Memoárt ír Will Smith
„Ez a legelső könyvem” – írta hamarosan boltokba kerülő életrajzi kötete kapcsán az ötvenkét éves hollywoodi színész.
„Ez a legelső könyvem” – írta hamarosan boltokba kerülő életrajzi kötete kapcsán az ötvenkét éves hollywoodi színész.
A Madden NFL 22 régi- és újgenerációs konzolok mellett PC-re is ellátogat, utóbbi platform erejét azonban nem igazán fogja kihasználni.
PC-re és PlayStationre befutott a Biomutant legújabb frissítése, ami a bugok javítása mellett egy sor egyéb változtatást is hoz.
A Bayonetta 3 kapcsán hosszú ideje hallgatnak már a fejlesztők, a csönd azonban nemrég megtört a Nintendo fejeseinek hála.
Úgy tűnik korai volt az öröm a PlayStation Store adatbázisában talált PlayStation 4 verzióval kapcsolatban.
A Forza Horizon 5 PC mellett régi- és újgenerációs Xboxokra is meg fog jelenni, a fejlesztők azonban emiatt egyáltalán nem aggódnak.
A CD Projekt RED tovább foltozgatja a Cyberpunk 2077-t, most épp egy sor bugot javítottak, köztük pár PC specifikus hibával.
A Marvel elnöke, Kevin Feige tegnap megkapta a nagy kérdést a Disney + sorozatával kapcsolatban, és a válasz sem maradt el.
A Netflix elég szűkszavúnak bizonyult eddig az Assassin’s Creed sorozata kapcsán, de azért már elkezdtek szivárogni az első információk.
A Microsoft még nem végzett teljesen a bejelentéseivel, és hamarosan új információkkal jelentkeznek többek közt a Hellblade 2 kapcsán.
Egy hete csak, hogy bemutattuk az SPC Gear egy komolyabb és drágább gamer székét, most pedig jöjjön egy kicsit egyszerűbb verzió, fele árért.
Kezdetét vette a várva várt kollaboráció a Capcom ikonikus sorozatával.
A pszichológiai horror már nem sokáig marad a PC és Xbox játékosok kiváltsága.
A Capcom E3-as prezentációján a Reisdent Evil Village fejlesztői is megjelentek, akik jelezték, hogy a továbbiakban is támogatni fogják a játékot.
Jövőre jelenik meg a Starfield, nemrég pedig Todd Howard egy interjúban több érdekességet is elárult a játék kapcsán.
Javában pörög a PC Gaming Show, melynek keretein belül kiderült, hogy érkezik a FAR: Lone Sails folytatása FAR: Changing Tides címmel.
A PC Gaming Show-ról a legújabb Vampire the Masquerade játék sem maradt le, hangulatos előzetest kapott a Swansong.
A PC Gaming Show keretein belül a Dying Light 2 is megmutatta magát, egész pontosan a játék háttérvilágát mutatták be a fejlesztők.
A Riders Republic kapcsán eddig elég nagy volt a csönd, most azonban a Ubisoft előállt egy elég részletes bemutatóval.
Az online térben manapság szinte minden egyszerűbb, gondoljunk például a kapcsolattartásra, a hivatalos ügyek intézésére vagy a vásárlásra. Ugyanígy a rádiózás is sokkal kényelmesebb, nem mellesleg a lehetőségek tárháza is szélesebb. De mit tegyenek azok, akik még sosem próbálták ki az online rádiózást, és egyébként sem túl járatosak az internet használatában? Segítünk!
A hamarosan megjelenő Warhammer 40,000: Darktide kapcsán a játék univerzumának írója, Dan Abnett válaszolt a kérdésekre.
Az új Saints Row kapcsán egyelőre nagyon keveset tudni csak, azonban úgy tűnik, a fejlesztők nagyon bíznak a készülő játékban.
A lengyel cég továbbra sem pihenhet a februárban eltulajdonított adatai kapcsán.
A Microsoft nemrég az Xboxszal kapcsolatos terveiről beszélt egy kicsit az E3 előtt, ezek pedig elég ambiciózusnak mondhatóak.