Parádésan nyitott a Jurassic World: Újjászületés, ám még így is kihalhatnak a dínók
Az év egyik legerősebb kezdését hozta össze Gareth Edwards vegyes fogadtatásban részesült rendezése, ám még így is van hova felzárkózni.
Az év egyik legerősebb kezdését hozta össze Gareth Edwards vegyes fogadtatásban részesült rendezése, ám még így is van hova felzárkózni.
Valakinek a tiltás ellenére is sikerült felvennie a Konami paneljén levetített képsorokat, melyek alapján nem a hangulaton fog múlni a pszichológiai horror minősége.
Mickey egér után Minnie következik a horrorfilmes csapatépítésben.
Sztorielőzetest kapott az Ecumene Aztec, viszont a játékmenetet elnézve azért bőven vannak kétségeink.
Álláshirdetések árulkodnak arról, hogy a Rockstar mely nyelv területekre koncentrál a GTA 6-tal és bizony nem sok okunk van örülni.
Új frissítés érkezett a Steamre, ami egy olyan hasznos kényelmi funkciót is elhozott a játékosoknak, amire már nagyon rég vártunk.
A Microsoft tömeges leépítése a Forza Motorsport fejlesztőit is elérte, ezzel pedig egy korszak érhet véget.
Több mint 1,3 millióan válaszoltak egy, a témában feltett kérdésre.
Másfél hét, és itt is van a RoboCop: Rogue City régóta várt bővítménye, az Unfinished Business. Most egy tartalmas gameplay előzetest kaptunk az újdonságokról.
A vörös bandikut a fénykorában lehetett volna hollywoodi sztár, de a producerek nem kértek a PlayStation sztárjátékából.
Bár még csak első hetét teljesítette az F1: A film, úgy tűnik, hogy a Brad Pitt főszereplésében készült film sikerrel hódítja meg a mozikat, így persze máris szóba került a folytatás kérdése.
Le a kalappal a rajongói leleményesség előtt!
Az Activision csapatai offline állapotba helyezték a WW2-t, mivel ki akarják vizsgálni a hackertámadásos ügyeket.
A Dying Light: The Beast játékigazgatója elmondta véleményét ezzel kapcsolatban.
Egy bennfentes szerint még néhány évig ne számítsunk Resident Evil 1 leporolására – a Capcomnak más tervei vannak.
A Rainbow Six Siege játékigazgatója szerint ez a trend nem fog alábbhagyni.
A Backloggd nevű oldalon nyomon követhetjük, milyen címeket játszottunk, játszunk, és fogunk játszani.
Miután a Marathont sokan már a megjelenése előtt elkönyvelték az új Concordnak, a Bungie inkább visszalépett, elhalasztotta a megjelenést és most újradolgozzák a játékot. Az első beszámolók alapján sokkal jobb lesz a végleges program, aztán reméljük tényleg így lesz.
Sötét, dohos barlangok, telis-tele mindenféle rusnyasággal. A fáklyát ne felejtsd!
Az 11 bit studios egyébként nagyszerű sci-fi túlélőjátékában ráadásul nemcsak a fordításokban, de más vizuális elemekben is fellelhető a fejlesztők ügyeskedése.
Hosszú évek óta tapasztaljuk, hogy a Steam tele van silány, sokszor lopott játékokkal, ám most az AI térnyerése új hullámot indított a kamujátékok tengerén.
Júliusban sem lesz okunk panaszra!
Ryzen 7-es processzor és egy RX 9070 XT dolgozik benne.
A Netflix egyik legjobb anime-sorozata végre folytatást kap.