Két játékon is dolgozik az Amnesia és a SOMA fejlesztője
A Frictional Games hírnevet szerzett magának az Amnesiával, melyet csak öregbített a SOMA. Most két játékon is dolgoznak egyszerre.
A Frictional Games hírnevet szerzett magának az Amnesiával, melyet csak öregbített a SOMA. Most két játékon is dolgoznak egyszerre.
Legalábbis erre enged következtetni egy nemrég feladott álláshirdetés, melyet a Blizzard azóta már villámgyorsan el is távolított.
Megtudtuk, milyen vas kell a Call of Duty: WWII bétájának, mekkora helyet foglal el és mi is lesz benne valójában.
A 2K Games elárulta, mit fog rejteni a PC-re is megjelenő WWE 2K18 harminc dollárba kerülő szezonbérlete.
Egy hét erejéig kipróbálható a Creation Clubban debütált Skyrim túlélő módjának bétaváltozata, de egyelőre csak PC-n.
A Blizzard kiadta Android és iOS mobilplatformokra a Battle.netet, amin át könnyedén tarthatod a kapcsolatot a barátaidat.
Egészen elképesztő számokat hozott az Epic játékának ingyenes módja, az első napon rögtön egymillióan voltak kíváncsiak az öldöklésre.
A nemrég bejelentett Discovery Mode lehetővé teszi majd, hogy harc és küldetések nélkül csatangoljunk az ókori Egyiptomban, ha akarunk.
A frissen kiadott trailerben ezúttal a játék eddig háttérbe húzódó gonoszával, Theodore atyával, a szektavezérrel ismerkedhetünk meg.
A 2K elárulta, hogy mikor szállhatnak be a PC-sek is a ringbe. Ne aggódj, nem kell várni a konzolos megjelenés után.
A Total War: Warhammer 2 többjátékos módjában akár négy fős free-for-all csatákat is vívhatunk, ebből kaptunk most egy kis ízelítőt.
A Valve lecsapott pár “ál-játékokat” gyártó fejlesztő katalógusára, melynek áldozatául 173 játék esett, mi viszont jobban jártunk.
Nem mindig sikerülnek jól a rebootok, de most összeszedtünk öt olyat, ami simán felér az eredeti játékokhoz, vagy talán még túl is szárnyalják azokat.
Megjött a Batman: The Enemy Within második epizódjának, a The Pactnek a trailere, amiben Harley Quinn és egy új ellenfél is beköszön.
Október közepén fut be a Cities: Skylines legújabb kiegészítője, ami 200 új épületet ad hozzá a játékhoz, hogy környezettudatos városokat építhessünk.
A Star Wars Battlefront 2 bétája hamarosan elkezdődik, amit az előfizetők érhetnek el első körben, és amiben kipróbálható lesz az Arcade játékmód.
A Mike Forgey emlékére elkészült Forthog Orc-Slayer DLC végül ingyenes lesz, a Warner más módon adakozik majd az elhunyt fejlesztő családjának.
A Bethesda által kiadott újabb videóban 22 percig csodálhatjuk futás közben a játékot, sőt, BJ a végén egy Panzerhundra is felpattan.
A Payback legújabb trailerében bemutatkozik a cselekménynek helyet adó Fortune Valley, mely a videó szerint egyszerűen hatalmas lesz.
A Redditen hívták fel a Blizzard figyelmét egy bugra, mely akár az egész szezonból is bannolhatja a kompetitív meccsek résztvevőit.
Újabb Star Wars Battlefront 2-vel lepett meg minket az EA, amiben John Boyega összegzi, mivel vár minket a novemberben érkező játékban.
A LawBreakers majdnem egy héten át, csütörtöktől egészen hétfőig lesz ingyenesen kipróbálható a Steamen.
A Wolfenstein 2: The New Colossus új trailere inkább csak egy jelenet a játékból, de így is megmutatja, milyen játékra számíthatunk.
A Retroguruban ezen a héten a Shogun: Total War című, immár klasszikusnak számító TBS-t idézzük fel egy cikk erejéig.