lenni), de utána olyan remekül simul a kartonba, hogy aztán erre simán rá tudjanak feküdni a játéktáblák. Igaz, ezek kivétele már nem annyira egyszerű, és kellő odafigyelés nélkül könnyen kisebb sérülés lehet a vége. Ugyanakkor ennek okán a doboz teteje nem türemkedik ki, és a súlya sem nő annyira drasztikusan, hiszen már alapból is nehéz volt. Aktív Anachrony-játékosoknak kihagyhatatlan – az Essential Editionnel kompatibilis, de az azóta megjelent kiegészítőket nem tudja befogadni!

SCYTHE

Az Anachrony mellett a mezőny másik igazán nagysúlyú játékosa a Scythe, egész pontosan az, és annak összes nagyobb bővítménye. A The Giftforge rendezője ugyanis be tudja fogadni a Hódítók a messzeségből, a Csapás a Fellegekből, valamint a Fenris felemelkedése bővítményeket is, és emiatt igazából két tároló dobozzal is kompatibilis: belefér a Scythe alapdobozába, de a Legendary Box nem éppen briliáns kartondobozait is ki tudja váltani, és ott érzi a legjobban magát. Ennek oka igazából az, hogy a Scythe egy kallaxból az összes kiegészítőjével együtt elég értékes helyet tud magának kihasítani, a rendező az alapjáték magasságát pedig szó szerint megduplázza, és olyan brutálisan megnehezíti, hogy ez rögtön két nagyobb negatívummal is jár. Egy: autó nélkül a Scythe elcipelése gyakorlatilag lehetetlenné válik. Kettő: csak és kizárólag fektetve tárolható és szállítható, mert amint a feje tetejére áll, bekövetkezik a katasztrófa, az egyes moduloknak ugyanis nincs fedele. Ez már a hatalmas kártyatartó esetében is kellő bosszúságot tud okozni (még ha oda a kártyavédőzött lapok is beleférnek, ami igazán figyelmes), de a nyersanyagtárolóknál tud igazán fájni, és akkor még nem beszéltünk a frakciónkénti tárolókról.

2021-08-15-100514.jpg

Ezekbe nem csupán a főbb figurák és a mechák, de a hajók is beleférnek, és így egész jól szétválasztják a játékosszetteket, csakhogy az összes jelölő egy vékonyka, bármiféle kivágás vagy vájat nélküli fakkba kerül, beleöntve, ahonnét csak kirázni lehet őket – és így mindenképp muszáj lesz kézzel szétválogatni. Sajnos a figurák tárolása sem a legjobb: a kis kör alakú mélyedéseikben nem állnak annyira stabilan, mint az eredeti műanyag tárolójukban, így pedig a sérülés veszélye is fennáll. Az biztos, hogy az inzert minden negatívuma ellenére azért több, mint használható, nem kevés rendezettséget biztosít, a tokentárolók pedig funkcionálisak is, de egy-két módosítással még ennél is jobb lehetne. De az már önmagában eredmény, hogy tényleg szinte mindent sikerült egy dobozba belesuvasztani!

2021-08-15-095535.jpg

BRASS: BIRMINGHAM

A Scythe nem teljesen pozitív fogadtatását azonban bőségesen ellensúlyozta a Brass: Birmingham rendezője, ami talán az egyik kedvenc The GiftForge-tárolóm – annak ellenére, hogy a fenti kettőhöz képest ez lényegesen kevesebb modulból áll, sokkal egyszerűbb, letisztultabb, de pont ez a legnagyobb pozitívuma. Úgy simul bele a dobozba, mintha eredetileg is abban született volna, a fedél alól előbújnak a játékostáblák, szorosan mellettük pedig az érmetároló. E mellett foglal helyet a nyersanyagok vékonyka kis tálcája, az alatt pedig a három részre osztott kártyatartó, amely játékosszám szerint szortírozza a lapokat.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Az inzert leglátványosabb része egyértelműen a négy játékostároló: a sündisznóra emlékeztető vájatdzsungel úgy lett kialakítva, hogy minden egyes iparágnak külön szekció jutott, és azok szintenként tagozódnak. Így a sörfőzde, a manufaktúra és a többi úgy pihen ott, hogy felhelyezésük és visszapakolásuk a megszokott időnek csak töredékét emészti fel ahhoz képest, mint amikor ömlesztve, a zacskóból kell kihalászni és kirakni mindent. Sallangmentes tökéletesség – a Brass: Birmingham esetében pontosan az valósul meg, ami minden inzert célja: a funkcionalitás, a szépség és a hasznosság ötvözése!