A Microsoft Flight Simulator kapcsán wilson kolléga majd’ napra pontosan egy évvel ezelőtt már részletes tesztet írt (sőt még videónk is van róla, egészen pontosan Budapestről), melynek gyakorlatilag minden szava igaz itt is. Persze akadnak eltérések, hiszen az irányítást elsősorban kontrollerre kellett szabni, ahogy a menüket is, no meg persze a látványt és a teljesítményt is az Xbox Series X/S képességeihez igazították. Az irányítón az összes fontosabb funkció egyetlen gombnyomással elérhető, de a magas szinten testreszabható másodpilótának hála addig sem csapódunk a földbe, amíg „kurzor módban” az ideális kamerabeállításon vagy a műszerfalon matatunk.
De mind közül a 4K felbontás az, ami a legfőbb kihívást jelenti, és bár nyilván horizontálisan és vertikálisan sem számolgattam végig a pixeleket, a látványra egyáltalán nem lehet panasz, még ha tudom is, hogy itt-ott valószínűleg trükköznek a felbontással. De a technikai trükközés csúcsa mégis az, hogy a világot műholdas felvételek alapján alkották újra, itt-ott kiegészítve, vagy inkább leegyszerűsítve procedurálisan generált házakkal. Ez pedig eszi a sávszélességet, amiből viszont szinte semmit sem vettem észre a játékkal töltött idő alatt, még a már amúgy is agyonterhelt wifi-hálózaton csüngve sem: sem szemet szúró „pop-in”, sem lassulás nem homályosította el a repülés élményét.
Laikusként a földről vakartam fel az állam, pláne, hogy „repülni” utoljára az F-29 Retaliatorral repültem még a DOS-érában, kizárólag billentyűzet alkalmazásával. Mégis, egyből nyeregben éreztem magam, a felszállás könnyedsége, és az első landolás sikere okán úgy gondoltam, ideje leszállni az egyik hazai autópályára is a kis Cessnával. Mondván, hogy ha egyszer úgy hozná a sors, hogy kényszerleszállást kell végrehajtanom a való életben, akkor legyen tapasztalatom. Az eredmény magáért beszél: még a gyér forgalom közepette is sikerült lecsókolnom egy csőrös kamiont, miután a keresztirányú tengely mentén átborulva a szemből jövő sávba fordultam.
Túlzott magabiztossággal végrehajtott (vagy legalábbis megkísérelt) manővereim mellett lenyűgöztek a valós időben, valós időjárási körülmények között tartott körutak, melyeket gyakorlatilag bárhonnan és bárhová megtehetünk. De leginkább bolygónk szépségének hála állt el a szavam, és a tény is megrázott, hogy valójában mennyire apró is az ember, még saját alkotásai mellett is. Az arizonai sivatag, a végtelen kanadai erdők, és a teljes horizontot beborító óceánok látványa volt az, ami a leginkább ámulatba ejtett, miközben a napfelkelte irányába kormányozva a gépem, a HDR-képes kiejlző előtt éreztem, ahogy bőrőm barnára sül, retinám pedig sikítva könyörög kegyelemért.
Konzolon valószínűleg nem a keménykóros szimulátor-őrültek vágnak neki a virtuális égboltnak, már csak az irányítás végett sem, de most nem is ők a célközönség, sokkal inkább a játék minél szélesebb rétegekhez való eljuttatása. Ennek pedig az ügyesen átültetett, intuitív irányítás mellett tökéletesen megágyaz a tény, hogy a Game Pass keretében gyakorlatilag mindenki kipróbálhatja pilótaképességeit, hátha sikerül landolni a Balcsinak menet, félúton az M7-esen.
