Volt, nincs: a Microsoft leáll bizonyos tartalmak értékesítésével PC-n és Xboxon is
12 éve még más terveik voltak, azóta viszont sokat változott a cég, és a fogyasztók szokásai is.
12 éve még más terveik voltak, azóta viszont sokat változott a cég, és a fogyasztók szokásai is.
Megnéztem a Fantastic Four: The First Steps-et, de már egyre kevésbé értem a Marvelt. Sőt, szerintem már satá maguk sem értik, hogy mit csinálnak vagy, hogy mit akarnak csinálni.
Úgy tűnik a létező legrosszabb helyre ment a korábbi 140 millió, amit influencer kampányra költöttek.
Beindult a hype-gépezet a Battlefield 6 kapcsán és az EA bizony nagyban játszik: több millió dollárt fizetnek a tartalomgyártóknak a marketingért.
Ryan Murphy megemlítette, hogy mikor számíthatunk a Szörnyeteg vadonatúj évadának premierjére.
Óriásit megy a Tea Dating Advice, aminek lényege, hogy a nők megoszthassák egymás között a randi-élményeiket.
A Netflix berendelte a Jenna Ortega főszereplésével készült sorozat harmadik évadát – és ez még nem minden!
Trisha Paytas nem mindennapi nevet adott harmadik gyermekének.
Mégsem 80 dolláros árcímkével érkezik a The Outer Worlds 2 – sőt, további játékok árából is visszavesz a Microsoft.
A WUCHANG: Fallen Feathers a nők ízléstelen ábrázolása miatt kapott negatív értékelést egy tesztelőtől.
Tegnap jött a hír, hogy 76 éves korábban elhunyt Ozzy Osbourne – rengeteg rajongója mellett persze a gamerek is gyászolják.
LeFay a The Elder Scrolls: Arena vezető programozójaként írta be magát a játéktörténelembe.
A Switch 2 generációs ugrásával az új fősodros Pokémon-játék is szintet lép. Lássuk, mi vár ránk a Pokémon Z-A szörnyecskéktől hemzsegő városában!
A hátsó kertből a városi parkba szabadult át a Grounded folytatása, ahol minden eddiginél több ízeltlábú és egy nagy összeesküvés várja az összezsugorodott kölyköket.
Bő egy hónap múlva jelenik meg a szám szerint negyedik Mafia-játék, és kiderül, mire képes a Hangar 13.
A Star Wars: Knights of the Old Republic sokunk számára marad életre szóló élmény.
A Pokémon Stadium szellemi örököse már úton van, és a régi kedvenc szörnyeinket is csatába állíthatjuk benne.
Nem kell már sokat várnunk az Assassin's Creed Shadows első, tartalmasnak ígérkező nagy bővítményére.
Csődítsd össze a csapatot és vedd célba a legközelebbi nebulát – befutott a Wildgate, a Sea of Thieves sci-fi trónbitorlója!
A Techland augusztusban érkező zombis játékának rendezője elárulta, hogy sötétebb tónus ide vagy oda, Kyle Crane kálváriája nem fogja megpendíteni a filozófia húrjait.
A teszteknek köszönhetően végre láthatjuk, hol helyezkedik el a Leenzee akció-RPG-je a soulslike palettán – van miért örülniük a műfaj kedvelőinek.
Egyelőre csak a Steam Beta keretében érhető el az update, ami ugyan jóval kisebb a korábbiaknál, a Bethesda azonban nagy dolgokat vetített előre.
A Terminator 2D: No Fate kiadója bejelentette, hogy a fizikai kiadások gyártása komplikáltabb a vártnál, így el kellett halasztani a debütálást.
Július 24-én érkezik az EA lövöldéjének első valódi kedvcsinálója, ám a szivárgásoknak köszönhetően már most fény derülhetett az egyik legfontosabb információra.