Valószínűleg generációs élmény lesz mindaz, ami ma 2020-ban folyik. A koronavírus-járvány az egész világra kihat, sőt nemcsak a jelenünket, de a jövőnket is meghatározhatja, ha máshogy nem, gazdaságilag mindenképpen. Hasonló témákkal a videojátékok – ahogy a filmek is – már régóta foglalkoznak. Vírusok és egyéb kórokozók szép számmal akadnak, bár sajnos a legtöbb nem jut tovább azon a toposzom, hogy az embereket zombivá változtatja. Nos, ezeket úgy-ahogy megpróbáltam elkerülni, így a lenti listán öt olyan vírust szedtem össze, amiből csak egy kreál zombit, egy meg zombiszerű lényeket, a másik három viszont sokkal átlagosabb.

witcher-catriona-plague.jpg

Catriona

Ez a járvány a The Witcherben pusztított Vízimában. Bár a játék történetének nem képezi központi elemét, a világát mégis alapjaiban határozta meg. A Catriona miatt nem léphettünk be engedély nélkül Vízima városába, ráadásul ott is korlátozták a mozgásunkat, hiszen Melitele egykori templomába, a Szent Lebioda Kórházba is csak trükkösen juthattunk be, karantén terültként funkcionáló Ó-Vízimába pedig a játék végi konfliktusig csak egy röpke küldetés erejéig osonhattunk be. Mindezt úgy, hogy Geraltot egyáltalán nem veszélyeztette a Catriona, hiszen witcherként immunis volt a betegségekre.

A Catriona valójában a mi világunkból származó bubópestis, amit Ciri vitt át a Kontinensre. Miután elszökött az Aen Elle világról, téren és időn át bejárta az univerzumot. Egyik megállója a mi Földünk volt a 14. században. Valószínűleg Genovában kötött ki, ahol már javában dúlt a pestisjárvány. Bár gyorsan otthagyta a helyet, vér és húscafatok ragadtak a ruhájára, amiket így véletlenül átvitt Nilfgaardba. Eme maradványok végül egy patkányban kötöttek ki, ami így elterjesztette a pestist a Kontinensen is.

A Vörös Halálnak is nevezett Catriona arról a hajóról kapta a nevét, amiről a járvány elindult – ez a hajó Nilfgaardból futott ki és Cintrába ment, s ezen utazott az említett patkány is. A legtöbb áldozatát Mariborban szedte, ekkor halt meg Milo "Rusty" Vanderbeck és Második Iola, a járvány ellen küzdő orvosok két legismertebbje. A Catriona még a harmadik nilfgaardi háború alatt is pusztít a katonák és a falvak között, ám az ellenszert végül megtalálja egy mágusnő, Keira Metz… Már, ha életben marad addig.

Harapás

Az A Plague Tale: Innocence-ben feltűnő Harapás (Bite) lényegében szintén a pestis, de az eredetivel ellentétben ezt egy ősi átok, a Prima Macula okozza. A Harapás 1348-ban tűnt fel másodszorra Franciaországban, de azt 800 évvel megelőzően már egyszer végigsöpört a világon, ezt nevezték Szent Justinianus járványnak.

A Harapást az éjjelente hordákban előbújó patkányok terjesztik, méghozzá nevéből adódóan harapás által. A megfertőzött ember cseppfertőzéssel gyorsan átragaszthatja családjára és barátaira, és mivel akkortájt a higiénia nem volt éppen az emberek legerősebb oldala, a járvány nagyon gyorsan katasztrofális méreteket öltött. Egész falvakat irtott ki, amit csak tetézett a babonaságból fakadó félelem, a gyógyszer és a rendes egészségügyi ellátás teljes hiánya, valamint az inkvizíció. Hogy hány ember halt meg a járvány és hány az attól való félelem és az emberi hülyeség miatt, azt nehéz lenne megmondani.

Smallpox Variola Chimera

Az előző két vírussal ellentétben a The Division első és második részében feltűnt vírust az ember teremtette. A Dollár Influenzának vagy Zöld Méregnek is nevezett szupervírust Dr. Gordon Amherst, egy téveszméktől szenvedő radikális környezetvédő készítette el, akinek az volt az elképzelése, hogy a Smallpox Variola Chimera segítségével kordában tartható a civilizációnk.

A genetikailag fejlesztett vírusra mindössze az emberiség 5%-a immunis. A járványt egy Fekete Péntek során szabadították rá a világra New Yorkban, méghozzá fertőzött bankjegyek által. A legtöbb ilyen bankjegy az Abel áruházláncban tűnt fel Manhattanben. Mire az emberiség rájött, hogy nemcsak egyszerű influenzával van dolga, a Smallpox Variola Chimera már nemcsak az Egyesült Államokban, de 147 másik országban is felütötte a fejét.

A fekete himlőből kifejlesztett szupervírusra ellenszert találni szinte lehetetlen volt, ugyanis gyorsan és spontán mutálódott, ráadásul rövid volt az inkubációs ideje és iszonyú gyorsan terjedt, a halálossági rátája pedig 80-90% körüli. A fertőzés kitörése után több város, így az epicentrumnak számító New York is összeomlott, rengetegen haltak meg, mire Dr. Jessica Kandel megtalálta a gyógymódot.

Tyrant

Avagy a T-vírus, ami a Resident Evil-sorozatnak hála a videojátékok leghíresebb vírusa. Az Umbrella által az 1970-es években, a Progenitor vírusból kifejlesztett kórokozót, akárcsak a Smallpox Variola Chimerát, fegyvernek tervezték, illetve mellékprojektként (ez volt a Wesker-projekt) augmentált embereket szerettek volna létrehozni.

A T-vírusnak több változata is létezik, ezek mindegyike más hatást fejt ki. Az 1978 előtti változat például csak szimplán megölte az embert, míg a későbbi, legismertebb variáns zombivá mutálja az áldozatát, de vannak ennél durvább, szintén eme kórokozó által, laboratóriumi körülmények között megteremtett mutációk is, ezeknek köszönhetjük például a lickereket, de említhetnénk a Tyrant-projektet is, aminek egyik végterméke a Resident Evil 3-ban látható Nemesis.

A Raccoon City-t elpusztító T-vírusnak ráadásul később további válfaját is kifejlesztették, mint a T-Veronica, a T+G, a T-Abyss és a T-Phobos, illetve a C-vírus, ami a T-Veronica egy újra megalkotott válfaja. Mindegyik igen pusztító, a legveszedelmesebb mutánsokat képesek megteremteni, és bár világjárványt még egyik sem okozott, több ezrek haltak meg (vagy mutálódtak) miattuk, és egész városok váltak az enyészetté.

Cordyceps

A civilizációnkat a videojátékokban már számos vírus elpusztította, és, ahogy azt a bevezetőmben írtam, a legtöbb zombik kreálásával. A The Last of Usban feltűnt Cordyceps Agyi Fertőzés (Cordyceps Brain Infection, azaz CBI) bár a szó hagyományos értelmében nem zombit csinál az emberből, az eredmény azért hasonló. Ráadásul ez valójában nem is vírus, hanem egy gomba.

A Cordyceps spórái megtelepszenek az ember agyában, majd azon túl, hogy így az áldozat maga is fertőzővé válik, lassan átalakítja az emberi szervezetet. A fertőzött 2 nap alatt mindössze ösztönös cselekvésre képes állattá szellemül (runnerek), miközben a gomba szépen-lassan kifejlődik a szervezetében. A legelső fizikai elváltozások a fejen érhetők tetten, két hét után ugyanis a gomba (a fertőzés második fázisában, ekkor válnak stalkerekké) áttör a koponyán és a szemeken. Az áldozatnak ezután már csak két célja van: hűvös, sötét, nedves helyet találni, ahol a gomba vígan növekedhet, és természetesen a fertőzés terjesztése.

Az áldozat évek alatt éri el a harmadik fázist, ekkor alakulnak ki az úgynevezett clickerek – mivel a gomba már teljesen benőtte a fejet, ebben az állapotban az áldozat nem lát, hanem egy primitív echolokációs érzékszerv segítségével, hangok alapján tájékozódik. Mivel a legtöbb Cordyceps-fertőzött valamilyen módon meghal, mire eljutna ebbe a fázisba, viszonylag kevés clicker létezik – mármint ahhoz képest, hogy a közel 8 milliárd ember 60%-át megfertőzte a gomba.

A negyedik fázist egy évtized alatt érik el a fertőzöttek, ekkora válnak az igen ritkának számító bloaterekké. Eme áldozatok egész testét benőtte már a gomba, afféle páncélt alkotva. Emellett extrém erővel bírnak, és képesek biozsákokban mycotoxin hozzávágni ellenfeleikhez, megmérgezve azt.

A Cordyceps egyik legnagyobb érdekessége, hogy egy valódi gombafaj, az Ophiocordyceps unilateralis ihlette, ami hangyákat támad meg – azért nem kell férni, emberből nem csinál „zombit”, de még a hangyából sem. Viszont a CBI a játékon belül összeroppantotta a civilizációt, és a kihalás szélére sodorta az emberiséget. Gyógyszer nincs, és jelenleg csak egy emberről tudunk, aki immunis a betegségre. Az ő története a nemrég elhalasztott The Last of Us: Part 2-ben fog folytatódni.

Támogasd te is a PC Gurut!