Előrendelésben is szárnyal az Assassin's Creed Shadows
Az Assassin's Creed Shadows a múlt héten mutatkozott be, az előrendelések pedig már élnek hozzá.
Az Assassin's Creed Shadows a múlt héten mutatkozott be, az előrendelések pedig már élnek hozzá.
Minden ember életében eljöhet a pillanat, amikor szakmát kell választani. Ez lehet azért, mert éppen fiatalon állunk pályaválasztás előtt, vagy csak váltani kell. Mindenesetre a világ irgalmatlan sebességgel fejlődik.
Holnap végre elstartol a Call of Duty nagy riválisának szánt XDefiant, a Ubi pedig részletezte, hogy mik a terveik vele – illetve a mikrotranzakciókkal.
Befutottak az első kritikák Mark Dindal animációs filmjéhez, a számok alapján pedig majdnem olyan lusták voltak az alkotók, mint a címadó négylábú.
Sam Lake egy sokatmondó tweet formájában adta a rajongók tudtára, hogy a Remedy Entertainment sem marad ki a nyár legnagyobb videójátékos rendezvényéből.
A DeityVengy nevezetű youtuber számos mod felhasználásával elérte, hogy Din Djarinként járja a Bethesda szerepjátékának alaposan átszabott univerzumát.
Már tíz éve annak, hogy William Blazkowicz ismét felvette a harcot a nácik ellen, akik ezúttal teljesen megváltoztatták a történelem menetét.
A SteamDB mérései szerint a Sucker Punch és a Nixxes Software alkotása még a God of Wart és a Marvel's Spider-Man Remasteredöt is lekörözte egyidejű játékosszám terén.
A Lies of P még 2024-ben megkapja a várva-várt DLC-jét és máris megy a találgatás, hogy kiket vonultatnak fel benne.
Tavaly kaptunk egy meglehetősen felkavaró minisorozatot Rachel Weisz (dupla) főszereplésével, ami viszont sokak mellett elment.
A Sony Motion Picture Group elnöke elárulta, hogy a The Last Dance alcímet viselő felvonás lesz a széria utolsó darabja.
Az Assassin's Creed lelkes rajongói máris megpróbálják kideríteni, hogy pontosan hol fog játszódni Shadows.
A Super Mario 64-ben található egy kinyithatatlannak hitt ajtó, amin most valaki mégis túljutott.
A Senua's Saga: Hellblade 2 megjelenése már itt van a nyakunkon, viszont érdemes feleleveníteni, hogy miről is szólt az első rész!
Chris Pratt teljes mértékben támogatja, hogy a Nintendo univerzumépítésbe fogjon a nagyvásznon.
A nemrégiben bezárt Arkane Austin egy X bejegyzésben adta a megmaradt játékosok tudtára, hogy érkezik a program negyedik frissítése, ami elhozza a várva várt offline módot.
Egy adatbányász információ alapján nem kell hosszú éveket várnunk a techóriás következő masinájára, melynek az akkor megjelenő Call of Duty epizód lehet az egyik nyitócíme.
Nincs már messze a The Acolyte premierje, a Disney pedig most kiadott egy újabb rövidke videót, hogy fokozzák a várakozást.
Ez az év ugyan messze nem olyan izgalmas videójátékos megjelenések terén, mint a tavalyi, ám szerencsére így is van miért számolgatni a napokat.
Az már eddig is tudható volt, hogy Cillian Murphy executive producerként vesz részt a munkálatokban, ám most az is kiderült, feltűnik-e majd a filmben az Oscar-díjas színész.
A reboot-trilógia végre megválaszol néhány égető kérdést, amelyek 2008 óta nem hagyják nyugodni a rajongókat.
A DreadOut Remastered Collection ráadásul nemcsak a Sony konzoljára, hanem Nintendo Switchre is megjelenik.
Egy megbízható szivárogtató újabb információkat árult el a rövidke (és ingyenes) horrorjátékról.
A népszerű színész elárulta, hogy kész felüdülés volt számára végre egy negatív karaktert alakítani.