• Tom Budge távozott A Gyűrűk Ura sorozatból, pedig már több epizódot leforgattak vele
  • Az Amazon más irányba akarja vinni meg nem nevezett karakterét
  • Egyelőre nem kapott premierdátumot a nyitóévad, de már a 2. szezont is megrendelték

Míg a Trónok harca első spin-off szériája, a House of the Dragon gőzerővel készül, A Gyűrűk Ura előzménysorozatnak több nehézséggel is meg kell küzdenie. Először Will Poulter távozott a stábból, mivel nem tudta összehangolni időbeosztását a forgatásokkal (helyére a korábban Ned Starkot alakító Robert Aramayo érkezett), most pedig Tom Budge jelentette be, hogy az Amazon szerződést bontott vele. Elmondása szerint a szakítás hátterében az áll, hogy az alkotók időközben átírták – meg nem nevezett – karakterét, és Budge-étól eltérő alakítást szeretnének látni, noha már több epizódot is leforgattak vele. A színész ugyanakkor megköszönte a stábnak a közös munkát.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Tom Budge (@tombudgeofecal) által megosztott bejegyzés

A sorozat bőven a filmek cselekménye előtt, a Másodkorban játszódik, Númenor szigetén, amit a valák emeltek ki az óceánból az embereknek Szauron és egykori vezére, Morgoth elleni fellépésükért ajándékba. A virágzó sziget Szauron újbóli felemelkedése idején esett el, amikor a gonosz úr elkészítette a Hatalom Gyűrűit. Númenor bukása után a tündék és az emberek (köztük a szigetről menekülő és Gondort alapító Isildur) együtt tudták csak legyőzni Szauront. Premierdátumot egyelőre nem hirdettek az első nyolc epizódhoz, de már a következő évadot is megrendelte az Amazon.

d0-vnxov4amdrma.jpg