Itt a Halo Infinite hivatalos gépigénye
Akár már most elkezded felkészíteni PC-det, hogy készen várja Master Chief visszatérését.
Akár már most elkezded felkészíteni PC-det, hogy készen várja Master Chief visszatérését.
Egészen érdekes koncepcióval érkezik ez a horrorisztikus RTS.
A Capcom lerántotta a leplet arról, milyen kollaborációra számíthatnak legközelebb a vadászok.
A hivatalos Twitter-fiók egyik tweetje egy ikonikus megjegyzését idéz, amit sokan egy Resident Evil 4 Remake-re való utalásnak tekintenek.
Az idei megjelenést ugyan el kellett halasztani, de jövőre már jön az ígéretes RPG, méghozzá PC-re és konzolokra egyaránt.
A játék PC-s változata még idén befut, azonban a többi verzióra úgy tűnik még várnunk kell.
Szerzőinknél a hétvége sem telhet játék nélkül, és páran most meg is osztják veletek, hogy mivel töltik a hétfő előtti csendet.
A Netflix egy különleges koncepciójú animációs sorozatot is készít az élőszereplős Vaják szériák mellé. Magyar előzetesen A farkas rémálma.
A lengyel SPC Gear jóvoltából kipróbálhattuk a cég legújabb egerét, melyet a mai naptól lehet megvásárolni.
Egyszerű, de nagyszerű koncepciót mutatott be a PowerA.
Egyelőre csak PC-n, a konzolosoknak egy kicsit várniuk kell.
Jövő héten elindul a K&H MN3B következő versenyjátéka, amely kapcsán Nagy Dani adott rövid interjút.
A legforróbb pillanatokban kapcsolódunk be a Netflix spanyol gengszterszériájának záróévadjába. Magyar nyelvű előzetes érkezett.
Arról viszont nincs hír, hogy mennyi HP-t állítanak vissza, ha ezekben fürdesz meg este.
Újabb rövid videót kapott a Marvel's Avengers kiegészítője, a War for Wakanda, amelyben a Fekete Párduc és Ulysses Klaue viharos kapcsolatát ismerhetjük meg.
Szerzőinknél a hétvége sem telhet játék nélkül, és páran most meg is osztják veletek, hogy mivel töltik a hétfő előtti csendet.
Sokan szeretik a mandala köveket, ami nem véletlen, hiszen színesek, mutatósak, jól néznek ki. De mindez elég egy absztrakt stratégiához?
Bár a bejelentése óta szinte semmiféle információ nem jött vele kapcsolatban, Póki továbbra is várható a Bosszúállók közé.
Újabb hírek érkeztek az Amazon élőszereplős A Gyűrűk Ura sorozatával kapcsolatban. Hamarosan kezdődik a második évad forgatása is.
Napra pontosan negyven évvel ezelőtt mutatkozott be az első IBM PC, az a személyi számítógép, amely minden bizonnyal a legnagyobb hatást gyakorolta az emberek életére.
Az utóbbi idők egyik legnépszerűbb nyitott világú indie játéka hamarosan elérhető lesz Game Pass előfizetőknek mind PC-n, mind konzolon.
A Rebellion a sikeres PC-s rajt után konzolokra is elhozza a gonosztevőszimulátor folytatását.
A PC-s verzió megérkezik a tervezett időpontban, azonban a PlayStation 4 és Xbox One változatra még várnunk kell.
Minden idők egyik legkülönlegesebb és legegyedibb látványvilággal megáldott klasszikusa szeptemberben PC-re látogat.